Amint Modianónál szokásos, egy idő-csomópontban találjuk magunkat a regény kezdetekor, a főszereplő életének olyan pillanatában, amikor a múlt és a jelen találkozik. Felbukkan egy múlthoz kötődő személy, felmerül egy kérdés, és nincs megállás az idősíkok, életszakaszok közötti utazásban.

Patrick Modiano azok közé az írók közé tartozik, akikre azt szokás mondani, hogy mindig ugyanazt a könyvet írják.

A magyarul megjelentek sorában A kis Bizsut találom a leggyengébbnek,  legfrissebb, Takács M. József fordította Hogy el ne tévedj-et pedig erős közepes regényének, amivel akár kezdeni is érdemes az íróval való ismerkedést (Kérdés persze, hogy a véleményemet az általam követett olvasási sorrend – tehát nagyjából időrendi – mennyire határozza meg.)

Amint Modianónál szokásos, egy idő-csomópontban találjuk magunkat a regény kezdetekor, a főszereplő életének olyan pillanatában, amikor a múlt és a jelen találkozik. Felbukkan egy múlthoz kötődő személy, felmerül egy kérdés, és nincs megállás az idősíkok, életszakaszok közötti utazásban.

A Hogy el ne tévedj főszereplője  Jean Daragane – aki a vezetéknevétől függetlenül lehet akár az Augusztusi vasárnapok, akár az Éjfű Jean-jának idősebb kiadása is. Érzésem szerint talán inkább az utóbbié, legalábbis rá hasonlít jobban, nemcsak azért mert Párizsban él, hanem mert éppen annyira nem fűti semmiféle kalandvágy. Modiano regényeinek főszereplője mindig zárkózott, befelé forduló figura, aki annak ellenére, hogy értelmetlennek látja a múlt feltárását, mégis valamilyen oknál fogva rákényszerül, hogy belemenjen a játékba. Nem véletlenül írok játékot, az egész egyszerre tűnik kockázatosnak és tét nélkülinek, mint a társas- vagy kártyajátékok, játsszuk akár pontra, akár pénzben. A szekrényből kizuhanó csontvázak természetüknél fogva rizikót jelentenek, a múlt eltemetésének mindig oka van, és számomra a Hogy el ne tévedj azt is sugallja, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé érdemes megbolygatnia.

Pedig fiatalabb korában Jean Daragane-ban erősen élt a vágy, hogy mindennek utánajárjon, sőt megadja a lehetőséget bárkinek, hogy tisztázza a tisztázni valókat. Az alábbi szakaszt én Modiano írói önvallomásaként (is) olvastam:

„Ezt a könyvet éppen azzal a reménnyel írta, hogy utána Annie Astrand majd életjelt ad magáról. A könyvírás számára azt is jelentette, hogy fényjelzéseket vagy morzejeleket küld bizonyos embereknek, akiket szem elől tévesztett. Elég találomra becsempészni a nevüket a könyvbe, és várni, hogy végre hírt adjanak magukról.” (77. oldal)

Az élete delén jócskán túl lévő Jean viszont már nem szeretne visszafelé tekintgetni, de vannak a múltjában, gyerekkorában erősen homályos foltok, amik pedig felpiszkálják a kíváncsiságát. Talán mégis a végére kéne járni. Az idő egyszerre elfolyik – végtelen – és szorongat: nincs belőle elég.

Notesz. Modiano másik igen kedvelt motívuma, a főhős (általában író) keze ügyében mindig ott van egy kis jegyzetfüzet, amibe telefonszámokon kívül néhány szavas feljegyzések is kerülnek. Jean elveszíti a sajátját, így kerül kapcsolatba a furcsa idegenekkel (Gilles Ottolinivel és barátnőjével), akik vissza akarják szolgáltatni jogos tulajdonát. Meg is teszik becsülettel, csakhogy felmerül egy kérdés. Egy név, amit a noteszban olvastak (még ezt is bevallják) Ottlini számára jelentőséggel bír, tudni akar róla: Guy Torstel. Jean azonban arra sem emlékszik, hogy felírta volna ezt a nevet valaha, habár világosan látja a noteszban, saját kézírásával.

A Hogy el ne tévedj-ben is megtörténik az elme fagyasztójának lassú olvadása, aminek során elő-előbukkannak részletek, nevek és arcok, helyszínek Párizs bel- és külvárosában. Érdekes, hogy ismét egy gyerekkori trauma vagy trauma-sorozat rajzolódik ki előttünk, méghozzá ugyanaz, ami például A kis Bizsuban: az elhagyott, ideiglenesen (vagy gyakran) másokra bízott kisgyerek bezárkózása. Jean is különös körülmények között, idegenek(?) felügyelete alatt töltötte a gyermekkora egy részét, az anyjáról semmit sem tudunk. Az anyafigura tökéletes hiánya rajzol ki egy hatalmas, örökre betölthetetlennek látszó űrt. A felejtés jótékony köde szertefoszlik, ahogy az ismeretlen pár behatol Jean életébe s szinte kikövetelik, hogy emlékezzen.

Patrick Modiano a tőle megszokott érzékenységgel vázolja fel a bezárkózott ember életét, gondolkodásának kacskaringós vonalait, hangulatának finomságait. A Hogy el ne tévedj egy újabb etűd a hatalmas magány-oratóriumban, amellyé életműve számomra lassanként összeáll.

Könyvadatok:

• Patrick Modiano: Hogy el ne tévedj (Pour que tu ne te perdes pas dans le quartier)
• Fordította: Takács M. József
• Tarandus Kiadó, 2015
• 168 oldal
• ISBN: 978 615 526 1947
• a könyv adatlapja a moly.hu-n
• a könyv a Rukkolán

Tarts velünk a Facebookon! »