Azon a május végi vasárnapon tudni ugyan száz százalékosan nem, de sejteni lehetett, hogy a 68. Cannes-i Filmfesztiválon nem marad díjtalan Nemes Jeles László filmje.

Persze, a sejtésnél erősebb jelzés volt, hogy a Saul fia már a zárónap előtt magáénak tudhatta a FIPRESCI-trófeát – a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége elismerését –, illetve a François Chalais-díjat (a néha kiváló újságíró és filmtörténész emlékére 1997-ben alapított kitüntetést). Amikor felhívtuk a gála vasárnapján Sipos Gábor producert, éreztük a hangjában az izgatottságot, hiszen e kedvező előjelek mellett a titkos favoritnak járó fokozott figyelem övezte a filmet (jegyet se nagyon lehetett kapni a vetítésekre). Így inkább csak a „babonás visszafogottságának” (csak nehogy elkiabálja) és az illemtudásának tulajdonítottuk, amikor azt mondta: „…nem lehet tudni, este milyen hírnek örülhetünk, az is nagy eredmény, hogy ide eljutottunk, és kritikusi díjban részesültünk. Tegnap két nagyon szép díjjal ismerték el a filmet, melyikünk ne örülne, ha továbbit kapna?”. Azt azért elárulta, amikor arról faggattuk, hogy lehetett-e tudni, ekkora potenciál rejlik a filmben, hogy a legnagyobb filmfesztiválon a fókuszba kerül: „az első pillanattól különlegesnek tartom a Saul fiát”.

A Zsűri Nagydíjának (kvázi ezüstérmének) elismerését követően az is kiderült, hogy a Vulcain elnevezésű technikai elismerésben Zányi Tamás részesült a „Saul fia kiemelkedő hangmérnöki munkájáért”, vagyis összesen négy díjjal távozott a film a Riviéráról.

A Saul fia vetítési jogait – írta közleményében anno a Magyar Nemzeti Filmalap – több, mint ötven ország filmforgalmazói vásárolták meg, azaz a film már a premier előtt visszahozta ráfordított költségeket. Nem mellesleg az észak-amerikai forgalmazási jogot a Sony Pictures Classics vette meg, leginkább azért, mert nagyon komoly esélyt lát a jövő évi Oscar kapcsán. Persze, mindez nem feltétlenül mérvadó, azonban az rendkívül fontos üzenet, hogy egy magyar filmről beszél a szakma – és a nemzetközi közönség.

A magyarok bejövetele

Cannes-ban egyébként gyakorta szerepeltek hazánk filmesei, a francia filmfieszta krónikája magyar vonatkozásokban – minden ellenkező híresztelés dacára – kifejezetten gazdag. Filmeseinket elsőként Keleti Márton képviselte 1947-ben (A tanítónő). A legelső magyarországi díjat Páger Antal kapta 1964-ben a Pacsirtában nyújtott alakításáért, első direktori elismerésünket Kósa Ferencnek köszönhetjük (Tízezer nap). Hazánkat legtöbbször Jancsó Miklós és Makk Károly reprezentálta – hét, illetve hat filmmel –, s az idők során számosan részesültek kitüntetésben. Említhetjük Törőcsik Mari elismeréseit, Mészáros Márta nagyjátékfilmes nagydíját, Jancsó, Makk, Enyedi Ildikó, Gaál István és Szabó István honorálásait, vagy újabbi díjazottként Antal Nimródot (Kontroll), Mundruczó Kornélt (Delta) és Kocsis Ágnest (Pál Adrienn).

A rövidfilmek tekintetében a kezdetek óta kimagaslóan erős a magyar jelenlét. Bátran nevezhetjük hazai pályának a „kis-mozik” területét, a házigazdák után a második helyezettek vagyunk ötszöri kategória-fődíjunkkal: Nyitány (Vadász János), Küzdők (Jankovics Marcell), Moto Perpetuo (Vajda Béla), Szél (Iványi Marcell) és Eső után (Mészáros Péter).

Kapcsolódó cikkeink:

• A borzalom hangjai képekben – Birschalma kritikája a Saul fiáról
• A pokol közepe – Izabella Carranza írása a Saul fiáról
• TÜRELEM – Nemes Jeles László kisjátékfilmje 2007-ből

Saul fia sajtótájékoztató Budapesten – cikk a Drót.eu-n