A borzalom hangjai képekben: Saul fia

Mindennek van hangja. Nevetésnek és sírásnak, örömnek és bánatnak, a boldogságnak – és az iszonyatnak is. Nemes Jeles László filmje attól újszerű, hogy a manapság legadekvátabb nyelvezettel beszél az elmondhatatlanról.


Nincs megrázó, emberi maradványokat pásztázó nagytotál, és nincs a halálszagú arcokról kitartó közeli sem. A lágerekbe zárt téboly bemutatása mégsem volt korábban ennyire plasztikus, hátborzongatóan átélhető, nyers és valóságos. Sosem volt ennyire sokkoló.

Saul (Röhrig Géza) és a láger orvosa (Zsótér Sándor)
Saul (Röhrig Géza) és a láger orvosa (Zsótér Sándor)

Nemes Jeles László – és stábja – azt tette, amit a mai kor embere mániákusan hajszol: az élményt annyira közel vitte, amennyire csak lehetett. Ha úgy tetszik: elnyújtott „haláltábor–selfie-t” készített, a felvételen minden történés – kivégzések, mészárlások, gázfürdők utáni hulla-eltakarítások – a háttérben zajlanak, a képkivágások olyanok, hogy vagy azt látjuk/halljuk, amit a főszereplő érzékel, vagy szorosan hozzátapadva mozgunk, mint egy tévés dokumentum–valóságshow-ban szokás.

A történet középpontjában egy Auschwitz–Birkenau-i sonderkommandós, Saul Ausländer (Röhrig Géza) áll. A „haláltakarító-különítmény” tagjai feladatai közé tartozott, hogy a náci lágerekben a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba tereljék, majd a holttesteket a krematóriumokban elégessék, hogy elszállítva a hamvakat és tisztára seperve a termeket a friss deportált-transzport fogadására alkalmassá tegyék a hullagyárat. Bár némiképp jobb bánásmódban részesültek, mint a többi fogoly, rájuk ugyanúgy a halál várt, a különítményesek közül alig találni túlélőt. Miközben a főszereplő társai – végzetük biztos tudatában – lázadást szerveznek, Saul az égetésre váró holttestek között a fia tetemét véli felfedezni, úgy határoz, bármilyen lehetetlen feladat is, kerít egy rabbit a táborban, és megadja a halottnak a zsidó szertartás szerinti végtisztességet. Auschwitzban ez lehetetlen küldetés.

Ember az embertelenségben? (Röhrig G.)
Ember az embertelenségben? (Röhrig Géza)

A Saul fia cselekménye ekörül bonyolódik, és a rabbit (Molnár Levente), a tábororvost (Zsótér Sándor) vagy a náci tiszteket (Urs Rechn) leszámítva nem kapunk egyértelmű felelet arra, hogy a felbukkanó fogolyarcok milyen viszonyban állnak a főhőssel, a megjelenő nő (Jakab Juli) a felesége-e vagy, hogy a holttest tényleg a fiáé.

Hiszen mindenen túl vagyunk – Saul embersége maradékába kapaszkodik, s minden tette ebben a helyzetben túlmutat a konkrétumokon, és a film zárlata sem felel a konkrét kérdésekre egyértelműen. Maradj ember – ha bírsz; nagyjából ennyi.

Ami azért is nehéz, mert ez a földi infernó. Ahogy a rendező-forgatókönyvíró Nemes Jeles (az írásban társa: Clara Royer volt) a filmje összefoglalásaképpen egy interjújában megjegyezte: „ott lenni egy emberrel a szörnyűségek közepén”. És ott vagyunk. Torok- és gyomorszorítva, látva azt, amit nem szeretnénk nézni – a film tulajdonképpen megadja azt a „kegyet”, hogy nem is kell –, tudni azt, amit inkább nem szeretnénk tudni. Vitatkozni lehet, hogy jó film-e a Saul fia, ám az vitán felül áll, hogy a rendező megtalálta a legmegfelelőbb módját annak, hogy az embertelenségről beszéljen. Elég hozzá a zaklatott (életszerű) kameramozgás és beállítás, a hangok (sikolyok, ordítások, géppuskasorozatok) egyértelmű sejtetése – az emberi képzelőerő (ha úgy tetszik: fantázia) sokkal hatásosabban „dolgozik” töredékekből és részletekből, mint ha készen kapná az egészet.

Képtelenség (Röhrig G.)
Képtelenség (Röhrig Géza)

Mindehhez a hagyományos, 35 milliméteres filmnyersanyag plaszticitása szükségeltetett (ami nagyfokú összpontosítást igényelt a stábtól, a filmtekercsek nem állnak végtelen mennyiségben rendelkezésre, mint a digitális rögzítési technika), a borzalom a kockákon – és így a fejünkben – így ölt testet. Köszönhetően Erdély Mátyás operatőr nagyszerű munkájának.

A bravúros, holokauszt-drámák esetében korábban ismeretlen filmnyelv mindemellett azért is fontos és szerencsés választás, mert az egyik legérzékenyebb korosztály, a fiatalok nyelvén beszél. A huszonévesek és az ifjabbak – akik a moziba járók gerincét adják – az akció- és horrorfilmek nyelvén szocializálódtak, a Saul fia beállításai és történetmesélése pedig számos ponton kapcsolódik azokkal (sejtetés, élőképszerűség stb.). A súlyos tartalom egy olyan formában valósult meg, amit jól ismernek és értenek – és vélhetően emiatt meg is értenek. Ezt a filmnyelvet alkalmazta Nemes Jeles korábbi, Türelem című, hasonlóan második világháborús miliőben játszódó című kisfilmjében is.

Nemes Jeles László
Nemes Jeles László

A félamatőr szereplők – a főhőst alakító Röhrig New Yorkban élő költő –, az akkurátusan válogatott színészek nagyban növelik a Saul fia hitelességének értékét. A szereplők közül természetesen Röhrig viszi a hátán (szó szerint) a filmet, de bármelyik, akár csak egy minutumra megvillanó arc hézagmentesen illeszkedik a „haláltábori tudósításba”, a játszók zöme még akkor is érdemben tesz hozzá a filmhez, ha pusztán pár másodperc adatik meg a számára. Legbelül tudjuk, hogy ez film – de minden (ember, helyzet, környezet, párbeszéd) hátborzongatóan életszerű. Ennél fogva különleges. Mitől az? Attól, hogy soha, semelyik holokausztdráma nem tette ennyire személyessé és élményszerűsége okán „híradó-hitelességűvé” ezt a tragédiát.

Nem utolsó sorban ezért kapta azon a vasárnap estén – jegyezzük meg a magyar filmtörténeti dátumot: 2015. május 24-én – a Zsűri Nagydíját. Kerek harminc évvel Szabó István sikere után (Redl ezredes) a kvázi „Cannes-i ezüstéremnek” minősíthető elismerés igen jelentős, a magyarországi kultúrát illetően a jelentősége Kertész Imre 2002-es irodalmi Nobel-díjához mérhető. Nem véletlenül emlegetjük Kertészt, hiszen a Sorstalanság című regénye és a Saul fia között a kapocs a személyesség – amit, sajnos, Koltai Lajos 2005-ös mozija nem tudott átültetni, a monumentalitás mindent felülírt. Megértjük, az európai – és magyar – történelem szégyenfoltjáról nehéz a monumentalitás eszköze nélkül a filmen beszélni, a szenvedést a filmesek kénytelen távolították el, és ruházták a kiválasztott szereplőre (akár Spielberg hatásvadászatában erősen vitatható, de jó szándékában meg nem kérdőjelezhető Schindler listája esetében), mert nem tudták vagy nem akarták a mai közönség orrába dörgölni: ez veled is megtörténhet. Mint ahogy a Kertész-regény lényege ez, miszerint Köves Gyuri teljesen véletlenül sodródik egy olyan cselekménysorba, aminek a vége a megsemmisítő láger.

A holokausztról, a koncentrációs táborokban elszenvedett borzalmakról számos játékfilm készült (a már említettek mellett), a Saul fiánál megdöbbentőbb (A csíkos pizsamás fiú), a humoránál fogva szívszorítóbb (Az élet szép, Életvonat), a hullahalmok bemutatása miatt kegyetlenebb és didaktikusabb is (Hétköznapi fasizmus). Nyersebb és realisztikusabb aligha. Pedig a Saul fia nem ábrázol premier plánban semmilyen borzalmat – az elmosódottan a háttérben történik, vagy a kegyetlen hangok beszüremlése által. A zseniális hangmérnöki munkáért méltán kapott szakmai elismerést Cannes-ban Zányi Tamás (és csapata).

...aki joggal örül: a Zsűri Nagydíja mellett még három elismerést kapott Cannes-ban a filmje
…aki joggal örül: a Zsűri Nagydíja mellett még három elismerést kapott Cannes-ban a filmje

És ez így van jól. Hogy a film megtekintése közben nem pusztán kényelmetlenül érezzük magunkat, hanem személyesen megszólítva. A közösségi moziélmény a nézőkre egyénként hat, lehet beszélni róla (kell is, másképp nem megy), de feldolgozni ezúttal tényleg mindenkinek  magának kell. Ezért is van, hogy a filmszínházakból kifelé jövet leszegett fejű emberekkel találkozunk. Ez nem szégyen – hanem a gondolatok születése. Manapság ritka esemény. Értékeljük.

Kattintós:


Saul fia – színes, magyar filmdráma, 107 perc, 2015, rendező: Nemes Jeles László, forgatókönyvíró: Nemes Jeles László, Clara Royer, operatőr: Erdély Mátyás, vágó: Matthieu Taponier, látvány: Rajk László, hangmérnök: Zányi Tamás, zene: Melis László, producer: Rajna Gábor, Sipos Gábor, Stalter Judit (VisionTeam és Claims Conference, New York), szereplők: Röhrig Géza, Molnár Levente, Urs Rechn, Zsótér Sándor, Todd Charmont, Uwe Lauer, magyarországi bemutató: 2015. június 11., forgalmazó: Mozinet Kft..

A gyártást 321,6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.

Ha tetszett, add tovább a cikket másoknak is (gombok a cikk alatt vagy balra fent), köszönjük!

Tarts velünk a Facebookon! »

Reklámok

A borzalom hangjai képekben: Saul fia” bejegyzéshez egy hozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s