„Január 25-én, vasárnap, Pál napjának délutánján kimentem a konyhába, ellenőriztem a sütőt. Sóletet főztem a prágai özvegy. Marie Kauders 1890-es receptje alapján, libacombból, zsíros marhahúsból, zöldborsóból és gersliből. Megriszáltam az agyagedényt, majd laza fröccsöt késztettem a pirosribizli zamatú Takler rozéból”

(Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag)

Egy baja van csak a pécsi kultúréletnek, szokták mondani barátaim és ismerőseim június elején, amikor felüti a városban a fejét a POSzT és a Könyvhét, hogy minden egyszerre van. Ez alatt azt kell érteni, hogy ha van valami, ami érdekli az embert, akkor azzal egy időben van még legalább két másik kihagyhatatlan program is.

Nem volt ez másképp a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat Könyvhétre rendezett irodalmi felolvasó estjeivel, beszélgetéseivel sem, hiszen hol éppen színházba, hol moziba kellett mennem, sőt idén az a nem várt és tragikus fordulat is előállt, hogy Esterházy kötetemet szívességi távdedikálásra kellett kiadom kedves barátaimnak. (Ez utóbbi program alól igazolható munkahelyi elfoglaltság tartott távol.)

Ilyen előzmények után talán nem meglepő, hogy a heti utolsó programot, a Cserna-Szabó András és szerzőtársa (ezt ő mondta, dedikáláskor: és a szerzőtársam is íme) Darida Benedek főzte füstölt húsos lencséhez járó irodalmi felolvasóestet jó előre beírtam a naptárba. Háromba is egyszerre: a hivataliba, a magánba, meg az elektronikusba, mert hát az ember vacsoráról ne késsen, mondta anyám, én meg hozzátettem, hogy sokat.

Bár már elég éhesek voltunk, a vacsora előtt Bertók László, Kukorelly Endre és Cserna-Szabó András olvasott fel írásaiból. Bertók és Kukorelly verseikből, Cserna-Szabó pedig egyik novelláját. Nekem egyébként a szívem közepe, amikor a szerzők olvasnak, mert messzemenő következtetéseket tudok levonni arra nézve, milyen a viszonyuk az általuk írt szövegekhez, illetve az olvasószemüveg használatához. Örömmel állapítottam meg, hogy a fent említett szerzők ebben a tekintetben tökéletesen rendben voltak, vagyis nem utálták önnön szövegeiket, és el is tudták olvasni azt. Kérem szépen, nem kell röhögni, tudnék erre ellenpéldát is említeni.

Egyébiránt meglepetés volt mind Kukorelly adaptációs képessége és a gyerekversei, mind Cserna-Szabó rendkívül kellemes, és írók között amúgy ritka szép, orgánuma is. Félreértés ne essék, ez nem követelmény, az író elsősorban írjon, az a főfoglakozása, minden egyéb extra. Na jó, persze ma már nem elég az írás, ma az író inkább legyen még jó fej is, tűrje a dedikálók különös kéréseit, hordjon jó minőségű borderline bölcsész ruhákat, legyen kopasz vagy legyen nagy a haja, mosolyogjon sokat, ám a megfelelő szöveghelyeken komoruljon el, álljon alkoholista hírében, de felolvasás előtt ne igyon (sokat), de leginkább kérlelhetetlenül kényes ízléssel és szakértelemmel főzzön, mert Lénárd Sándor római szakácskönyve után nincsen olyan tisztességes magyar író, aki ne lenne bejáratos a főzés kultúrtörténetébe és szociológiájába.

Annyit mondhatok, Cserna-Szabó András és Darida Benedek jót főzött, mi pedig jót ettünk, pedig kicsit izgultunk, vajon ez a könnyű nyári recept mennyiben egyeztethető össze a délvidéki klímával. Mindegy, nem volt gond, az étel finom volt, mi pedig jóllaktunk, jó bort ittunk, és jó zenét hallgattunk Boris Jaksov előadásában.

Egyébként minden úgy zajlott, mint ahogy mondjuk családi vacsorákon szokás. Páran évődtek, páran vitatkoztak, mások egyszerűen jól érezték magukat foglalkozásukra való tekintet nélkül, én pedig megnyugodtam, hogy az írók pontosan úgy esznek, mint a nem írók. A különbség talán csak annyi, hogy… ja nem. Nincs különbség.

Desszert sajnos nem volt,  helyette azonban Szvoren Edina és Tolnai Ottó olvastak fel. Szégyellem,  de ezt sajnos már nem tudtam meghallgatni, mert így is csúszásban voltam a következő programról. Most mit mondjak? Ez Pécs június első két hetében.

Kárpótlásul, ha a vacsorámat nem is, megosztok néhányat a rendezvényen készült fotókból.