„Krisztus akkor, amikor még erőtlenek voltunk, meghatározott időre meghalt a gonoszokért. Pedig az igazért is alig hal meg valaki…”

(Pál apostol levele a rómaiakhoz 5,6-7)

Ezzel a gondolattal indul a Pannonhalmi Szemle  idei első száma (XXIII/1), mely a megváltás témáját járja körül. A megváltást, ami a mindennapi ember számára az utóbbi évszázadokban kétségtelenül belemerevedett egyfajta értelmezésbe, de amely ahhoz mégis túlzottan izgatta és izgatja az emberek gondolkodását, hogy megmaradjon a hit borostyánba ragadt, széttárt karú Krisztusának.

A folyóirat egyik jellegzetessége, hogy az egyes számok konkrét témák köré szerveződnek, így az adott témát sok-sok nézőpontból körüljárva az olvasó minél teljesebb képet kaphat azokról. A tematikus lapszám ez alkalommal is igényes változatosságot tudott felmutatni a fogalom értelmezésével kapcsolatban, és bár szigorúan vett természettudományos cikk nem kapott helyet az írások között, nem voltam elégedetlen. A folyóirat első szövege egy rendkívül érdekes beszélgetés – ami a Bajor Katolikus Akadémián hangzott el -, a megváltással kapcsolatosan a szolidáris Isten alakját állítja a középpontba. A beszélgetésre 2014. március 31-én került sor, két résztvevője Jürgen Werbick teológus professzor és Frido Mann teológus, pszichológus, író volt.

A kerekasztal-beszélgetésben Frido Mann többször is elmondta, és ezzel jómagam is maximálisan egyetértek, hogy a művészeteknek, a tudománynak és a vallásnak nyitniuk kell egymás felé, mert mindhárom terület jelen van az egyes ember életében. De Mann azt is hangsúlyozza, a megváltás ma csakis az egyénből indulhat ki, így a fogalmat a teológián túl a pszichológia számára is értelmezhetővé teszi.

„Pszichológia vagy sem, de nagyon fontosnak találom, hogy mindennek ellenére, ha arról gondolkozunk, mit is jelent a megváltás, vagy hol is keresek valamiféle megváltást, a dolgok az embernél kezdődnek. Az egyes ember mindig nagyon gyorsan belecsúszik bizonyos dolgokba, ahol egyszer csak rájön, hogy nem tesz jót neki. Valamihez ragaszkodik, ami rossz a számára, s amitől szenved is. Mit is tehetne akkor? Úgy vélem, kezdetnek nem is rossz, ha egyszer felelevenítjük, amit a buddhizmus mond, hogy a megváltás semmi más, mint a szellem, a megvilágosodás által elengedni azokat a dolgokat, amelyektől függővé tettük magunkat. Így születik elképzelés arról, milyen utakat járhatunk tovább.
Ezután mindezt hozzámérhetjük ahhoz, amit Pál a megváltásról mondott, vagy amit később a teológusok mondtak róla. De mindig nagyon fontosnak találom, akár pszichológiai, akár már teológiai vagy spirituális értelemben, hogy az egyes embernél kezdjük, és csak azután lépjünk tovább.”

A lap ezúttal is sok kiváló szerzőt nyert meg a témának. Geréby György Nazianzoszi szent Gergely húsvéti homíliájának kérdése („Kinek szól vajon, és ugyan miért ontatott ki érettünk az Isten, Főpap és áldozat vére?”) nyomán azt taglalja, mitől, kit és miért is kell megváltani, és világossá teszi, Gergely akkoriban kizárólag közösségi és nem egyéni aktusként értelmezte a megváltást.

Tatár György Heidegger léttörténeti antijudaizmusáról szóló cikkében Heidegger és Rosenzweig megváltáshoz kapcsolódó elképzeléseiről írt. A Fekete Füzeteket olvasva jutott a szerző arra az elgondolásra, hogy az Első Kezdetet (mely a görög filozófiában gyökerezik) Heidegger szerint követnie kell egy Második Kezdetnek, melyet igazából (egyfajta elméleti nemzetiszocialista alapról indulva) a Weltjudentumtól való megszabadulásként képzelt. Ezzel szemben Rosenzweig úgy tartja:

„A tulajdonképpeni  megváltás felé az úgynevezett Liebestat (szeretetcselekvés) halad, ami a bibliai parancsnak megfelelően a mindenkor„legközelebbi” (akár der, akár das Nächste) megelevenítését, élővé szeretését jelenti. A Zwecktat minél sikeresebben és pontosabban céloz, annál korlátozottabb a hatása, hiszen az elért célhoz tapadva pontosan annyira és addig létezik, akárcsak a célja. A Liebestat ezzel szemben egyáltalán nem céloz, szinte csak „érzésre” és tapogatózva indul útjára, cserébe viszont – Rosenzweig szerint – valahol és valamikor mindenképp lelket és életet lehel valakibe vagy valamibe. Így növekszik a világ élettel telítettsége a megváltás felé.”

Úgy tűnik, a megváltás mint jelenség megléte vagy fontossága sokkal kevésbé volt kétséges az elmúlt évszázadokban, mint maga a mechanizmus, vagyis az, hogyan, miért és kik számára mehet ez a megváltás végbe. Pillanatnyilag sokféle megváltásértelmezés forog a köztudatban, és manapság ezek egy része csupán az, amit teológiainak mondhatunk. Azt gondolom, a megváltás, a megszabadulás, ma nagyon fontos spirituális kérdéssé lett. Ahogyan a Márk Mónika – Mihaldinecz Csaba szerzőpáros is megfogalmazta, hiba volna a szenvedélybetegségeket, a függőségeket pusztán a test betegségeként értelmezni. Ebben a mi szép, új, kontrollmániás világunkban, ahol az egyénre nehezedő felelősség nem mindenki számára elviselhető és ami elől mindenki olyan függőségbe menekül, amilyenbe csak tud, egy bátor és befogadó közösség a megváltás lehetőségét biztosíthatja az elbátortalanodó egyénnek.

Egyén tehát vagy közösség? És merre visz a megváltás útja? Nem tudom. Azt se tudom, mindenkinek ugyanaz az út lett-e kijelölve, de azt hiszem, aki elolvassa a Pannonhalmi Szemlében megjelent írásokat, az belátja: előfordul, hogy sokféle út vezet ugyanarra a hegycsúcsra.

„a fotográfiai is csupán rávezetés a halálra” – írja Jász Attila (ablakkereszt) című versében. De talán nem csak a filozófia, a teológia  vagy a fotográfia, hanem minden nap minden pillanata rávezetés a halálra. Nem szomorúan, nem a vég értelmetlen, sötét alagútjával ijesztve, hanem a teljességet magasztalva. Hiszen a teljesség része a kezdet és a vég, nélkülük nem létezhet semmi.

Amikor a halálról beszélünk, az élet teljességéről beszélünk: a lét ünnepéről,  és még az is lehetséges, mert elgondolható, hogy a megváltás valójában az élet, a létezés maga – annak minden teológiai, pszichológiai, filozófiai, addiktológiai és fizikai következményével egyetemben, és így lesz a megváltás mindannyiunk ügye.

A Pannonhalmi Szemle legújabb számát minden teológia, filozófia vagy pszichológia iránt érdeklődő kedves olvasónak nagy szeretettel ajánlom.

Pannonhalmi Szemle 2015 XXIII/1.

Felelős kiadó: Várszegi Asztrik

Szerkesztők: Gelencsér Gábor, Hardy Júlia, Hirka Antal

Komálovics Zoltán, Schmal Dániel, Szűcs Teri, Tillmann József