Fotókiállítást nyitottunk – Óbudai anzikszok

megnyitoÁprilis 30-án Óbudai anzikszok címmel nyílt meg szerkesztőnk, Németh Kriszta (Cippo) fotókiállítása az Óbudai Platán könyvtárban.

A tárlat június 10-ig látható.

Szeifert Natália (Nat) megnyitón elhangzott szövegét itt közöljük:

Játék az idővel

– Németh Kriszta fényképei elé –

Amikor belépünk a térbe, még nem a képek, csak a kiállítás terébe, első benyomásunk az lehet, mintha régi fotókat nézegetnénk. Fekete-fehér, analóg technikával készült fényképeket látunk és ennek atmoszférája még akkor is érezhető, ha nem értünk magához a fényképezéshez. Én magam nem értek (habár egy ideje foglalkoztat a téma), ezért nem is fotós-szakmai részletekről szeretnék szólni, inkább egy nézőpontot, megközelítési módot felajánlani itt az egybegyűlteknek.

Fotó: Németh Kriszta
Fotó: Németh Kriszta

A játék az idővel éppen itt kezdődik, az első benyomásnál, az összhatásnál, de korántsem ér itt véget. Sőt, ha egészen pontos akarok lenni, nem is itt kezdődik, hiszen Kriszta különféle művészeti tevékenységeinek közös jellemzője a múltidézés, előszeretettel használja a letűnt korok minden ma elérhető eszközét, témaválasztásában is a múlt felé nyúl, emlékezhetünk a legutóbb itt, az Óbudai Platán Könyvtárban látott, Andok Tamással közösen jegyzett Budapest Noir című kiállítására.

Jelen esetben az eszközt szó szerint is érthetjük, tehát a fényképezés eszközét, a falon látható képek ugyanis egy ötvenes években gyártott Zorkival készültek: filmre, arról negatívhívás, majd a kép nagyítása – tehát ezek a felvételek, mielőtt a szemünk elé kerültek, olyan utat jártak végig, amit ma már csak igen kevés, művészi fotográfia.

Fotó: Németh Kriszta
Fotó: Németh Kriszta

Ugyanakkor időbeli határvonalakon is járunk-játszunk ezzel a kiállítással, az egyik ilyen szintén a technikához kapcsolódik. A fényképezőgépek tömeggyártásával kezdődött meg az a folyamat, amiben a fényképezés nem kevesek kiváltsága többé, hanem egyre könnyebben elérhető a hétköznapi emberek számára. Az ötvenes évek gépeihez már bárki hozzájuthatott – ma, a digitális korban már mindnyájunk zsebében lapul egy fényképezőgép, ha máshol nem, a mobiltelefonunkon.

Határvonalon járunk akkor is, amikor a fényképeket közelebbről vesszük szemügyre – amelyeket elsőre valóban talán több évtizedesnek gondolnánk, ha nem tudnánk, hogy egy fiatal nő kiállításán vagyunk – hiszen a múltidéző atmoszférán átnézve egy nagyon is jelenkori felvételt látunk. Szó szerint és átvitt értelemben is pillanatfelvételeket, lenyomatokat az „itt és most”-ról. Mindezzel tehát feloldódni látszanak az időszakok, idősíkok, amikre máskülönben olyan precízen osztjuk fel a világunkat és történelmünket.

Indulhatunk az idő-játékra helyszín felől is: Óbuda mai formájában mint városrész az egykori Óbuda városának egy kis darabja, története Pest és Buda egyesítésével kezdődik. Óbuda Napja pedig – amihez jelen kiállítás is kapcsolódik – az egykori majálisok hagyományait igyekszik feleleveníteni.

Fotó: Németh Kriszta
Fotó: Németh Kriszta

És persze a cím: az anziksz szavuk a német Ansichtskarte (tájképes levelezőlap) szóból ered –amelyben az Ansehen (látvány < meglát) is benne van – mára már a köznyelvből egészen, sőt az irodalmi szövegekből is jobbára kikopott kifejezés. A képeslap története 1870-re nyúlik vissza, akkor küldött ugyanis először (a feljegyzések szerint) egy német kereskedő olyan levelezőlapot, aminek az egyik oldalára tájképet nyomtatott. A postatörténelem ezt a dátumot annyira komolyan veszi, hogy 1970-ben megünnepelte a képeslap századik születésnapját.

Mi is a képeslap? Az internet korában egy szinte teljesen eltűnt kommunikációs felület, van helyette e-mail, sms, mms, ma már csak nagyon ritkán, különleges helyekről küldünk képeslapot üdvözletként. Sokáig viszont az egyik legkézenfekvőbb eszköze volt annak, hogy rövid üzenetben tájékoztassuk barátainkat, szeretteinket a nyaralásunkról vagy éppen arról, hogy kettőkor ér be a vonatunk.

Amikor a kiállítás képet nézzük, mégsem a klasszikus képes levelezőlapok jutnak eszünkbe a maguk többnyire idealizált világával. Sokkal személyesebb, hol street-fotós, hol szociofotós impulzusokkal találkozunk. Itt tehát a személyes üzenet, a fotográfus és rajta keresztül most Óbuda üzenete, nem a hátlapon – hanem magukon a fotográfiákon érhető tetten.

Ha valaki mégis vágyik a szöveges üzenetre, akkor kézbe veheti azt a füzetet, ami a kiállítás kísérőjeként erre az alkalomra megjelent, szintén fekete-fehér képekkel (amiben digitális felvételek is vannak), hozzájuk rendelt rövid szövegekkel.

A teremben a képeket végignézve egy nagyon összefogott, koncepciózus összeállítást látunk. Nem képeslapokat Óbudáról, hanem anzikszokat Németh Kriszta tekintetén keresztül, egy dolog pedig vitathatatlan: mindegyik címzettje mi vagyunk.

Fotó: Németh Kriszta
Fotó: Németh Kriszta
Reklámok

Fotókiállítást nyitottunk – Óbudai anzikszok” bejegyzéshez ozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s