Hetvennégy éves korában meghalt Eduardo Galeano. A neves uruguay-i író-újságíró írásaiban komoly társadalomkritikát fogalmazott meg a kapitalizmussal szemben, nézetei miatt bebörtönözték, majd évekre száműzetésbe kényszerült. 1985-ben tért vissza Montevideóba, ahol haláláig élt, alkotott és aktív közéleti szerepet vállalt.

Legfontosabb kötetei az 1971-ben megjelent Las venas abiertas de América Latina (Latin-Amerika nyitott erei), valamint az 1982-ben kiadott Memoria del fuego (A tűz emlékezete) voltak. Magyarul egyelőre csak az előbbi kötet jelent meg.

Mi néhány saját fordítású,* rövid írással búcsúzunk a szerzőtől, melyek Eduardo Galeano talán legizgalmasabb kötetéből, az El libro de los abrazos-ból (Ölelések könyve) származnak. A kötetben a szerző rövid, sokszor lírai történetekben vall az őt körülvevő világról, a politikáról, a vallásról, a művészetről és a szerelemről is.

Beszélnek a falak /2

Buenos Airesben a La Boca hídon:
Mindenki ígérget, és senki nem tartja be az ígéreteit. Szavazz a senkire.
Caracasban, a gazdasági válság idején, az egyik legszegényebb kerület bejáratánál:
Isten hozott, középosztály.
Bogotában, a Nemzeti Egyetemtől egy sarokra:
Isten él.
Alatta más kézírással:
Valami különös csoda folytán.
Szintén Bogotában:
Világ proletárjai egyesüljetek!
Alatta másik kézírással:
(Utolsó figyelmeztetés.)

 

Az emberi hang ünnepe /1

A shuar indiánoknak, akiket jivaróknak is neveznek, az volt a szokásuk, hogy legyőzött ellenségeik fejét levágták. Miután levágták a fejet, akkorára zsugorították azt, hogy beleférjen a tenyerükbe, s mindezt azért, hogy megakadályozzák a legyőzött harcosok visszatérését az életbe. De a legyőzött ellenség nem volt addig teljesen legyőzve, míg a száját le nem zárták. Ezért a szájakat olyan fonállal varrták össze, amely soha nem bomlott el.

 

 A szavak háza

Helena Villagra azt álmodta, hogy költők léptek be a szavak házába. A szavak, melyeket régi üvegekben tartottak, a költőket várták és a vágytól félőrülten kellették magukat, csak hogy a költők őket válasszák. Könyörögtek nekik, hogy nézzenek rájuk, hogy szagolják meg őket, hogy érintsék és nyalogassák őket. A költők kinyitották az üvegeket, morzsolgatták a szavakat az ujjaik között, cuppantottak az ajkukkal vagy fintorogtak. A költők számukra ismeretlen szavakat kerestek vagy olyan szavakat, melyeket ugyan korábban már ismertek, de időközben hogy, hogy nem, de elfelejtettek.

A szavak házában ott volt a színek asztala. Hatalmas szökőkutakban ajánlgatták magukat a színek, és minden költő azt a színt vette el, amire szüksége volt: citromsárgát vagy napsárgát, tengerkéket vagy szürkéskéket, karmazsinvöröset, borvöröset vagy éppen vérvöröset…

 

Az éjszaka /1

Nem tudok aludni. Egy nő szorult a két szemhéjam közé. Mondanám neki, hogy menjen onnan, ha tudnám, de a torkomban is egy nő van.

 

A művészet nyelve

Chinolope papírt árult és cipőt fényesített Havannában. Hogy elmeneküljön a szegénység elől, New Yorkba ment.

Ott valaki adott neki egy régi fényképezőgépet. Chinolope még sosem tartott fényképezőgépet a kezében, de azt mondták neki, hogy könnyű bánni vele.

– Csak belenézel itt, és lenyomod ott.

Elkezdte járni az utcákat. Nem jutott messzire, amikor lövéseket hallott. Bement egy borbélyüzletbe, felemelte a kamerát, belenézett itt, lenyomta a gombot ott.

A borbélyüzletben borotválás közben lelőtték a gengsztert, Albert Anasastasiát. Ez volt Chinolope profi karrierjének első fotója.

Egy vagyont fizettek neki érte, és a fotó nagy szenzációt keltett. Chinolopénak ugyanis sikerült lefényképeznie a halált. A halált, amely ott volt a borbélyüzletben. Nem a halott emberben, és nem a gyilkosban. A halál annak a borbélynak az arcán volt látható, aki végignézte a gyilkosságot.

_______

*Az idézetek Alexovics Ingrid fordításai – a szerk.