Könyvajánló irodalmi szakadároknak – A valóság határai | Kun Árpád: Boldog Észak

Kun Árpád regénye számomra fontos lett. Nem hiszem, hogy ezt mint olvasónak indokolnom kellene, de ha már könyvajánlok, akkor azért mégiscsak úgy tisztességes, hogy elmondom, nekem milyen volt olvasni a Boldog Északot.


Kun Árpád: Boldog Észak forrás: www.moly.huKülönös, hogy az irodalomtörténészeket és az irodalomtudomány képviselőit mennyire foglalkoztatja a szerző vagy éppen az adott irodalmi alkotás valósághoz fűződő viszonya. Különös, mert bár az irodalom fikció, abban nagyon sokan egyetértenek, hogy a fikciót kell, hogy kapcsolja valami ahhoz, amit az olvasó realitásként él meg a mindennapjaiban. Hogy aztán ez a kapcsolat milyen, attól függően lehet kategóriákat gyártani. Lehet valamit mágikus realistának, hiperrealistának vagy éppen naturalistának is tartani.

Hogy ennek miféle jelentősége vagy éppen haszna van az olvasó szempontjából, azzal én most nem foglalkozom, biztos fontos dolog irodalmi műveket felcímkézett dobozokba tuszkolni, én inkább nem teszem, mert amikor valamitől fontos lesz nekem egy könyv, akkor arról akarok beszélni, nekem milyen volt olvasni azt.

Kun Árpád regénye számomra fontos lett. Nem hiszem, hogy ezt mint olvasónak indokolnom kellene, de ha már könyvajánlok, akkor azért mégiscsak úgy tisztességes, hogy elmondom, nekem milyen volt olvasni a Boldog Északot.

Mondjuk olyan, mint egy elképzelt reggel Afrikában. Hanyatt feküdni az ágyon, a moszkitóhálón millió gyönggyé szakadt napfény kergetőzését bámulni, aztán lassan, a kitágult pórusokon keresztül belélegezni a forró levegőt, hallgatni a lentről felszűrődő utcazajt. Barátságos anyaméh ez a reggeli Afrika, van benne átok és varázslat, sok csoda, meg egy gyerek, aki bárki lehet ezen a világon, de akiről egy darabig majdnem azt hisszük, Macondóban született.

Aztán olyan is ez a könyv, hogy hűvös, pontos, szakszerű. Salakanyag, vér, szürke kétségbeesés, tehetetlenségből születő humor és őrület, északi sötét, jeges vándorút. Amolyan ápolástani kisokos, ahol a vendégmunkások a Purgatóriumban dolgoznak, de olykor még itt is leesik egy lazac a tapétáról, és a folyosón vergődve kapkod levegőért.

Kun Árpád
Kun Árpád

De talán nem ez a fontos ebben a regényben. Inkább az, hogy lehet ez a könyv az enyém is, és lehet bárkié, mert nem tudom hogyan, talán a pontos mondatokkal, az áttekinthető felépítéssel, a ki nem spórolt, őszinte érzelmi mezítelenséggel, de Kun Árpád beleírta a sorokba (és néha még a sorok közé is) azt az emberről soha le nem vakarható (ideológiák, és irodalomtörténeti elméletek által érintetlenül hagyott, mert érinthetetlen,) élni akarást, ami mindannyiunk sajátja. Azt a minden ember sejtjeiben benne lüktető áramlást, amely ha nem is azonos ritmusra mozdul bennünk, de éppen úgy ott van Aimé koromfekete, mint Gréte hófehér bőre alatt.

A Boldog Észak nekem nem arról szól, hogy észak, hanem arról, hogy boldog, de leginkább arról, hogy ember. Kun Árpád A Song of Myselfet írta meg prózában, mert ebben a regényben éppen úgy nincsenek a valóságnak örök időkre szabott határai, mint ahogy az emberi énnek sincsenek, mert minket is a pillanat, az adott fizikai-érzelmi realitás rajzol körül.

„Nagyapám szerint saját énünk a legnagyobb illúziónk. Miközben azt hisszük, hogy a lelkünk, érzéseink, emlékezetünk, vágyaink hozzánk tartoznak, azok valójában mind olyan szellemek, amelyek bennünk találkoztak össze, és hosszabb-rövidebb időre egységet alkotnak. Saját énünk tehát valójában nincs, csak az ő pillanatnyi szövetségük.” (152. o.)

El lettem varázsolva, ez a helyzet. Lehet, hogy ez irodalmi vudu, nem tudom, de hogy kötelező olvasmány a kortársak közül, az is biztos.

Könyvadatok:

  • Kun Árpád: Boldog Észak
  • Magvető Kiadó, Budapest, 2013
  • 440 oldal
  • ISBN: 978 963 143 1230
  • a könyv adatlapja a moly.hu-n
  • a könyv a Rukkolán

Tarts velünk a Facebookon! »

Reklámok