„Mindent el lehet egyszerűen is mondani” – Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Ha azt halljuk, hogy valaki mögött „nehéz gyerekkor áll”, valószínűleg ahányan vagyunk, annyiféle kép villan fel előttünk, és minél kevesebbet tudunk a tényekről, annál tragikusabbnak képzeljük a szóban forgó időszakot. (Tudjuk, hogy a nehézségek nem hasonlíthatók össze egymással.) Patrick Modiano eredetileg 2001-ben, nálunk 2014-ben megjelent regénye A Kis Bizsu (Le Petite Bijou) elbeszélőjének, Thérèse-nek gyerekkorát mindenképpen ezzel az általános fordulattal írhatjuk le – azt viszont nem mondhatjuk, hogy maga mögött hagyta volna.


a-kis-bizsuAhogyan minden ember a kellemetlen, fájdalmas időszakot, úgy persze ő is igyekezett a saját múltját jó mélyre temetni, de – hogy egyik közhelyemet a másikba öltsem -, ez nem jelenti azt, hogy egyúttal túl is lenne rajta. Vannak olyan természetű fájdalmak, amik hozzánőnek az emberhez, amik alakítják a személyiségét, éppen ezért feloldhatatlannak és felejthetetlennek tűnnek. A szülő-gyerek kapcsolatból (különösen az anya-gyerek kapcsolatból) adódó fájdalmak, azt hiszem, mind ilyesfélék.

A regénybe egy tipikusan Modianós időpillanatban érkezünk (amikor múlt és jelen összetalálkozik), amikor Thérèse megpillant a párizsi metrón egy sárga kabátos nőt, aki akár az anyja is lehetne, figyelni kezdi, talán tényleg az anyja, követi egészen a külvárosig, igen, szinte biztos, hogy ő az.

Az anya, akiről úgy tudta, évekkel azelőtt meghalt Marokkóban (Modiano kedvelt, rendre visszatérő, titokzatos-távoli helyszínén), akitől már abban az időben sem kapott sok jót, amikor még élt, pontosabban, amikor együtt éltek és amikor őt Kis Bizsunak szólította. Az első oldalaknál még megfordult a fejemben, hogy az eredeti kifejezés – bijou – ékszert is jelent, vajon hogyan döntötte el a fordító (Rőhrig Eszter), hogy inkább az értéktelen ékszert jelentő, franciából egyenesen átvett formát választja, de hamar kiderült, hogy ez a szó – bizsu – fejezi ki tökéletesen a becenév tartalmát, minőségét.

Thérèse-nek nincsenek barátai, csak pár évig járt iskolába, és ugyan végig olyan érzésünk van, mintha lebegne valahol a látható és érzékelhető valamint az érzékelésen túli világ határán, a szerző más főszereplő/beszélőihez képest mégis viszonylag sokat van jelen – legalábbis ami a mindennapi kenyérkeresetet illeti, neki például el tud fogyni a pénze, munkát is kell keresnie. Patrick Modianónál azonban semmi sem történik véletlenül, minden körülmény a „lényegre” koncentrál, annak szolgálatában áll, az elmesélést segíti, asszociációkat indít el, az összképet árnyalja. Így lehet, hogy amikor Thérèse pénzkeresés céljából részmunkaidős gyerekfelügyeletet vállal, olyan, a saját gyermekkori környezetéhez valószínűtlenül emlékeztető helyre talál, és a saját egykori énjéhez annyira hasonlító kislányra kell vigyáznia, hogy már-már az a gyanúnk támad, hogy mindez csak az ő képzeletének szüleménye.

A Kis Bizsu számtalan olvasatának egyike talán éppen a képzelet határán van, ami Thérèse esetében kétség kívül a magányos ember képzeletének regénye. Az egyedüllét torz lencséjén át vizsgált világban semmi sem lehet egészen biztos, nem tudhatjuk, hol csalnak meg minket a képzelgéseink, az emberi kapcsolatok hiánya egyúttal a kontroll és a kapaszkodó hiányát is jelenti. Szerephez jut ismét a kedvelt notesz-motívum, Thérèse anyjától megmaradt ákombákom-feljegyzések egy régi kekszesdobozban, és a jegyzet, a jegyzetelés új jelentést kap egy rádióadásokat lejegyző barát munkája nyomán, amivel még József Attilát is megidézi a regény, a Mama két versszakának erejéig. Ez a különös érdekesség bizonyára sok magyar olvasó szívét melengeti, pedig a francia olvasóknak 2010-ig kellett várniuk arra, hogy megtudják, honnan van az idézet és hogy mit jelent.

Patrick Modiano
Patrick Modiano

A nehéz gyerekkor befejezhetetlensége Thérèse számára az elmesélhetetlenségből adódik. Többször is a kimondhatatlanság falába ütközik, látjuk és főként érezzük, hogy milyen sokszor szívesen szabadjára engedné a mondatokat a múltról, amikor végre találkozik olyan emberekkel, akik érdeklődnek iránta, csakhogy valami mindig visszatartja. Pedig mindent el lehet egyszerűen is mesélni (ahogy a könyv egyik szereplője mondja), legalábbis egyszerű mondatokkal, hadd dolgozzon utána a szív meg az agy a sok kapcsoláson – és ha ezt Thérèse nem is, Patrick Modiano biztosan tudja.

Patrick Modiano két további regényéről egy cikkben: Augusztusi vasárnapok; Éjfű »

Könyvadatok:


Nézd meg, mi van a címlapon! »

Advertisements

„Mindent el lehet egyszerűen is mondani” – Patrick Modiano: A Kis Bizsu” bejegyzéshez egy hozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s