Apák és fiúk – A bíró

A bíró (forrás: www.port.hu)

Vannak olyan kapcsolatok az ember életében, amiket nem lehet meg nem történtté tenni. Sőt, talán tévedek is, talán nem veszem elég komolyan ezeket a dolgokat, hiszen a legtöbb emberi kapcsolat igenis ilyen – komoly. Nyomot hagy a bőrön, apró szarkalábakat rajzol a szemzugba vagy éppen mély barázdákat vés a homlokra, a kezed nyoma testemen, a tenyerem láthatatlan lenyomata a homlokodon. A kapcsolat örök.

Az emberek közti kapcsolat lehet ugyan játékos, de játék nemigen, állítja David Dobkin rendező kiváló családi drámájában, a most mozikba került A bíró című filmben. Az elsőre talán tucat ügyvédes sztorinak induló történet majd két és fél órában, de szinte mindent elmond az emberi kapcsolatokról, amit lehet. Elmondja a gyűlöletet, a hazugságot, a tettetést, a megérteni vágyást, a rivalizálást, a törődést, a gondoskodást, a tehetetlenséget, de legfontosabb momentumként mégiscsak azt mondja el, ami ezt a világot és benne minket embereket, tetszik, nem tetszik, mozgat: a szeretetet.

Persze ha ezek alapján valaki azt várja, hogy a főszereplő Robert Downey Jr. és Robert Duvall valami felhőtlen Jézus-Isten apa-fiú kapcsolatot hoznak, az nagyon nagyot téved. Jó kis elcseszett családot vetít a vászonra a rendező, olyat, ahol évtizedekre visszamenőleg ápolja soha ki nem beszélt sérelmeit az apa és persze a fiúk is. Elsősorban is az önmagát az indianai porfészekből sikeres sztárügyvéddé kivakaró Hank Palmer, az okos és kegyetlen ügyvéd, akinek nem csak a pofája és az autója nagy, de a háza is. Szép kerek, amerikai sztereotípia, még jó, hogy már a tizedik perc táján kiderül, hogy a gimnazistaseggű felesége éppen válni készül tőle, és lehetőleg vinné a kislányukat is, aki viszont olyan természetesen bájos, hogy ha nem tudnám, hogy színész, biztos örökbe akarnám fogadni.

Szóval Hank, aki csupa magabiztosság és öltöny, a mama halála miatt egyszer csak ott találja magát a városkában, ahonnan menekült, és szembesülni kénytelen mindennel, amit maga mögött akart hagyni egy életre. Szar ügy. Hank nem is nagyon tervez hosszú távra, de a forgatókönyv írói nem hiába kaptak igazi amerikai dollárt a munkájukért, mert nagyon ügyesen csavartak egyet a történeten. Az erkölcsileg feddhetetlen Palmer bírót ugyanis letartóztatják, és emberölés vádjával bíróság elé is állítják, hogy végül az a fia lássa el a védelmét, akivel évtizedek óta egyetlen szót sem voltak hajlandóak váltani.

Az eddig elmondottak alapján lehetne ez egy iszonyatosan giccses tucattörténet, amiből az ember nem hogy 141 percet nem akar végignézni, de kilencvenet se nagyon. De ez nem az. Egyrészt mert bár a történet nem dicsekedhet soha nem látott, váratlan fordulatokkal, a színészek olyan parádés alakítást nyújtanak, hogy az ember mást nem is nagyon tud csinálni, csak csodálkozik. Én a magam részéről Robert Downey Jr.-on például, mert bevallom őszintén, eddig nem tudtam róla, hogy igazi színész. De egyszerűen bámultam mind a férfi szereplőket, Vincent D’Onofriot, Jeremy Strongot és Billy Bob Thortont is, mert zavarba ejtően jól tették a dolgukat, és emiatt lett ez a film maradandóan szép, lélektanilag hiteles mozi számomra.

Tudom, hogy az apa-fiú kapcsolatok nem egyszerűek, és örülök, hogy ebben a filmben sikerült ezt jól megmutatni, mert bármennyire is tesztoszteronvezérelt ez a kapcsolat, pont úgy egy életre szól, mint minden másik. Sőt talán nem is csak egyetlen életre, hanem többre is, mert nem tűnik a semmibe egyikük halálával, úgyhogy nincs felmentés, jól vagy rosszul csinálják, az apa apa marad, a fia pedig a fia.

Ami az operatőrt illeti, én a magam részéről szeretnék innen is üzenni Janusz Kaminskinek, hogy szerintem egyáltalán nem ér ilyen gyönyörűnek fotózni amerikai kisvárosokat, mert aki már járt arrafelé, annak borzalmas visszavágya keletkezik, aki meg még soha nem járt arra, az azonnal oda akar költözni. Mindenesetre szép munka, el kell ismerni, meg azt is, hogy én mától repülőjegyre gyűjtök, mert hiányzik az az élet, ami se nem könnyebb, se nem szebb, mint az itteni, de valamivel jobb zene szól alatta.

Szerintem, aki teheti, nézze meg ezt a filmet, főleg ha férfi, mert talán egy picivel jobb apa és jobb fiú tud lenni tőle. Ha nő, akkor pedig azért, hogy egy kicsit jobban megértse a férfit, aki ha nem is biztos, hogy egyelőre apa, egészen biztosan fiú. (Legjobb egyébként egy kisvárosi moziba beülni ennek a filmnek a kedvéért, mert ott aztán egészen úgy érzi az ember, mintha a filmbéli tárgyalóteremben ülne.)

A filmről a port.hu oldalon is olvashatsz.

Reklámok

Apák és fiúk – A bíró” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon jó írás! Ez a mondat kifejezetten megfogott: “hiányzik az az élet, ami se nem könnyebb, se nem szebb, mint az itteni, de valamivel jobb zene szól alatta.” Ezen el lehet merengeni egy jó darabig…

    Kedvelés

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s