Kultúrkatlan – Élménybeszámoló a 7. Ördögkatlan Fesztiválról

Festett szoba (Izabella képe)
Festett szoba (Izabella fotója)

Ördög vigye, mondjuk, ha mérgesek vagyunk valakire, Ördög hozza, mondom én, ha fesztiválról van szó, és erről az idén hetedik alkalommal megrendezésre került Ördögkatlan Fesztivál tehet. Életem első fesztiválja, ahol az első naptól az utolsóig, a szívet melengető megnyitótól a zárókoncert utolsó daláig  (ha nem is napi huszonnégy órában, de) ott voltam.

Ebben a fesztiválban sok dolog vonzott már évek óta; elsősorban a programok gazdagsága és változatossága, de a helyszín közelsége sem volt elhanyagolható tényező, arról nem is beszélve, hogy ez a kulturális fesztivál nagyon is az én ízlésemhez volt szabva: pont megfelelő arányban volt a programban  zene (sok-sok),  színház,  irodalom és  képzőművészet. Öt nap mindenféle jóból, ezt ígérte a programfüzet, és nem állított valótlant.

Erdős Virág és Kollár-Klemencz László (Izabella fotója)
Erdős Virág és Kollár-Klemencz László (Izabella fotója)

Ami a zenét és az irodalmat, no meg a kettő szép ötvözeteként műsorra tűzött megzenésített verseket illeti, nem lehetett okunk panaszra.

Itt volt a Rájátszás, Erdős Virág és Kollár-Klemencz László Legesleg című produkciója, Tompos Kátya megzenésített versekkel, és volt egy kis Slam Poetry is a varázslatos Vylyan Teraszon.

A nagyharsányi fő színpadon fellépő zenekarok közt ott voltak a hazai (alter)fesztiválok állandó fellépői, a Quimby, a Kiscsillag, a 30Y, a Csík Zenekar, de többek közt itt is koncertezett a sokak által kedvelt francia Wombo Orchestra. (Ők ugyanis olyan lelkesek voltak, hogy amikor megérkeztek, azonnal zenélni kezdtek, és gyorsan szerveztek maguknak egy kis pluszkoncertet minden napra, ha már eljöttek idáig.) A szervezők azonban igyekeztek minden helyszínre nézőcsalogató koncerteket szervezni, így a kisebb színpadokon lépett fel a Budapest Bár, Lajkó Félix, a Beck fivérek, a Romungro,  a Neil Young Sétány és még sokan mások.

Budapest Bár (Izabella fotója)
Budapest Bár (Izabella fotója)

Sokféle zene, sokféle hangulat, sokféle hallgatóság, ilyen egy fesztivál. Én a magam részéről nem szoktam odalenni csak a nevekért, nem ájulok el pusztán attól, hogy ismert zenész áll a színpadon, engem mindig, minden egyes alkalommal meg kell győzni. Ez van. Múlt héten ez a 30Y-nak, a Budapest Bárnak a Romungrónak, a Wombo Orchestrának és a Neil Young Sétánynak sikerült. Öreg vagyok én már a megcsinált koncertekhez, persze örülök, hogy rutinból is megy a zenélés, de nekem több kell a boldogsághoz, mint egy profin, de ímmel-ámmal letudott koncert. Az én talpam alól tessék úgy kimuzsikálni a talajt, mint ahogyan azt a Budapest Bár tette, tessék engem úgy elvarázsolni őszinteséggel, mint a 30Y, tessék úgy a szívemig jutni, mint a Romungro, vagy úgy elandalítani, mint a NYS.

Grecsó Krisztián (Izabella képe)
Grecsó Krisztián (Izabella képe)

A zene és irodalom találkozásából született produkciókkal kapcsolatban csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni. A legnagyobb kedvenc, talán nem meglepő módon, a Rájátszás produkció volt. A délutáni felhőszakadást követően több száz ember gyűlt össze a az alaposan felázott Narancsligetben csütörtök este, hogy meghallgassa a kiváló versekből írt kiváló dalokat, és a koncert minden pillanatát élvezte a közönség, de élvezték a zenészek, meg az átmenetileg zenészekké, énekesekké avanzsált költők is. A szürkülő, estébe forduló ég alatt volt a levegőben valami, amit – minden rárakódott, mások által ráégetett mocskát levakarva én mégis úgy hívok –  hazaszeretet. Mert aki magyarul versel, aki magyarul énekel, aki érti Háy János, Grecsó Krisztián és Erdős Virág sorait, nos annak a szíve, ha üt, magyar. Ezt a tanulságot is elhoztuk magunkkal azon az estén.

Mivel elég sok időt töltöttünk Nagyharsányban, főleg ott néztük meg  a képzőművészeti eseményeket, ott láttuk a Hrabal-kiállítást, Wahorn András festményeit, a Pride-on készült fotókat, az ördögszántotta hegy legendáját feldolgozó festett szobát, és a Hrabal születésének 100. évfordulója alkalmából készült falfestményeket is.

Wahorn András (Izabella fotója)
Wahorn András (Izabella fotója)

Az egyetlen dolog, amire soha nem jutottunk be, az a színház volt. Sajnos egyáltalán nem értettem a sorszám-szerzés rendszerét, mert elvileg kétszer is sorba kellett volna állni az aznapi előadások sorszámaiért, de mivel mi kijártunk Pécsről, erre esélyünk sem volt. Sajnáltam pedig, több előadást is kinéztem előre, de talán majd jövőre. Hátha addig kitalálnak valami jobb rendszert a szervezők.

Bölcsész Udvar (Izabella fotója)
Bölcsészudvar (Izabella fotója)

Ami azonban nagyon pozitív dolog volt az az, hogy falvak lakói nem kívánták a fenébe az odacsődülő látogatókat, hanem rendkívül kevesek és segítőkészek voltak mindenkivel. A kaja jó volt és egyáltalán nem drága, a fesztiválozók normális áron ihatták a helyi borokat, és kész csoda, de a nagy tömeg ellenére a mellékhelyiségek egészen emberi állapotban álltak a látogatók rendelkezésére. Nem tudom, van-e még ma olyan fesztivál Magyarországon ezen kívül, ahol nem  ijesztő mobilvécékbe kényszerül az ember, de túl sok nem lehet belőlük.

A zenei és egyéb rendezvényekhez idén a Pécsi Egyetem Bölcsészkara  Bölcsészudvart szervezett. A palkonyai faluház udvarán berendezett kis teraszon és a kertben az érdeklődők beszélgetést hallgathattak Shakespeare-ről, filmekről, könyvekről, és megkóstolhatták, milyen ételeket ettek a népek a reneszánsz idején.  (Finomakat.)

Bár az időjárás nem volt különösebben kegyes a fesztiválszervezőkhöz és a fesztiválozókhoz, összességében arra jutottunk, ez a fesztivál pont nekünk való.  Jó programok, jó ételek, nagyon jó emberek, és ami ugyancsak  fontos volt számomra, mindez egy különleges helyen. Biztosan nem véletlen, hogy leleményességével éppen itt kényszerítette a föld alá az ördögöt egy kedves, leányát féltő anyóka. Hasonló leleménnyel és elszántsággal dolgoznak itt minden évben a szervezők: Kiss Móni és Bérczes László, akik, attól tartok, évente nem egy ördögöt kénytelenek rászedni azért, hogy ez a fesztivál élni és működni tudjon.

Vylyan Terasz (Izabella fotója)
Vylyan Terasz (Izabella fotója)

Gratulálunk nekik is és segítőiknek is, mert élhető, élvezhető és tartalmas rendezvényt varázsolnak minden évben. Persze nem is csoda, mert ahogy Törőcsik Mari, a fesztivál egyik fő védnökének ellenvetésére mondták annak idején: „Mi tényleg nem vagyunk normálisak.” Még szerencse.

 

Reklámok

Kultúrkatlan – Élménybeszámoló a 7. Ördögkatlan Fesztiválról” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jövőre tessék leköltőzni Nagyharsányba 🙂 persze olcsóbb Pécsről lejárni de az igazi feeling és beleélés csak úgy jön el, ha hajnalban is ott kel az ember… Mi is pécsiek vagyunk és kényelmes emberek lévén helyiektől bérlünk szobát. Nem utolsó sorban így sorszámszerzésre is lehetőség nyílik.

    Kedvelés

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s