Ez nem egy kutyás film – Fehér Isten

„Lehet-e filmet csinálni egy kutyáról?” – kérdezi Mundruczó Kornél a Fehér Isten rendezője a werkfilmben, valami meg is áll a levegőben, ahogy kimondja. Ez az egyszerűnek tűnő kérdés meglehetősen árnyalt és bonyolult, főleg, ha egy olyan országban hangzik el, ahol különböző jogok illetik a hazai és nem hazai kutyafajtákat (és gazdáikat), ahol valami súlyosan félreértelmezett szabadságban sorra szembekerülnek (szembeállítódnak) egymással különböző társadalmi csoportok, így az állatvédők/tartók is lassan a nem állatvédőkkel/tartókkal, de a Lassie hazatér mindig ott van a kötelező olvasmányok listáján.

Fehér-Isten-plakát_prev

Wéber Kata, Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél közös forgatókönyve nem egy kutyáról szól (hanem kétszázötvenről, jó, csak viccelek), és nem is egy kutyáról meg egy kislányról. Ember-ember, ember-állat, törvény-ember-állat relációkról, hazugságról és szeretetről, tévedésről és kegyetlenségről, látomásos igazságszolgáltatásról – gyönyörű képekkel, Rév Marcellnak köszönhetően.

A kutya az egyetlen állat, ami az ember nélkül nem létezne, és ezt nemcsak evolúciós/domesztikációs szempontból kell értenünk, hanem úgy is, hogy a kutya az az állat, ami pontosan olyan, úgy kötődik hozzánk, úgy tanul és szeret, mint egy gyerek. (Aki nem hiszi, járjon utána, olvassa el például Csányi Vilmostól A kutyák szőrös gyerekeket – vagy szinte bármelyik etológiával foglalkozó kötetét.)

Mundruczó és Hagen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ANDREAS RENTZ
Mundruczó és Hagen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ANDREAS RENTZ

Nemrégiben néztem egy dokumentumfilmet, ami arról szólt, mi történik, ha egy közönséges házisertést (azt a rózsaszín, cuki malacot, amiből olyan finom kolbász lesz) egyszerűen kiengedünk a természetbe. Azt kell látnunk, hogy még a generációváltást sem várja meg, viselkedése és külső jegyei is azonnal hasonlítani kezdenek a vadon élő fajtársaiéhoz (élelmet keres, harcra kész, bundája vastagszik, foga megnő) – konkrétan a vaddisznóhoz, aminek háziasított formája. Szóval, a „leg-házibbnak” tűnő állataink is csak kényszerpályán vannak velünk, kivéve a kutyát. A kutya az ember teremtménye, akár a saját gyereke (ugyanúgy lehet okos, buta, vadóc, szelíd, lusta, mint bármelyik embergyerek), és megvan az az előnye – vagy hátránya – , hogy igazán sosem nő fel, így a legalapvetőbb gyermeki jellemzői megmaradnak: reakcióiban örökké őszinte, ugyanakkor kiszolgáltatott a „felnőttnek”. Így lehetett belőle a modern ember számára egyfajta tisztaság-szimbólum.

Fehér Isten - Psotta Zsófia
Fehér Isten – Psotta Zsófia

A Fehér Istenben is adott a toposz, nagyon könnyű lenne elszúrni. A nyitó  képsoroknál (teljesen üres városban bicikliző kislány) annyit azonnal sejthetünk, hogy vizuálisan mindenképpen izgalmas 120 percre számíthatunk.  Lili (Psotta Zsófia), éppen a felnőtté válás előtt álló kiskamasz, elvált szülők gyermeke, aki kénytelen három hónapot átmenetileg az apjánál (DánielZsótér Sándor) tölteni, aki vágóhídon dolgozik állatorvosként, ezzel azonnal szép, naturalista képsorokra nyílik az objektív.

Innen indulunk, a serdülő lány és az apa feszültségekkel teli, bizonytalan viszonyából.

Lili kutyája, Hagen a villámhárító szerepét tölti be, rajta csattan az ostor, tőle kell megszabadulni egy eszeveszett, ideges pillanatban, a lehető legrosszabb megoldással, aminek elhamarkodottsága minden szülő számára ismerős lehet. A történet itt kettéválik, durva dolgok jönnek.

A magára maradt Hagen hányattatásait és az őt elveszítő Lili kétségbeesett és dacos kutatással töltött napjait párhuzamosan kísérjük nyomon, miközben időről időre megszólal a Magyar rapszódia. Lili ugyanis trombitán játszik egy diákzenekarban (Gállfi László zseniális a zenekarvezető tanár szerepében – aki volt zeneiskolás, azonnal ráismer erre a típusra), nagy koncertre készülnek. Ezalatt az elveszett, elhagyott Hagen hátborzongató, a szó összes értelmében igazi kutyaszorítóba kerül, megfordul a kóbor ebek és a mocskos állatviadalok világában. Kiképzőjét Thuróczy Szabolcs hozza tökéletesen undorítóan, sőt a végtelenül sötét, ellenszenves török kutyakereskedő szerepében maga a rendező is feltűnik. Nincs finomkodás, de pontosan megáll a film az öncélú és fölösleges brutalitás-ábrázolás előtti vékony határon.

Fehér Isten - forrás: vaskarika.hu

Az izgalmas, szokatlan, és az ismerős folytonos váltakozása adja a film legfinomabb alaphangját. A puszta vagy olykor durva tényszerűségen, az életszerűségen túl (amelyre nagyon tudatosan törekedtek)  hol képileg, hol dramaturgiailag mutatkozik meg valami más, merül fel kérdések sora, meddig megyünk még el, mi mindenről gondoljuk, hogy rendelkezhetünk fölötte? Legalább gondolunk-e arra, mi lenne, ha fordulna a kocka?

A tizenéves kislányomnak minden felvezetés nélkül tettem fel a kérdést, közvetlenül azután, hogy megnéztük a filmet: Szerinted ki vagy mi a Fehér Isten? Pillanatnyi habozás után azt válaszolta, hogy Az ember.

Tehát: Lehet. Ez az én egyértelmű válaszom, ami persze nem kevésbé bonyolult, mint a cikk elején idézett kérdés.

 

Advertisements

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s