„Megsejtettem, hogy az élet egy nagyszabású valaminek van szánva, és tulajdonképpen minden pillanat ünnepelhető, még ha látszólag nincs is okunk rá.”

Az a helyzet, hogy nem vagyok egy nagy önéletrajz-olvasó, de amikor megjelent Lévai Balázs Lovasi Andrásról szóló kötete, mégis úgy éreztem, ezt a könyvet most el kell olvasnom. A motiváció nagyon is személyes volt, nem, nem azért, mintha megszállott Kispál és a Borz rajongó volnék, bocsánat, én csak a slágereket ismerem, és hát azokat  is inkább csak jó lokálpatriótaként kedveltem meg. Pécsi zenekar, szeressük, ami a miénk.

Inkább arról van szó, túl sok ahhoz az érintkezési pont az életünkben, hogy ne legyek kíváncsi Lovasi életére. Egykorúak vagyunk, láttunk már a világból ezt-azt, mégis úgy döntöttünk, itt fogunk élni, ebben a mára alaposan lepusztult, de ettől függetlenül is szerethető déli városban. A két előbb említett dolog miatt aztán rengetek dolgot csináltunk ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan, és jó sok közös ismerősünk is van. De ha ez még nem elég jó motiváció, akkor itt van egy kedves és nagyra becsült közös barát is Heidl Gyuri személyében. Most már talán rajongói státusz nélkül is indokolható a kíváncsiság.

Persze, érdeklődés ide vagy oda, volt bennem egy kis izgalom, kétség inkább, mi van akkor, ha ez egy rossz könyv? Annyi élvezhetetlen könyvet írnak szimpatikus emberekről mostanában, hogy ki tudja, mibe szaladok bele. Az az egy dolog lelkesített, hogy annak idején nagyon is kedveltem Lévai Balázs Dob+basszus című műsorát, úgyhogy reménykedtem, nem valami összecsapott szenzációhajhász irományt veszek a kezembe. Örülök, hogy nem csalódtam; összeszedett, jó stílusban megírt, átgondolt szerkezetű könyvvel volt dolgom. Lévai Balázs jól tette a dolgát. Azon ugyan agyaltam egy darabig, hol végződik Lovasi és hol kezdődik Lévai ebben a történetben, de ettől függetlenül is (vagy éppen ezért?) élvezetes olvasmány maradt a szöveg.

A könyv, nem meglepő, Lovasi eddigi életét beszéli el (jó, hát ez van, idáig tudja csak ő is a történetet), nagyjából kronologikus sorrendben; értsd megszületés, gyerekkor, iskolás évek, felnőttkor, a mindent átszövő zenei karrier, aztán (leginkább a Kossuth-díj miatt is) némi visszatekintő értékelésféle.

Az olvasottak alapján nekem, a nem rajongónak, egy hibáival együtt is szerethető, szimpatikus és érzékeny ember képe rajzolódik ki Lovasi András személyében. Magától értetődő, hogy a  szövegbe belekerült mindenféle beszámoló koncertekről, meg közös bandázásokról, de hát rock and roll ez vagy mi a csuda, kell egy énekes életrajzába ilyesmi is, mint pasiknak a sorkatonai szolgálat, a peca vagy a ki, mikor és mennyire rúgott be és kivel vagy kivel nem szexelt. Szerintem ez így teljesen korrekt, és többnyire követhető is, bár a zenekari kalandok leírásánál nyilván sokat segített volna rajtam, ha rajongó lennék, akkor talán nem veszítem el a fonalat, és jobban képben vagyok az aktuális dobosokat illetően. Nem baj, kívülállóként is sok humoros epizóddal lettem gazdagabb, mert azt például sosem gondoltam volna, hogy egy énekesnek matekból is jónak kell lennie:

Ahol simlisnek éreztük a szervezőt, vagy rossz tapasztalatunk volt korábbról, ott a saccolás helyett számolni próbáltam az énekléssel párhuzamosan. Valahogy így:
Kilöktek az útra,
-tizenöt, húsz, huszonöt, harminc-
Egy autó rám dudált,
-harmincöt, negyven,negyvenöt-
Néztem, mint alma nélkül
-ne mozogjál, nem tudok számolni-
A szelíd almafák
-hol a picsában tartottam?-
A házak falaira
-asszem ötven-
Puskát rajzoltam
-ötvenöt, hatvan, hatvanöt-
Az egyetlen forradalmár
-hetven, hetvenöt, nyolcvan-
Vagyok a városban
-ugráljál, bazmeg, kezdhetem elölről.-

Egy életrajzban persze nem nagyon lehet megkerülni a magánéleti szálat, ne kelljen már mindig évszázadokat várni egy következő Nyáry Krisztiánra. Tetszett, hogy ezt is ügyesen, jó ízléssel, kicsit őszintén, de még a kiteregetésen innen oldotta meg a Lévai-Lovasi páros. Talán egyetlen pici hangsúlyeltolódást éreztem csak a kötetben, mert amilyen éretten nyilatkozik az énekes a nőkhöz (feleség, barátnők) fűződő kapcsolatairól, az én arányérzékemhez mérten egy kicsit túl sokat szöszölnek a ki, mit, mikor és hogyan csinált rosszul a zenekarban témán. Igaz, szinte mindig mellé van rakva némi önkritika is, és nagyon valószínű, hogy ez a kis aránytalanság a Kispál-rajongókat egyáltalán nem fogja zavarni.

Összességében jó stílusú, jól szerkesztett, érdekes és szép kiállítású könyvet vehet a kezébe az az olvasó, aki szeretne megismerkedni Lovasi András életrajzával. És bár ezt a történetet mi is csak idáig tudjuk egyelőre, kívánom, hogy legyen még szándék további fejezetekre is majd egyszer, egy másik negyvenvalahány év múlva. Örülök, hogy megszületett ez a kötet, mert bármennyire is nem barátkozna önmagával a sikeres zenész, az élete, akárcsak másoké, egy nagyszabású valaminek van szánva. Éppen ideje volt ünnepelni egy kicsit.

Könyvadatok:

• Lévai Balázs: Lovasi
• Libri Könyvkiadó
• Budapest, 2014
• 432 oldal
• ISBN: 978 963 310 2176
• A könyv adatlapja a moly.hu-n
• A könyv a Rukkolán

Nézd meg, mi van a címlapon! »