Jeff VanderMeer: Déli Végek-trilógia

Jeff VanderMeer Kontroll című regénye még az Expedíciónál is erősebb rajtott vett Amerikában a múlt keddi megjelenését követően.
A Déli Végek-trilógia záró kötete (jelenlegi munkacím: Fantomfény) az Agave Könyvek jóvoltából a nemzetközi megjelenéssel egy időben, szeptember 2-án érkezik Magyarországra is.

Jeff_Vandermeer_Expedicio_b1_72dpi

Expedíció

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét -, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff_Vandermeer_Kontroll_b1_72dpi

Kontroll

A Déli Végek nevű titkos ügynökség immáron harminc éve küld expedíciókat az X Térségbe, ebbe a távoli és a civilizációtól rejtélyesen elzárt, veszedelmes vidékre, a természetfeletti jelenségek titkainak kiderítése céljából. A tizenkettedik expedíció után azonban a Déli Végek mély válságba kerül, ezért megbízzák John Rodriguezt − ismertebb nevén Kontrollt −, hogy állítsa helyre a rendet. Számos kihallgatás, rengeteg titkos dokumentum és közel kétszáz órányi videofelvétel megtekintése után úgy tűnik, mintha feltárulna előtte az X Térség vészterhes valósága − ám amit Kontroll megtud, az végzetes lehet számára, ugyanis nemcsak a Déli Végeket illetően kell szembenéznie a kegyetlen igazsággal, hanem saját magával kapcsolatban is.

A Kontroll hajmeresztő folytatása az Expedíciónak, és a Déli Végek-trilógia befejezését olyan mesteri cselekményszövéssel készíti elő, amire a sci-fiben rég nem volt példa.

Jeff VanderMeer 1968. július 7-én született a pennsylvaniai Bellefonte-ban, de a gyerekkora nagyobbik részét a Fidzsi-szigeteki Köztársaságban töltötte, mivel a szülei a Békehadtest helyi állomásán dolgoztak. Ez az élmény, valamint, hogy fiatalon láthatta Ázsia, Afrika és Európa egyes részeit, nagy hatással volt később a könyveire. VanderMeer jelenleg a Déli Végek-trilógián dolgozik, aminek a befejező része (Acceptance) még szintén 2014-ben megjelenik. A trilógia kiadási jogai már most több mint tizenöt országban keltek el, és a sci-fi műfajában az év egyik legfontosabb alkotásának tartják.

Kapcsolódó cikk: Az X térség nem az a hely, ahol szívesen vakációznátok

Jeff VanderMeer:Expedíció
Fordító: Török Krisztina
Műfaj: sci-fi
ISBN: 978 615 5442 23 0
176 oldal
Agave Könyvek, 2014.02.04.

Jeff VanderMeer: Kontroll
Fordító: Falvay Dóra
Műfaj: sci-fi
ISBN: 978 615 5442 79 7
336 oldal
Agave Könyvek, 2014.05.06.

Advertisements

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s