Három hét múlva elkerülhetetlenül ránk köszönt Húsvét. Most azonban nem a legnagyobb keresztény ünnep vallási és lélekemelő jelentőségével foglalkozom, hanem a szavakban – alkalmi mondókákban – bágyadt ifjabb és idősebb férfinépeknek szeretnék tanácsokkal szolgálni, hogyan is lehet eredeti versikékkel erősíteni a nőnemű hölgyek egyébként (és a pacsuliipar produktumait végigszimatolva: érthetően) visszafogott locsolkodási hajlamát. Ehhez kapcsolódóan elébb az ünnephez kötődő városi népszokásokról futtatom az eszmét, amiben halovány gyermekkori célemlékek is felderengenek.

Mintául a XIX-XX. század fordulóján élt francia újromantikus drámaköltő, Edmond Rostand híres-neves Orrmonológját választottam. De még és mielőtt: leszögezhetjük, a legfontosabb keresztény ünnephez számos sajátos néphagyomány kapcsolódik. Urbánus neveltetést kapott szittya magyar lévén most mégsem a folklór nemes tradícióit citálom elő, hanem a városokban gyakorolt szokásokat, úgymint: büdöskölnizés, ezresezés és detoxikálás.

A húsvéti locsolás iránti szenvedélyes ellenkezésem – konkrétan gyűlöletem – baljóslatú eseményekre vezethető vissza. Egyrészt, amikor nem túl jelentős rokonaik tiszteletüket tették a városunkban, a húsvéthétfő délelőttjének filmszenzációjáról – valami B-kategóriás vicces francia muskétás burleszkről – le kellett mondanom. Egy olyan ínséges időben, amikor hétfőnként egyébként gyászba borult minden monitor. A másik, hogy elöntött a veres szégyen, amikor anyám Krasznaja Moszkvája (nálunk tényleg ez dívott a fürdőszobapolcon) kidurrant a zsebemben, porig alázva ezzel a kamaszos férfiúszagom táplálta öntudatomat.
Az azonban kétségtelen, hogy a zsenge gyermeklélek eme ünnep alkalmával tapasztalhatta meg a merkantilista szemlélet előnyeit. A környék kis-hímivarsejtjei (a legényes polgári körök előfutárai) már tejbegrízes korukban tudták, érdemes koptatni a konfekciócipőt az aszfalton, mert busás a jutalom. Egy-két ostoba rigmusért, szerencsétlen mozdulatért már a hetvenes évek végén sem pusztán zavaróan maszatoló festékkel sorozatgyártott tojás volt az ellenár. Hullottak bizony a tízes és a húszas bankók, csörrentek a jó magyar forintok és fillérek (merthogy utóbbi pléhdarabkák is bizony számítottak, ne feledjük, akkor a fagylalt jegyzett középárfolyama két forintot kóstált). Ebből kifolyólag kifejezetten kapitalista alapon szocialista élverseny vette kezdetét, hogy ki lesz közöttünk a Bill Gates, éveken keresztül Balogh Pisti vitte a prímet. Na ja, kiterjedt rokonsága volt.

A városokban mind a mai napig az ótvaros kölnivíz a divatos, elsősorban azért, mert árbeli versenyképessége egyszerűen überelhetetlen, mennél büdösebb, annál olcsóbb, és ilyenkor látni a faluról elszármazott asszonyságok ijedt szemében, hogy visszasírnák a klasszikus falusi népszokást, amikor az apák és fiak tiszta és autentikus kútvízzel zúdították nyakon a leányokat. Késő bánat, az urbanizáció terhét viselni kell, ha még ezen a területen a globalizációét nem is, hiszen ma még viszonylag kevesen akadnak Mátészalkán, akik Chanel No. 5-össel locsolkodnak.
A húsvéti locsolkodásban egyébként felfedezhető egyfajta szívatásos jelleg, a hölgynépek vakolatállagú süteményekkel traktálják az urakat, tesztelve a fogorvosi beruházások eredményeit, az urak pedig a kozmetikai iparral lehetnek barterban, mert soha nem fogy annyi sampon és hajfixáló, mint húsvét idején, amikor a heti három hajmosásából napi öt lesz.

A büdöskölnizés mellett továbbél, és egyre virágzik a locsolkodásnak álcázott spontán önbíráskodás, amelynek végén, de egyre inkább elkerülése érdekében szokott történni az ezresezés, amikor is a mobiltelefonos kisgyermek kap egy kékbankót, hogy fusson feltölteni a díjcsomagját, de mindenképpen tűnjön a vérbe, pacsulijával totyogjon gyorsan inkább a Biri mamához, az úgyis be van már savanyodva, és a százezres protéziséhez veri a garast.

A húsvéthétfő egyik elmaradhatatlan városi szokása a detoxikálás, amelyet kizárólag a locsolkodó legények végeznek. A büdöskölnizés és az ezresezés során ásványi anyagokban gazdag ipari italokat (tablettás bor, kannás pálinka) fogyasztanak, mintegy megkímélendő a háziakat az akut vegyi mérgezéstől. A szadista nőrokonok a család férfitagjait keresztbe itatják, például a nőtestvérek egymás hites urait itatják üveges szemű állapotig, ennek az a következménye, hogy felgerjedt apák és fiúk egy tetszés szerint kiválasztott fekvehányóban végzik, ahol a pultnál minőségi likőröket követelnek (például: Kevert), és a maradék kölnivíz akkurátus és laza mozdulatokkal történő szétlocsolása közben megkérik a százötven kilós és ugyanennyi centis csapos-asszonyság kezét, aki erre rendre kislányosan elpirul, és rezgő tokával kacag, majd kihívja a mentőket, mivel a kérő időközben valamelyik alkalmas asztal alá zuhant. Ehhez a szokáshoz tartozik, hogy a feleségeket minderről csak később tájékoztatják, többnyire a csapos-nős affér megemlítése nélkül. Ilyenkor következik aztán egy régesrégi és az asszonyok körében fölötte kedvelt népszokás, a sodrófázás, aminek nem megvetendő mellékhatása, hogy javítja a vérkeringést és nyolc napon túl gyógyul.
S akkor következzen a lényeg!

Locsolószösszenetek
Edmond Rostand: Cyrano De Bergerac Orrmonológjának stílusai szerint

Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből… Így ni, hallja csak:

Kihívón:
Egyszer hopp és másszor kopp?
Mi van nyuszi, nem vagy top?

Barátilag:
Zöld erdőben jártam, haver
Ott a nyuszi fagyva hever
Nem hagyhattam ottan holtan…
Ezért jöttem jóllakottan…

Leírón:
Az áttelelt gyom elaszik
A tavasz meg jönni – restell
Azért jövök én e testtel
S elkúszok majd a teraszig

Kíváncsian:
Ha meglocsollak, pofán csapsz,
Vagy helyre piros tojást adsz?

Kecsteljesen:
Édes Nőm, e kölni Chanel
Egy csöppje is drága kincs
Hadd a hajad, ne mosd. Ha kell,
Öntisztul majd minden tincs

Kötődve:
Azért jöttem, Nagyi, drága
Szükség van a nyugdíjára
A locsolás nem is fontos
Kéne a pénz. Éppen pont most

Intőn:
Én locsolkodni érkeztem
A szesszel rég bevégeztem
Mondom itt hát a kedveset
De vízből is csak menteset
Kerüljük a csínyt s a pechet
Így kerüljük el a TEK-et

Gyöngéden:
Megöntözlek – s ha kérhetem,
Mondd a fülembe énnekem:
Életem, te vagy a méretem…

Pedánsul:
Lepus europaeus jött
Felém az erdőben, mi zöld
Rá a torkom ezt recegi:
Tán nyúl Ön, hírhedt mezei?
Ja, mondta a füles nyeglén
Mert edződött németleckén
De lényeg, hogy jöttöm oka:
Piros tojás, sonka, torma

Gavallér módon:
Divatosan kérdem, kedves
Lájkolsz engem, mondod: „tetszesz”?

Föllengzően:
Kivillant vagy ezer derék
Meglocsollak, ha nem elég

Tragikusan:
Létminimum alatt élek
Kölnim nincs – de enni kérek

Bámulva:
Ó, kislány, te szép vagy nagyon
De mit örökölsz, mi a vagyon?

Lírailag:
Nemsokára nyíl’ a barka
Felajzva a fiúk… szíve
S hogy mozog a nyuszi farka,
Vagyok én az örök híve

Naivul:
Ha kegyednek ez nem terhes,
Itt a kölnim, hol az ezres?

Mély tisztelettel:
Nyúl mondta nekem az igét
Nem látni olyan szép bigét,
Mint Ön, Nagyságos Asszonyom
A nőket én mind passzolom
S alávetem magam megint
Önnek. De tényleg. Szó szerint.

Parasztosan:
Ehun’e a kút. Locsolnák.
Á, inkább ugorj. Kocsonyák
Maradtak téliről, jó az, he…

Hadászilag:
Vigyázban van itt az osztag
Kölnivíz’t literszám hoztak
Húsvétozzunk csak rendesen
Ne múljék tojáson, ezresen
Vízágyút nyakukba kapták
Önöknek szólt itt a hapták

Üzletszerűn:
Ha nem öntlek le e szarral,
Mehetek meccsre haverral?