A mexikói kissrác, Tocstli élete csupa játék és mese, palotában él az apukájával, ahol külön szobája van a kalapgyűjteménye számára, hatalmas kertjükben tigriseket tartanak ketrecben, színes papagájokat kalitkában, házitanítója van és csak össze kell írnia, mire vágyik (új Playstation, még egy kalap) és megkapja – mindez a Nagy Mexikói Préri közepén.
Tocstli azonban összesen tizenhárom vagy tizennégy embert ismer, palotájukat és a körülötte elterülő kertet magas fal, szögesdrót és bonyolult riasztórendszer övezi – mindez a Nagy Mexikói Préri közepén.
Mert hogy a kedves papa – Jokault – nem jótékonysággal vagy agysebészettel kereste meg azokat a milliókat, amikből palota, kalapgyűjtemény, magánállatkert van, hanem bizony kábítószer-kereskedelemmel. Jokault a vezér, méghozzá azé a bandáé, amibe Tocstli is tartozik. A fiú szerint az apja – akit csakis a nevén szólít – és ő igazi macsók. És nem valami kis bumburnyákok. Macsók például azért, mert nem sírnak.
A Bunkerzsúrban ő maga, a koravénnek és/vagy zseninek titulált kisfiú meséli el néhány napját, egy utazását, és legnagyobb vágyait, mint például libériai törpevízilovat szerezni meg egy igazi szamurájkardot.
„Egyesek azt mondják, koravén vagyok. Főleg azért mondják ezt, mert szerintük kicsi vagyok még ahhoz, hogy nehéz szavakat tudjak. Olyan nehéz szavakat tudok például, mint hogy szégyenletes, baljós, kifogástalan, fellengzős és káprázatos.”
Tudja őket (használja is rogyásig), továbbá a paranoia jelentését is. Ismereteit a zárt palota és kevés felnőtt ismerőse szűrőjén keresztül szerzi a világról, esténként szótárt és más könyveket forgat, meg is van róluk a véleménye:
„A könyvekben nincsenek olyan dolgok, amik most történnek, csak múlt és jövő jelenhet meg bennük. Ez a könyvek nagy hibája. Valaki föltalálhatna már egy olyan könyvet, ami akkor zajlik, amikor olvasod. (…) De ilyen jelenes könyv nincs. Ezért aztán a valóságot nekünk kell felderíteni.”
Tocstli pedig felderíti, kiteríti elénk, lényegében ő maga írja a jelenes könyvet, és úgy érezzük, hiába kicsi és koránál fogva ártatlan, már is el van ba rontva. Előtte az élet, milyen kár érte – juthat eszébe az embernek olvasás közben. A gyereknyelvű elbeszélések megkerülhetetlen klasszikusához, Émil Ajar szövegéhez hasonlóan épül fel Juan Pablo Villalobos kisregénye, csak éppen nem „kurvagyerek” mesél nekünk, hanem drogbárógyerek.
A Bunkerzsúrban azonban nincsenek kiskorú sorstársak, az elhanyagoltság szabadsága sem adatik meg a főhősnek és nincs Róza mama sem. Az anyafigura fájdalmas hiánya Villalobos könyvében úgy jelenik meg, hogy nem jelenik meg – azaz, egy árva szó sem esik róla. Egy fegyverekben, kivégzési módokban, némaságban és kalapokban gondolkodó kisfiút látunk, tökéletes anyátlanságában. Mindennek tetejébe még az is kiderül, hogy az üresnek hazudott szobák egyike tele van lőfegyverrel.
Az alig százoldalas kötet szövege hideg, gyermeki logikáját végig megtartja, minden túlbeszéléstől mentes, az első sortól az utolsóig „szerepben marad” – magyarul is, Csuday Csabának köszönhetően.
Juan Pablo Villalobos 1973-ban született a mexikói Guadalajarában, s a Bunkerzsúrral (Fiesta en la madriguera – 2010, Barcelona) a kortárs világirodalom élvonalába röppent. Sajnos több kötete egyelőre nem érhető el magyarul.
Könyvadatok:
- Bunkerzsúr (Fiesta en la madriguera)
- Fordította: Csuday Csaba
- 102 oldal
- Libri kiadó, 2012
- ISBN: 978 963 310 1001
- Adatlap a moly.hu-n
- Adatlap a Rukkolán
GITTEGYLET 
Jó kis könyv lehet.
KedvelésKedvelés