A kivégzések mindig hajnalban vannak! – futott át Galagonya agyán a gondolat,
mikor a hideg szélben Karcsiék háza, a disznóölés színhelye felé lépdelt.
Az hitte, túl korán érkezik, de az udvar már úgy ki van világítva, mintha filmet forgatnának. Karcsi már lesöpörte a párcentis hóréteget az udvari betonról. A küszöbön állva mosolyog Galagonyára, kezében pálinkásüveg.
– Azt hittem, egyedül kell meginnom az indító féldecit! – morogja deres bajsza alatt vidáman. – Nem gondoltam, hogy egy városi is fel tud kelni időben… gyere, töltök!
A vastagfalú stampedlik széléhez alig hallhatóan koccan oda az üveg, a tapasztalt háziasszony mégis azonnal elhúzza belül az üveges konyhaajtón a firhangot. Felemelt keze üdvözlés, de egyfajta jelzés is élete párjának, hogy „ jó lesz vigyázni a papramorgóval!” Karcsi jámboran vissza is teszi az üveget a kredencen levő tálcára, ahol egy gyors pillantás mindig felmérheti a sárgás folyadék fogyatkozó szintjét. Mert szép dolog a vendégszeretet, de itt most munkáról van szó és hosszú még a nap! Ám Karcsi sem a hímzett falvédőről lépett le annak idején!
– Gyere, hozzuk elő a nagyasztalt! – kiált harsányan, de közben egy kézmozdulattal a farakáshoz invitálja vendégét, ahol rejtekhelyen várakozik a gazda külön ellátmánya.
– Birspálesz, ötéves! – suttogja áhítattal Karcsi és vattakabátja zsebéből elővarázsol két másik stampót. – A plébános úr főzete!
A pálinka príma! Forró füstként marja végig a férfiak nyelőcsövét, bidva erős, ám érett, finom utóízt hagy a szájban. Veri a helyi átlagot, nem beszélve a „bolti pancsokról”, ahogy a faluban a palackozott italokat megvető szóhasználattal emlegetik. Miután az üveg visszakerült helyére, a két férfi erőre kapva, hangos nyögések közepette kivonszolja a fészerből a bádoggal burkolt faasztalt, amin a böllér fog trancsírozni. Karcsi aggódik. Jóembere eltörte a lábát síelés közben és maga helyett az unokaöccsét ajánlotta be.
– Síelés! – mordul Karcsi és ha valaki nem sejtené, mi a véleménye a havas lejtőkön való csúszkálókról, hát a megvető hangsúlyon kívül egy jókora sercintés már biztosan eligazítja a gazda véleményét illetően. De már zörren is a kiskapu zárja, jönnek a többiek! Karcsi a konyha felé irányítja őket.
– Majd a Teri intézi a dolgokat! – mondja és egy fejmozdulattal mutat a farakás felé, de Galagonya elutasítja az újabb kínálást.
– Inkább hozzuk ki a darálót! – mondja. A jókora, kegyetlen nehéz öntöttvas daráló a fészerben várakozik. A gazda nagyapja hozta Németországból, mikor amerikás magyarként hazatért végre családot alapítani. A masszív szerkezet azóta is hűen szolgál, se szeri, se száma a néhai sertéseknek, melyek darabjai a segítségével lényegültek át kolbásszá vagy káposzta töltelékké.
Nyílik az ajtó, a többiek az ólhoz tódulnak, ahol a két sertés rosszat sejtve várakozik. De a háziasszony ismerős alakja megnyugtatja őket és Zsuzsi, a nagyobb koca hagyja magát a lebetonozott, tisztára sepert ölőhelyre terelni. A böllér előveszi az újmódi szerkezetet a magával hozott rekvizítumok közül. Barkácsolt eszköz ez, ki tudja, melyik praktikus eszű parasztzsenink találmánya. Acélból esztergált csőféle, aminek öblébe belefér a vadászoktól szerzett puskatöltény. A böllér intésére a férfiak körülveszik a disznót és egy intésre le is döntik a lábáról. Aztán a böllér a megfelelő helyhez illeszti a „lövőt” és elsüti. Mindenki megkönnyebbül, az állat nem szenved sokáig, néhány rángás után lelke eltávozik a sertésmennyországba, ahol remélhetőleg ugyanolyan gondos törődéssel várja egy égi háziasszony, mint itt ez a földi, aki lopva kitöröl egy könnycseppet a szeme sarkából Zsuzsi emlékére.
Galagonya azon kapja magát, hogy egy zománcozott tállal a kezében a disznó mellett guggol és megbűvölten lesi, ahogy az állat gőzölgő, habos vére a tálba folyik. Rosszul is lesz a terjengő vérszagtól, de erőt vesz magán, hiszen a férfiasság egyfajta próbája ez. Mire a vér kifolyt, már vidáman viszi a tálat a konyhába, felajánlva Terinek, hogy segít a hagyományos sülthagymás vér elkészítésében. Magában örül, hiszen így igazoltan marad ki a zsigerelésből, ami nem szép látvány. Szerencsére, mire kisül a vér, odakinn a fürge kezek eltakarítják szem elől a duzzadó kék béltömeget, és már javában folyik a pörzsölés is.
A férfiak falatoznak, előkerül egy demizson házibor, koccintgatnak. Hiszen ünnep ez, a maga véres mivoltában, lezárása egy temérdek munkával, aggodalommal járó időszaknak. Közben, mint lenni szokott, hátul a kerticsapnál az asszonyok végzik a munka nehezét, mossák, tisztítják a beleket. Ugyan már régen meghonosodott a műbél használata, de Karcsiék ragaszkodnak a régi módihoz. A böllér siet, még lesz egy vágása. Örül, hogy a másik kocához csak szerdán kell visszajönnie, mert a megrendelők, egy városi házaspár akkor tudnak lejönni a bérbe hízlalt jószág földi maradványaiért. Karcsi aggódva figyeli a kötényes fiatalember mozdulatait, de megnyugszik, mert minden rendben megy. A fiú pontosan kívánsága szerint bontja, trancsírozza az állatot és minden darabot a megfelelő helyre pakol, így utólag nem veszítenek időt. Karcsi beáll az aprómunka elvégzésére. Borotvaéles késével gyakorlottan vagdossa a húst méretre. Egy rész a szokásos orjalevesbe kerül, kell a toros káposztára is gondolni, a többiből kolbászhús lesz. Galagonyát ennek a darálására fogták be. Jól boldogul a tekintélyes szerkezettel, melybe az ügyes szász mesterek annak idején valami munkát segítő áttételt is beleépítettek, így nem is olyan nagy fáradság a darálás. Karcsi nem bízza a kolbászhús bekeverését a böllérre. Megvan neki régóta a hagyomány és tapasztalat által szentesített saját receptúrája, melytől soha nem tér el. Többféle ízesítésű kolbászt készít, anélkül, hogy fogalma lenne arról, hogy a különféle ízek kavalkádja hányféle sorsú, fajú paraszti ős összefonódott múltját jelképezi.
Erről csak Galagonya tűnődik magában, míg lassan begörcsölő karjával kitartóan tekeri a húsdaráló kerekét.
“Nyilván ön is észrevette, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál nagyobb az önbizalmam, és annál jobban meg tudom világítani a dolgot.”
www.cippo.hu
Minden bejegyzés megjelenítése: cippo
(fotók: Németh Kriszta)
GITTEGYLET 
Hiányozni fog, az Isten áldja meg.
KedvelésKedvelés
Mennyi szétguruló nevetést köszönhetek neki! Nekem meghosszabbította az életem. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Az én emlékeimben Iván mindig úgy marad meg, mint bozontos szakállú, fiatal tanár. Barát és példakép.
KedvelésKedvelés
Disznóölés B.I.
In memoriam B.I.
Disznóvágás
A kivégzések mindig hajnalban vannak! – futott át Galagonya agyán a gondolat,
mikor a hideg szélben Karcsiék háza, a disznóölés színhelye felé lépdelt.
Az hitte, túl korán érkezik, de az udvar már úgy ki van világítva, mintha filmet forgatnának. Karcsi már lesöpörte a párcentis hóréteget az udvari betonról. A küszöbön állva mosolyog Galagonyára, kezében pálinkásüveg.
– Azt hittem, egyedül kell meginnom az indító féldecit! – morogja deres bajsza alatt vidáman. – Nem gondoltam, hogy egy városi is fel tud kelni időben… gyere, töltök!
A vastagfalú stampedlik széléhez alig hallhatóan koccan oda az üveg, a tapasztalt háziasszony mégis azonnal elhúzza belül az üveges konyhaajtón a firhangot. Felemelt keze üdvözlés, de egyfajta jelzés is élete párjának, hogy „ jó lesz vigyázni a papramorgóval!” Karcsi jámboran vissza is teszi az üveget a kredencen levő tálcára, ahol egy gyors pillantás mindig felmérheti a sárgás folyadék fogyatkozó szintjét. Mert szép dolog a vendégszeretet, de itt most munkáról van szó és hosszú még a nap! Ám Karcsi sem a hímzett falvédőről lépett le annak idején!
– Gyere, hozzuk elő a nagyasztalt! – kiált harsányan, de közben egy kézmozdulattal a farakáshoz invitálja vendégét, ahol rejtekhelyen várakozik a gazda külön ellátmánya.
– Birspálesz, ötéves! – suttogja áhítattal Karcsi és vattakabátja zsebéből elővarázsol két másik stampót. – A plébános úr főzete!
A pálinka príma! Forró füstként marja végig a férfiak nyelőcsövét, bidva erős, ám érett, finom utóízt hagy a szájban. Veri a helyi átlagot, nem beszélve a „bolti pancsokról”, ahogy a faluban a palackozott italokat megvető szóhasználattal emlegetik. Miután az üveg visszakerült helyére, a két férfi erőre kapva, hangos nyögések közepette kivonszolja a fészerből a bádoggal burkolt faasztalt, amin a böllér fog trancsírozni. Karcsi aggódik. Jóembere eltörte a lábát síelés közben és maga helyett az unokaöccsét ajánlotta be.
– Síelés! – mordul Karcsi és ha valaki nem sejtené, mi a véleménye a havas lejtőkön való csúszkálókról, hát a megvető hangsúlyon kívül egy jókora sercintés már biztosan eligazítja a gazda véleményét illetően. De már zörren is a kiskapu zárja, jönnek a többiek! Karcsi a konyha felé irányítja őket.
– Majd a Teri intézi a dolgokat! – mondja és egy fejmozdulattal mutat a farakás felé, de Galagonya elutasítja az újabb kínálást.
– Inkább hozzuk ki a darálót! – mondja. A jókora, kegyetlen nehéz öntöttvas daráló a fészerben várakozik. A gazda nagyapja hozta Németországból, mikor amerikás magyarként hazatért végre családot alapítani. A masszív szerkezet azóta is hűen szolgál, se szeri, se száma a néhai sertéseknek, melyek darabjai a segítségével lényegültek át kolbásszá vagy káposzta töltelékké.
Nyílik az ajtó, a többiek az ólhoz tódulnak, ahol a két sertés rosszat sejtve várakozik. De a háziasszony ismerős alakja megnyugtatja őket és Zsuzsi, a nagyobb koca hagyja magát a lebetonozott, tisztára sepert ölőhelyre terelni. A böllér előveszi az újmódi szerkezetet a magával hozott rekvizítumok közül. Barkácsolt eszköz ez, ki tudja, melyik praktikus eszű parasztzsenink találmánya. Acélból esztergált csőféle, aminek öblébe belefér a vadászoktól szerzett puskatöltény. A böllér intésére a férfiak körülveszik a disznót és egy intésre le is döntik a lábáról. Aztán a böllér a megfelelő helyhez illeszti a „lövőt” és elsüti. Mindenki megkönnyebbül, az állat nem szenved sokáig, néhány rángás után lelke eltávozik a sertésmennyországba, ahol remélhetőleg ugyanolyan gondos törődéssel várja egy égi háziasszony, mint itt ez a földi, aki lopva kitöröl egy könnycseppet a szeme sarkából Zsuzsi emlékére.
Galagonya azon kapja magát, hogy egy zománcozott tállal a kezében a disznó mellett guggol és megbűvölten lesi, ahogy az állat gőzölgő, habos vére a tálba folyik. Rosszul is lesz a terjengő vérszagtól, de erőt vesz magán, hiszen a férfiasság egyfajta próbája ez. Mire a vér kifolyt, már vidáman viszi a tálat a konyhába, felajánlva Terinek, hogy segít a hagyományos sülthagymás vér elkészítésében. Magában örül, hiszen így igazoltan marad ki a zsigerelésből, ami nem szép látvány. Szerencsére, mire kisül a vér, odakinn a fürge kezek eltakarítják szem elől a duzzadó kék béltömeget, és már javában folyik a pörzsölés is.
A férfiak falatoznak, előkerül egy demizson házibor, koccintgatnak. Hiszen ünnep ez, a maga véres mivoltában, lezárása egy temérdek munkával, aggodalommal járó időszaknak. Közben, mint lenni szokott, hátul a kerticsapnál az asszonyok végzik a munka nehezét, mossák, tisztítják a beleket. Ugyan már régen meghonosodott a műbél használata, de Karcsiék ragaszkodnak a régi módihoz. A böllér siet, még lesz egy vágása. Örül, hogy a másik kocához csak szerdán kell visszajönnie, mert a megrendelők, egy városi házaspár akkor tudnak lejönni a bérbe hízlalt jószág földi maradványaiért. Karcsi aggódva figyeli a kötényes fiatalember mozdulatait, de megnyugszik, mert minden rendben megy. A fiú pontosan kívánsága szerint bontja, trancsírozza az állatot és minden darabot a megfelelő helyre pakol, így utólag nem veszítenek időt. Karcsi beáll az aprómunka elvégzésére. Borotvaéles késével gyakorlottan vagdossa a húst méretre. Egy rész a szokásos orjalevesbe kerül, kell a toros káposztára is gondolni, a többiből kolbászhús lesz. Galagonyát ennek a darálására fogták be. Jól boldogul a tekintélyes szerkezettel, melybe az ügyes szász mesterek annak idején valami munkát segítő áttételt is beleépítettek, így nem is olyan nagy fáradság a darálás. Karcsi nem bízza a kolbászhús bekeverését a böllérre. Megvan neki régóta a hagyomány és tapasztalat által szentesített saját receptúrája, melytől soha nem tér el. Többféle ízesítésű kolbászt készít, anélkül, hogy fogalma lenne arról, hogy a különféle ízek kavalkádja hányféle sorsú, fajú paraszti ős összefonódott múltját jelképezi.
Erről csak Galagonya tűnődik magában, míg lassan begörcsölő karjával kitartóan tekeri a húsdaráló kerekét.
KedvelésKedvelés