Átváltozások(k) – Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Timur Vermes borító forrás: www.moly.hu

De olyan hatalom, amely örök, soha nincsen.

( … sed nulla potentia longa est)

Ovidius: Átváltozások (Devecseri Gábor fordítása)

Timur Vermes német író elsőkötetes szerzőként egy igen sok vitára okot adó első művel jelentkezett a német regénypiacon 2012-ben. A Nézd, ki van itt (eredeti címén: Er ist wieder da) alapötlete az, hogy Adolf Hitler hatvanhat évnyi alvás után felébred a mai Berlinben, egy elhanyagolt telek közepén, néhány focizó török fiúgyermek tőszomszédságában. A felütés szatirikus felhangjából aztán a kötet mit sem enged egészen az utolsó mondatig. Adolf Hitler ugyanis nemcsak, hogy nem lóg ki a ma német társadalmából, hanem még meg is találja azt a (ha szabad így mondani) piaci rést, ahova ma egy kellőképpen karizmatikus népvezér aka Führer, esetleg Mein Führer , befér: tévés és YouTube-celeb lesz belőle. Ne tessék nevetni, ez halálosan komoly. Aki ma sikeres, az így csinálja.

Morbid? Ízléstelen? Veszélyes? Nem is tudom.  Nehéz eldönteni.

Timur Vermes regénye egyrészt rendkívül szórakoztató és kegyetlen szatíra, melyben az ember még akkor is önnön világára ismer, ha nem német. Igen, lehet ezen jajveszékelni, de ez a mi világunk, a 21. századi komoly Európa, ahol a kattintásszám, meg a nézettségi adatok számítanak, ahol az imidzsnek van értéke, nem a szavaknak, és ahol mindenki azt gondol a hangzatos szlogenek mögé, ami neki tetszik. És ahol senki semmit és senkit nem tud már komolyan venni, mert az az elvárás, hogy a szórakoztatóak legyünk. A világ nem színpad többé, hanem cirkusz, és nem színész rajta minden férfi és nő, hanem vizet spriccelő, színes ruhákba öltözött paprikajancsi. Igen, még Adolf Hitler is.

– Nem fogok megnyugodni – csaholta Wizgür, majd bökdösni kezdte a mellemet. – Te itt nekem nem fogsz tönkretenni semmit, barátocskám. – Úgy bökdösött, mint egy harkály. – Azt hiszed, bejössz nekik az idétlen Hitler-egyenruháddal meg a hű-de-kiszámíthatatlan dumáiddal, de azt mondom neked, hogy ebben nincs semmi új, ez lejárt lemez. Amatőr vagy. Tudod te, mit művelsz? Jössz, és beleülsz a készbe! Ebből nem lesz semmi, kedvesem, mondj le róla! Ha itt valakinek hívei vannak, akkor az én vagyok! Ez az én közönségem, ezek az én rajongóim, te pedig szépen lekopsz innét! Egy nyomorult amatőr vagy, úgy vagy szar, ahogy vagy, az egyenruháddal együtt. Menjél a sörsátorba a baromságaiddal, vagy a lőegyletbe. Nem lesz belőled semmi, én mondom neked! – Nekem nincs rá szükségem, hogy valamivé legyek – szóltam higgadtan –, néptársak milliói állnak mögöttem, akik. – Hagyod abba a faszságaidat! – süvöltött Wizgür. – Nem vagy adásban, majom! Azt hiszed, provokálhatsz? Nem provokálsz! Engem!! Nem!!!
– Hagyjátok abba – szólt emelt hangon Bellini őnagysága –, mindketten. Az világos, hogy ezt még alaposan ki kell dolgoznunk. Kell még egy kis finomhangolás. De alapjában véve nem is volt olyan rossz. Új volt, ennyi. Most szépen megnyugszunk, és megnézzük, mit mond a kritika.
És ez volt az a pillanat új életemben, amikor először voltam egészen bizonyos az elhivatottságomban.

De Vermes regénye ennél azért kicsit több is szerencsére. Mert bevallom őszintén, nekem egy olcsó poénokkal operáló, helyzetkomikumokra épülő Adolf Hitler történet még kevés volna az üdvösséghez. De azt hiszem, a szerző tudja ezt, és nem egyszerűen egy sikerkönyvet óhajtott írni. A BBC riporterének azt nyilatkozta, hogy a könyvében, az eddig a németek (és mások) fejében is elültetett sztereotípiákkal szemben Hitler nem egy érthetetlen, minden logikát nélkülöző pszichopata szörnyeteg. Abban, amit mond van logika, és sok olyan dolgot lát, amivel mások egyet is tudnak érteni. Még ma is, még Németországban is, még azon rengeteg sok szenvedés után is, amit az általa megalapozott ideológia és annak gyakorlati kivitelezése okozott. A regénybeli Hitler nem őrültebb, mint mi magunk néha. Az olvasó pedig kénytelen mérlegelni, és odafigyelni mindenre, ami elhangzik. És kénytelen nagyon komolyan mérlegre tenni azt, ő vajon egyetért-e Hitler elképzeléseivel. Soha? Semmiben? Vagy csak egy kicsit? Csak egy kicsit vagyok náci? Tulajdonképpen rendben van egy kis szalonzsidózás? Meg, hogy így eljátszunk a deportálás gondolatával? Nekem sem tetszik, ami mostanában a politikái életben zajlik? Elégedetlen vagyok?

Ritkán tévedek. Mi több, alig fordul elő, hogy tévedek.
Ez az egyik előnye annak, ha valaki saját élettapasztalatokkal indul el a politikai pályán. Tudatosan fogalmazok így: saját élettapasztalatokkal. Mert manapság annyi az úgynevezett politikus, aki egyszer negyedórát töltött a boltban a pult mögött, vagy elhaladtában bepillantott egy üzemcsarnokba, és azt hiszi, ő már tudja, milyen a való élet. Pusztán a példa kedvéért gondoljunk csak erre az ázsiai származású liberális miniszterre. Ez a nyikhaj az orvosi tanulmányait szakította félbe, hogy jobban koncentrálhasson a politizálásra, de kérdem én: minek? Miért nem arra koncentrált, hogy megszerezze a diplomáját, miért nem dolgozott tíz vagy húsz évig orvosként, heti ötven hatvan órában, hogy utána, a rideg valóság iskoláját kijárva, fokozatosan kialakítsa szuverén véleményét, és kidolgozni saját világképét, amellyel felvértezve végül jó lelkiismerettel kezdheti meg értelmes politikai munkásságát? Kedvező körülmények mellett így még lett is volna belőle valaki. De hát ez a fickó is csak egy példány ebből az új, undok fajtából, amelyik azt hiszi, uccu neki, fejest ugrunk a politikába, aztán majd csak belejövünk menet közben. Úgy is néz ki a mai politika. Ma a zsidó pénzügyi körök szája íze szerint beszélünk, holnap a zsidó bolsevizmus után loholunk, mint az osztály hülyéje, aki izzadva fut az iskolabusz után. Erre nem tudok mást mondani, mint hogy pfuj!

Nehéz kérdések. Nem is biztos, hogy ezt mindenki szeretné végiggondolni, amikor elolvassa a regényt, de bízom benne, hogy valahol a szórakoztató sorok mögött ez a kényelmetlen érzés nem csak engem foglalkoztat, hanem sokakat.

Hogy ízléses dolog-e Adolf Hitlerrel viccelődni, amikor a koncentrációs táborok áldozatainak családjai még ma is nehezen gyógyuló sebként hordozzák a huszadik század legaljasabb tömeggyilkosságának emlékét, és amikor a németek a mai napig alig tudják feldolgozni apáik, nagyapáik esetleg utólagosan nem túl hősiesként megítélt háborús cselekedeteit, azt én nem tudom megmondani.

Ovidius és Kafka egyszerre jutottak eszembe, amikor a könyvet letettem. Átváltozás ez is. Bár Vermesnél nem az isten lesz emberré vagy állattá, se nem az ember lesz rovarrá. Timur Vermes a világtörténelem egyik leggyűlöltebb szörnyetegét változtatja vissza emberré a szemünk láttára,  de közben azt is világossá teszi: ember és szörnyeteg egy. Se biztosíték, se ígéret nincs arra, hogy a történelem, de ne szépelegjünk inkább, az ember nem ismétli meg önmaga  gaztetteit, ha éppen úgy adódik.

A szlogen így hangzik:

“Nem volt azért minden olyan rossz.”

És ezzel már el lehet indulni.

Hát nem. Én azt remélem, hogy ezzel nem lehet elindulni többé. Minél többet olvasunk, annál kevésbé.

A kiadót különösen is dicséret illeti azért, mert hónapok óta az első olyan nem magyar nyelvű könyvhöz volt szerencsém, ahol mind a fordítás, mind az olvasószerkesztő munkája kifogástalan volt.

Könyvadatok:

  • Timur Vermes: Nézd, ki van itt – Er ist wieder da
  • Libri Kiadó, Budapest, 2013
  • 340 oldal
  • Fordította: Nádori Lídia
  • ISBN: 978 963 310 2329
  • a könyv a moly.hu-n
  • Happlap a Rukkolán
Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s