Jean Marais köpenye

November 8-án tizenöt esztendeje, hogy elhunyt a francia film ikonikus színésze, Jean Marais (ezen a napon lenne százéves). A gall hírességet az egykori gyakorló gyerekekre gyakorolt delejes hatásának felelevenítésével idézzük meg.

A királyasszony lovagja: a hamvas Marais
A királyasszony lovagja: a hamvas Marais

Mi volt nindzsa-kultusz, a kung fu és a Transformer-robotok előtt? A grundok népe kardot rántott, és adott a piszok rosforok meg riseliők pofájába, hogy aztán a negatív hősöket játszó, deviáns viselkedés csíráit hordozó későbbi topmenedzserek, médianyavalyások, rábeszélőgépek és futballklub-vezetők anyukái odahaza mustáros kenyérrel, Kojak-nyalókával vigasztalják a zokogó veszteseket.

Mindjárt rántja a kardot
Mindjárt rántja a kardot

Az iksz alakú homlokvágáson – a Nevers-vágáson – felcseperedett generációk Jean Marais halálos köpönyegéből bújtak elő: akire Marais rádobta, menten holtan rogyott össze. A púpos című klasszikus (1960) után farunkat paskolva, kivont botokkal vágtattunk a téren, amelynek csak – a nyilvánvalóan nem király- és igazságpárti – felbőszült szomszédok, „héló, itt éjszakások laknak!” lekiáltása vetett véget. Lagardére kapitány hőstettei után A három testőr 1973-as angol (talán máig legjobb) feldolgozása kötelezte el ifjonti lelkünket a muskétás etika – „Egy mindenkiért, mindenki egyért…” – szent eszméje mellett, s erősen vágytuk a gascogne-i kardforgató, D’Artagnan sorsát, hogy gárdistának állt, elnyerte a széplány szerelmét, megmentette a királyné becsületét és bosszút állt ellenségein. Tökéletes hétvégi program, mi tagadás.

Lába elé lépcsőt emel
Lába elé lépcsőt emel

A csodafegyver mégis Marais mágikus köpönyege volt. A lobogó ruhadarab többnyire a lépcsős jelenetekben jutott főszerephez, amikor a sarokba szorított viselője a minimum tízszeres túlerőt egyetlen, ám jelentős mozdulattal tette harcképtelenné: mint hálóját a markos halász, rájuk vetette köpenyét. Hallatszott a fogaknak csikorgatása, a haláloknak hörgése, s lett nagy ijedelem a gaz támadók körében, s hulltak, akár a legyek, halomba, bénán és harcképtelenül.

Örök rejtély, mit tartalmazhatott e köpeny belseje, főképpen, hogy rendes helyzetekben tulajdonosa nyugton, határozottan jólesően tűrte a viselését. Talán intelligens ellenség-felismerő rendszer működhetett benne, amely – megelőzve az amerikai haditechnikát – képessé tette (szag- vagy verejtékminta alapján) a barát és az ellen megkülönböztetésére. Így, korosabb fővel – gyermekként még alapvetően tiszta a lélek – felötlik annak a lehetősége, hogy egyszerűen Lagardére lovag testszagához szokott.

Az biztos, hogy a párját ritkította, és nem pont abban a formában, ahogy a (több értelemben) messzire ment Pándi honfitársunk tette volt a távoli belga országban. Nem félelmet, vágyat keltett ez a ruhadarab, így aztán az ember otthon apja fürdőköpenyét hitte Marais köpenyének, ami előbb-utóbb azután a köpönyeg utcára vándorlását, kültérbeli – nem éppen fürdőköpeny-barát – felhasználását eredményezte, amely viszont az alkalmi felhasználója és atyja közti viszonyban eredményezett átmeneti hűvösödést és jókora pofonokat.

Nyilván, nem volt vitás, megérte végül még egyszer végighurcibálni a köpenyt a lakótelepen át, diadalittasan masírozni benne a leendő dámák előtt, és vérszövetséget kötni a barátokkal, megsejtve annak a kaján és már-már felnőttes gonosz humorát, hogy legközelebb az irigykedő cimbora fogja bezsebelni apja köpenyéért a méteres taslikat.

Valahogy így kezdődött felnőtté válásunk és elkurvulásunk szomorú története.

jean-marais2

Marais-mozaik

Jean-Alfred Villain-Marais 1913. december 11-én látta meg a napvilágot a franciaországi – filmvásznon később az „esernyőiről elhíresült” – Cherbourgban. Gyermekkora zaklatottan telt: a születése után szinte azonnal hadba vonult apja hazatérve nem ismert rá, erőszakosan bánt vele, nemkülönben az egész családdal. Az atyai terror elől Marais mama három gyermekével a nagyszülőkhöz menekült. A mama a familiáris agresszió helyett a feszültségoldás más módját választotta, idült kleptomániásként gyakorta keveredett bolti lopásokba, az ifjú Jeannak kellett fokozottan felügyelnie. Mondhatni nem csoda, hogy ennek utána a középiskolából kirúgták, ennek oka azonban az volt, hogy osztálytársai szórakoztatására női ruhákba öltözött, és egy (férfi) tanárával is flörtölt.

A kénytelen távozást követően fényképészsegédnek állt, rövidesen pedig színjátszásórákat kezdett hallgatni. 1933-tól kapott kisebb filmszerepeket, a nagy áttörést Jean Cocteau-val – A költő vére (rendező-forgatókönyvíró, vágó), Örök visszatérés (író-forgatókönyvíró), A szép és a szörnyeteg (rendező-forgatókönyvíró), A királyasszony lovagja (forgatókönyvíró), Rettenetes szülők (író, rendező-forgatókönyvíró), Orfeusz (rendező-forgatókönyvíró), Vásott kölykök (író) – való megismerkedése jelentette. Az író-költő–filmrendező és a színész között első pillantásra szerelem szövődött, kapcsolatuk 1937-1949 között határozta meg mindenapjaikat, a szakítást követően is megmaradtak jó barátoknak és munkatársaknak.

Dublőr nincs, smink van
Dublőr nincs, smink van

Marais az újhullám 1960-as évekbeli térhódításáig az egyes számú francia színésznek számított, főleg kosztümös filmekben játszott, neve sokáig egyet jelentett a romantikus hős figurájával, a közönség leginkább így őrzi emlékezetében. A színészet mellett kreativitását filmen – és színházban – rendezőként, íróként élte ki, olykor elvette a kenyeret a kaszkadőrei elől, de szívesen festett, szobrászkodott és fazekas-keramikusként készített ezt-azt.

Utolsó filmje Bernardo Bertolucci 1996-ban készült Lopott szépség című romantikus drámája volt, amiben Jeremy Irons, Joseph Fiennes és Liv Tyler partnereként láthattuk. Jean Marais szív- és érrendszeri betegségben hunyt el Cannes-ban 1998. november 8-án, nyolcvanöt éves korában. Mindennek tizenöt éve.

Válogatott filmográfia

  • Örök visszatérés (1943)
  • A szép és szörnyeteg (1946)
  • A királyasszony lovagja (1947)
  • Rettenetes szülők (1948)
  • Orfeusz (1949)
  • Csoda csak egyszer történik (1951)
  • Monte Cristo grófja (1955)
  • Fehér éjszakák (1957)
  • A púpos (1960)
  • Orfeusz végrendelete (1960)
  • A Kapitány (1960)
  • Csoda a farkasokkal (1961)
  • A vasálarcos (1962)
  • Párizs rejtelmei (1962)
  • Fantomas (1964)
  • Fantomas visszatér (1965)
  • Fantomas a Scotland Yard ellen (1966)
  • Az Angyal lesen (1966)
  • Parking (1985)
  • Lopott szépség (1996)
Advertisements

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s