A keserű három napja – kabai lóránt: Avasi keserű

kabai lóránt: Avasi keserűVan némi helyi kötődésem, nem idegen nekem a város, még ha én idegen is vagyok benne, úgy is mondhatnám, érintőlegesen közöm van Miskolchoz, így veszem tehát kézbe kabai lóránt kötetét.

Amikor ismerkedni kezdtem BAZ megyével és fő városával (embereivel, szagaival, tájszavaival, színeivel), akkoriban kezdtem ismerkedni sok minden mással is, amit azóta – az egyszerűség kedvéért – a felnőtt élet dolgainak nevezek. Rögtön az Avasba ütköztem, mondjuk így. Nehezen is kerülhető meg, értsük úgy. Emberek az Avason. Születtek, nőttek fel, költöztek oda, költöztek onnan el, ha ugyan nem elmenekültek onnan.

Egyfelől – délkelet – az ország egyik legnagyobb (és érzésem szerint, talán legnyomasztóbb) lakótelepe. Másfelől kocsmák a mesebeli pincesoron, ami éjjel különösen érdekes, amikor már ittál egy keveset és elnézed egy kerthelyiségből, hogy a házak tényleg egymás hátából nőnek ki. Végül a tetejébe ott van a kilátó, azt legalább mindenki tudja, mindenki ismeri, a legszerencsésebbek már le is hányhattak róla.

Első nap: váróterem

A vasgyári capriccióval indul a kötet, hogy megadja az alaphangot, pontosabban a „fáradtolajszag”-ot a „magának-való-lét”-hez, amiről még sűrűn szó esik majd, lehet sejteni. De alig lapozok, és máris érzelmes óda zeng (helló, Attila!), kicsit zavarba is jövök, hogy mégis kinek a hangja ez? Aztán persze kirajzolódik, mint a kartográfia pauszán az 1:1 arányú térkép, a sok, így vagy úgy (ajánlásban, hangban, átiratban) megidézett alak és velük karöltve még elfér egy régi (1995-ből való) utóirat is…

húsig lerágott köröm,
csont vagyunk.
isten, démon,
növény, állat,
ember vagyunk.
férfi és nő vagyunk.

[22.o]

…szóval lassan belátható, hogy kaleidoszkópba nézünk – habár utálom ezt a képet, de mégis valahogy így van, így lehet, tehát ülünk az első szakaszban, váróterem, mondja a költő és engedelmesen várunk, forgatjuk az optikai játékot a szemünk előtt és mindig más apró részlet tűnik szebbnek, fontosabbnak, és hogy félre ne vezesselek, kedves olvasó, szólok, hogy nem csillognak benne ócska üveggyöngyök.

Nemcsak a szemnek, de a fülnek is játék, már ami a megszólaló hangokat illeti, mert ugyancsak másként szól például az engem ugyan ki nem nyal, a sanzon vagy a még három mondat.

Hogy mégis mennyiféle hang, azt a zeneszerzőkön kívül talán csak nagy zenehallgatók ismerik fel pontosan, de azért csak figyeljünk.

a nehézséget nem az okozza, hogy kételkedem abban,
vajon valóban egy dúr skálát képzeltem-e el,
hanem az, hogy csak úgy megmutassuk vagy leírjuk,
milyen hangsort képzeltünk el magunknak;
hogy a képzeletnek a valóságra való leképezése
semmilyen nehézséget ne okozzon.
talán mert a megtévesztésig hasonlók?
de hiszen egy embert is minden további nélkül
fel tudok ismerni egy rajz alapján.

[dialógusrészlet, 29. o.]

Jól van. Viszem magammal a táskámba rejtve az első naptól fogva, aztán elfelejtek miatta leszállni a metróról.

Második nap: élethasználatiutasítás

Hát ez letegez bzmeg. Úgy értem, letegez, leszegez, ömlékeny prózában odamond, úgy értem, ide. Gonosz szöveg ez, és nem azért, mert a fejünkre olvas, hanem éppen azért, mert valahogy  – ha agyonütsz sem tudom megmondani, hogy – ott bujkál, ott bujkáltatja benne a hárítás lehetőségét. És azt eléggé jól tudjuk, hogy hajlamunk van a végsőkig hárítani, meg akarunk menekülni, mi nem vagyunk olyanok, csak a mások, még lehet, hogy te is, de én nem. Én aztán nem.

fojts meg tetszés szerint bárkit egy pohár vízben, akár a saját szennyedben
[(2), 47.o.]

legyél kicsinyes, önző, számító és gátlástalan
[(3), 49.o.]

hiszen a bosszú nem a tehetetlenséged mutatja, hogyan is lehetnél gyenge vagy cselekvőképtelen, amikor épp bosszút állsz? [(10), 57.o.]

mindezt elég hosszan lehetne folytatni
[63.o.]

Azért jó, hogy nem folytatja, legalább vehetünk levegőt… arra tippelek különben, hogy a legtöbbeknél az Avasi keserű nem itt lesz betörve a sok újraolvasástól, és nem azért mert a szöveggel bármi baj volna, hanem mert a kezdő balfékek nem veszik majd komolyan, pedig hatalmas tudásanyag van itt a sikeres vérgeci léthez, amely köztudottan mindnyájunk ősi vágya, célja.

Harmadik nap: sötétkamra

Hívjuk tehát elő. Kabai itt – elnézést kérek a „mondatkezdő nagybetű”-ért – fókuszál, exponál. Ösztönszinten kiold, nyelvtana, nyelve, rendszere rejtelmeibe is enged bepillantást, na persze, végül is a sötétben vagyunk. Mint maga az ördög.

az „én” pusztán egy szintaktikai jelölőeszköz, üres retorikai játék, vessző, amennyi
dukál, pontosvessző, csak ha muszáj, kezelhető nagy levegő, és
végül mondatzáró pont, sőt felkiáltójel; magának-való-lét. de hátha
mégsem úgy volna.

[savószín égbolt, 69. o.]

kabai lóránt
kabai lóránt

Napló, (a)vas és arcél, „se tétova pokol, se irigy mennyország”, nagyítás, kis kép, vagy még inkább „egy lehetséges fotográfia emléke”… és az idézgetést is elég hosszan lehetne folytatni.

Bejártuk-e a várost, a dombot? Nem, és igen. Bejártuk k. l. birodalmát? Nem, és igen. Tehát jó, bármikor visszatérhetünk.

Mégse kaleidoszkóp lesz az (de jó), hanem egy sugárirányban megrepedt üveg a vasgyárból vagy a váróterem ablakából (a Tiszaiéból, gondolom, képzelem, álmodom), ezen át nézem az egészet, valahol a kép szélén Tyler Durden és Marla Singer sétál el a naplementébe, „miközben akad, aki elgondolja miskolcot lángokban”.

Könyvadatok:

Reklámok

A keserű három napja – kabai lóránt: Avasi keserű” bejegyzéshez ozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s