A másik szárnysegéd

Az Agave Könyvek szerkesztőségébe szeptember elején érkezett meg Kondor Vilmos új regényének kézirata, amelyről a kiadó munkatársai a címén kívül eddig semmit sem tudtak. A szerző tavaly ősszel adta le utolsó könyve kéziratát, azóta csak az új regény megírására az és azzal kapcsolatos kutatómunkára koncentrált. A végeredmény Kondor eddigi legambíciózusabb, legnagyobb szabású és legizgalmasabb regénye lett, amely új szereplőt mutat be Gordon Zsigmond után – ráadásul a kalandregény műfajában.

Az egyik szárnysegéd – Kondor Vilmos (korai)

“A regény címe volt meg a leghamarabb, még jóval az alapötlet előtt eszembe jutott” – meséli a szerző. “Az utolsó Gordon-regény kutatómunkája során bukkantam rá teljesen véletlenül a Szent Korona viszontagságos történetére a második világháború vége felé. Addig nem érdekelt különösebben a korona sorsa, főként azért, mert nem sokat tudtam róla, majd ahogy egyre mélyebbre ástam a történetben, arra lettem figyelmes, hogy ez a sztori annyira jó, hogy ki sem kell találni, csak megírni. És ki lenne a főszereplő?, tettem fel a kérdést magamnak. Ki más lenne, mint a másik szárnysegéd. Az meg kicsoda? Hát ez az, mondtam magamban, az a helyzet, hogy még én sem tudom. Így indult a történet, amelynek végeredménye A másik szárnysegéd lett.”

A másik szárnysegéd

A kiadó a szerkesztési munkálatokkal egyidőben több tervezőt is megbízott azzal, hogy készítsen terveket a regény borítójához. A hosszadalmas, többszálón futó, többkörös folyamat végén a megbízást Faniszló Ádám kapta, az ARC különdíjasa, akinek egyik munkája a HVG szeptember 11-i számának borítóján is látható. A másik szárnysegéd megjelenését a kiadó egy átfogó és innovatív reklámkampánnyal készíti elő, melynek során októberben Kondor Vilmos Magyarországon egyedülálló közös játékra hívja olvasóit.

(Forrás: Agave)

Érdemes lesz figyelni Kondor Vilmos hivatalos facebook oldalát, ahol a kiadó szerint az ősz folyamán rengeteg izgalmas dolog várható.

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.