„Ez a Lorenz, az a Lorenz?” – kaptam a kérdést, amikor a Salamon király gyűrűjének olvasása közben nem állhattam meg, hogy rajongva meséljek róla, idézzek belőle. A válasz igen. Pontosan az a Konrad Lorenz, akit az etológia egyik úttörőjének szokás tekinteni, pszichológiai, összehasonlító pszichológiai, mi több szociálbiológiai munkássága ugyancsak kiemelkedő s a többi, s a többi…
De ne ijedjen meg senki, ez nem tudományos mű. Nem is mese, persze. A szerző bevallása szerint éppen hogy a sok hamis állattörténet, a téves irodalmi ábrázolások (például „Felix Salten enyhe hányingerig magasztalt Bambija”) indította írásra. A valódisággal pedig engem le lehet venni a lábamról. Lorenz könyve annyira szórakoztató, mint egy Gerald Durrell-regény, és legalább annyira telve van az állatok és a természet iránt érzett mély szeretettel. S ami talán ennél is fontosabb, a szó legjobb értelmében vett alázattal – olyan igazi tisztelettel, amilyet a legtöbb igazán nagy formátumú tudósnál tapasztalhatunk. A második kiadás „bátortalan előszavában” is olyan kedves humorral mentegeti magát (illetve a szerkesztőjét és kiadóját) az első kiadás hibáiért, amivel azonnal szövetségesévé teszi az olvasót.
Azt hiszem, leginkább azért szeretem a tudósok (különös tekintettel a természettudósokra) könyveit olvasni, mert nemcsak igazat írnak, de partnerként is kezelik az olvasót – s ez ma, a lila köd alatti langymeleg pocsolyában dagonyázó vagy éppenséggel túlegyszerűsítéstől ponyvásodó könyváradatban csodás frissítőként hat az agyra.
Arról, hogy ma már az etológia elismert tudomány, többek között Konrad Lorenz tehet, aki az ausztriai Altenbergben tengette korántsem eseménytelen mindennapjait, habár bevallása szerint lusta ember.
„(…) olyan lusta, hogy sokkal jobban beválok megfigyelőnek, mint kísérletezőnek. Voltaképpen igazán csak a legsúlyosabb kanti kategorikus imperatívusz kényszerítő nyomása alatt dolgozom, homlokegyenest természetes hajlandóságom ellenére.”
Igen, tudjuk meg – ha eddig nem tudtuk -, hogy a vadon élő állatoktól, a természettől teljesen idegen ez az „ostoba munkadüh”, amiben mi emberek élünk, és ahogy elnézem, egyre jobban belecsúszunk a spirálba, és csak csodálkozunk, hogy idő, na, az meg semmire sincs. Ha Lorenz-et olvasunk (de ide akár Csányi Vilmost is írhatnám), egészen hamar rájövünk, hogy csodálkozni aztán végképp nincs min…
Ahogy forgattam a kötetet, elmerültem a számos nagyon is személyes történetben, előbújt belőlem a nő és azon kezdtem gondolkodni, milyen lehetett az élet a Lorenz családban? Nem gondolom, hogy túl könnyű, ugyanakkor elképesztően csodálatos.
„Másutt rendszerint azt kiabálják: »A madár kiszökött a kalitkából, csukjátok be gyorsan az ablakokat!« Mi azonban inkább azt mondjuk: »Az istenért, csukjátok be az ablakokat, már megint be akar jönni a kakadu (a varjú, a hamvasmaki, a csuklyásmajom)!«”
A jó Konrad nemcsak arra biztat, hogy ha teheted, tarts állatot, mert ezzel a világ egyik legkülönlegesebb kalandjában lesz részed, amit kár kihagyni az életből, de azt is megmondja, miként válassz. Olvasva kiderül, hogy neked az akvárium vagy a kutya való-e, sőt az is, hogy lényegében majdnem mindegy mit választasz, a megismerés öröme mindenképpen a tiéd lesz. Nem etet hülyeségekkel arról, hogy mi minden kell ahhoz, hogy megfelelően tarts egy állatot, de azzal sem kecsegtet, hogy feltétlenül könnyű lesz. Saját kudarcain keresztül megmutatja az árnyékos oldalt is, szépítgetés és érzelgősség nélkül. És igencsak megszívlelendő meglátásai vannak a hobbiállattartással kapcsolatban:
„Egy élőlény tartásán tudományos értelemben azt a kísérletet értjük, amikor a szorosabb vagy lazább fogságban lévő lény teljes életciklusát igyekszünk szemmel kísérni. Megtévesztő módon azonban főként olyan állatokat neveznek tarthatónak, amelyek voltaképpen csak szívós természetűek, magyarul mondva: hosszú időbe telik, míg végleg elpusztulnak. Klasszikus példája a tartható, de valójában csak szívós természetű és korántsem igénytelen állatnak a görög teknős. Igaz, hogy még a nem hozzáértő állattartó biztosította életfeltételek mellett is eltart három, négy, esetleg több évig, mire igazán, véglegesen és visszavonhatatlanul kimúlik, de alapjában véve már a tartás első napján haldokolni kezd.”
A Salamon király gyűrűjéért antikváriumba kell menni. Én az 1976-os kiadást olvastam, a könyv megért nálunk összesen hat kiadást, legutóbb a Cartaphilus jelentette meg, 2002-ben. (Eredeti címe: Er redete mit dem Vieh, den Vögeln und den Fischen – „A jószágokkal, a madarakkal és a halakkal beszélt”)
Rengeteget lehetne (tudnék is itt most) írni Lorenz-ről, a könyvről, az állatokról, akiket emberi tulajdonságokkal szoktunk felruházni, ezáltal félreismerni, de inkább ajánlom magát a könyvet. Illetve egy nagyon fontos információt előre elárulok: a vadlibák NEM szobatiszták!
Micsoda szerencse, hogy ezt már valaki tökéletesen kitapasztalta helyettünk, nem igaz? Van viszont, amit nagyon érdemes, nagyon jó (lenne) magunknak átélni.
„(…) van valami leírhatatlanul vonzó a szabadon élő állatban, amely elmehetne, és mégis marad, mégpedig azért marad, mert ragaszkodik hozzám.”
Kattintós:
GITTEGYLET 