Az acélember – 4D-ben

Ha nem lettem volna olyan nagyon kíváncsi arra, mit tud a 4D mozi a WestEndben, Az acélember (Man of Steel) lehet, hogy örökre kimaradt volna az életemből. Meggyőződésem, hogy ezzel nem ért volna veszteség.

Zack Synder [300, Álomháború] elkészítette a Teljesen Fölösleges Filmek Gyűjteményének újabb darabját. A trailer ígért némi izgalmat és sok (sok-sok) látványt – magam is emiatt választottam első 4D-és élményemül ezt a filmet, illetve azért, mert nem volt más -, továbbá egyértelművé tette a törekvést, hogy a mára megmosolyogtatóvá kopott Superman-figurát felülírja, és egy mai, elfogadható, korszerű hőssé tegye.

 

Nos, az izgalmat már a forgatókönyv írása közben elfelejtették (David S. Goyer, Christopher Nolan, Joe Shuster, Jerry Siegel), a látványt nevetségességig túlozták, viszont a felülírásból legalább adódott egy jó poén.

Bevezetés

Nehéz, de nem lehetetlen feladat lett volna feszültséget generálni egy olyan történetben, amit ismerünk. Az acélemberben viszont egyszerűen végigkövetjük a kis Clark Kent (Henry Cavill), azaz, akkor még Kal-El születését egy haldokló bolygón, a Kriptonon, megmenekülését és Földre érkezését (pontosabban, azt látjuk, hogy itt éldegél, mint valami furcsa, különc gyerek, aki mindenfélét lát, az osztálytársai meg kiröhögik), felnőtt korának néhány csodáját, majd végső küzdelmét.

A Kripton bolygón éppen át akarja venni az uralmat a gonosz Zod tábornok (Michael Shannon), aki nagyon-nagyon gonosz. Nagyon. És valószínűleg ostoba is, ahogy ezen a bolygón mindenki, mert mindjárt felrobban az egész, nem értjük, mire ez a nagy hajcihő. Persze elfogják a lázadókat, de egy egészséges fejlövés helyett valami hibernációhoz hasonló állapotba taszítják őket, így biztosítva, hogy a Kripton elpusztulása után a leggonoszabbak mindenképpen életben maradjanak.

Közben a kis Kal-El-t, aki a bolygó hosszú idő óta egyetlen természetes módon született gyermeke, apja (Russel Crowe) egyszerűen kilövi az űrbe, belé helyezve a teljes kriptoni génbázist meg az egyetlen reményt, erősen bízva benne, hogy a Földön majd jó lesz neki. A később afféle hologramként is megjelenő Crowe arcjátéka Chuck Norriséval vetekszik. Az anya (Ayelet Zurer) minden szépségével együtt rezignáltan sírogat a pusztuló bolygón.

Zod akkor is gonosz, amikor már elfogták
Zod akkor is gonosz, amikor már elfogták

A csecsemő Kal-El Texas területén ér földet, ahol egy jóravaló, kedves házaspár veszi magához, és saját gyermekeként neveli. Ők azok az emberek, akik mindig tudják, mit kell tenni. Ennek ellenére a film leghitelesebb szereplői. A Jonathan Kentet alakító Kevin Costnernek egyszerűen elhisszük, hogy egy csillagokból érkezett gyereket képes türelemmel és szeretettel nevelgetni a farmján, és még az olyan vitathatatlanul bárgyú mondatok sem állnak rosszul neki, amik arról szólnak, hogy az emberiség nincs felkészülve egy ilyen srácra, mint a kis Clark. Igaz, ami igaz, amikor a tornádóban odaveszik, csak mert nem hagyja, hogy a fia nyilvánosan megmentse, eléggé patetikussá válik, de milyen is lehetne egy hétköznapi hős? Diane Lane pedig jól hozza a végtelen türelmű, megértő anyát.

Tárgyalás

Henry Cavillnek Clark Kentként nincs más dolga, mint az izmait mutogatni, illetve nézni. Ezt úgy oldja meg, hogy néz. Általában ugyanúgy, néha szigorúan, földi apja halálakor viszont érzelem jelenik meg az arcán, ritka pillanat, ezt majd jól jegyezze meg, aki még nem látta a filmet, de meg szeretné nézni – nem lesz több.

Az újságíró csaj, Lois Lane (Amy Adams) úgy kerül a képbe, hogy egy titkos kutatóbázisra érkezik nyomozni, ahol valami nagyon különös, jégpáncélba burkolózó valamit vizsgálgatnak különös tudósok. Egy űrhajót, amit Clark Kent beindít és ezzel a későbbiekben magára és a Földre szabadítja az idő közben felengedett kriptoni gonoszakat.

Az acélember - szemüveg nélkül, hogy felismerjétek
Az acélember – szemüveg nélkül, hogy felismerjétek

De ezt az újságíró csajt – nem tudom másképp nevezni – nem olyan fából faragták, aki hagyja a dolgokat annyiban, ő bizony kinyomozza, hogy ki ez a titokzatos fickó. Amy Adams nagyon helyes és nagyon hiteltelen ebben a szerepben. Sok mindent el tudnánk róla képzelni, kivéve, hogy újságíró meg azt, hogy amit egyszer megfog, azt nem ereszti. De tudjuk, hogy a legfőbb szerepe az, hogy belé szeressen Superman Clark Kent. És ez így is lesz.

Na de, amikor a gonosz Zod és csapata megérkezik a Földre, mindennek ki kell derülnie. Ki is derül. Plusz az, hogy ők most elfoglalják a bolygónkat és elkezdik Kripton-szerűvé alakítani a világteremtő gépükkel, ami abból áll, hogy mint egy gyöngyszemet, átfúrják a földgolyót az energiasugárral és szórakoznak a gravitációval. Másodpercenként emelik fel és vágják földhöz az autókat, házakat, mindent. Elég vicces.

Befejezés

Természetesen sikerül megakadályozni a szörnyűséget, de ami elkerülhetetlen, az elkerülhetetlen: Clarknak és Zodnak meg kell küzdenie egymással, szemtől szemben, életre-halálra.

Clark Kent megy
Clark Kent megy

Irdatlan erejű verekedés kezdődik, repülnek a kocsik, kamionok, horpadnak a házak, földön-vízen levegőben szorongatja egymást a két szupererős fickó, és amikor azt hinnéd, nem lehet fokozni, kiderül, hogy lehet, ki lehet például röppenni az űrbe, hogy jól fejbe vágják egymást egy műholddal (röhögni ér).

Harcuk közben nyilván százak, ha nem ezrek pusztulnak el egy-egy felhőkarcoló letarolásakor, de amikor egy pályaudvaron a gonosz (gonosz, gonosz) Zod a puszta égető tekintetével egy családot akar megölni, akkor aztán elszakad a cérna Clark Kentnél, a kutyaúristenit neki!

Győz, naná, hogy győz a jó, de ez nem is volt kérdés. Nincs ebben a filmben egyetlen árva kérdés sem, de ezt már említettem. A huszadik felhőharcolónál olyan érdektelenül lehet már tekinteni a gigászi verekedésre is, mint ahogy a földön ácsorgó mellékszereplők teszik: kicsit csodálkozva, de jobbára a végét várva.

Clark Kent szemüvegben
Clark Kent szemüvegben

A slusszpoént is lelövöm – habár kétlem, hogy ne gondoltátok volna: Clark Kent újságírónak áll, Lois Lane munkahelyén, és a kutya sem ismeri fel, mert felvett egy szemüveget. Jó hogy.

Na és, mit tud a 4D?

Látványban egy átlagos 3D színvonalát éri el, ilyen tekintetben tehát messze elmarad mondjuk egy jó IMAX-élménytől. A székmozgásokkal és váratlan levegőspriccekkel viszont néha meglepően jól „beletesz” a filmbe. Igaz, hogy a masszázsfotel-szerű hátba böködés először meglepő csak, utána már csak csiklandós. A vízpermetek jók, jókor jönnek, hozzáadnak az élményhez, ez pluszos.

A tüzes-égő jeleneteknél megjelenő füstöt viszont inkább kiábrándítónak találtam, mert a füstben jól kirajzolódott a moziterem, ezzel inkább eltávolított a filmtől.

A szagok itt nem voltak olyan fontosak, habár ugyancsak az égéseknél tudtak felmutatni egy könnyen elviselhető, de azért kellemetlen szagot, ami plusz pont, illetve a virágzó napraforgók között is jó illat volt, remélem, az is a filmhez tartozott.

Összességében azt mondom, érdemes a 4D-t kipróbálni, de talán egy másik filmmel majd.

Reklámok

Az acélember – 4D-ben” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Hát, nem is tudom, ilyen szar kritikát rég olvastam, De hát más emberek vagyunk. A film olyan jó, hogy amíg a moziban megy hetente megnézem. Most megyek 3-szor!

    Kedvelés

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s