Történt, hogy két szerkesztőnk [Nat és Izabella Carranza (IC)] is lecsapott Csányi Vilmos legújabb kötetére, és más-más okból, de mindketten nagy érdeklődéssel olvasták A tökéletesség illatát.

Úgy gondolták, hogy érdekes lehet, ha külön könyvismertetők helyett nyilvánosan „megbeszélik” a könyvvel kapcsolatos gondolataikat – így született az alábbi párbeszédes ajánló:

Nat: Engem először is meglepett ez a könyv, habár talán Csányi Vilmostól nem szokatlan, hogy valami szokatlannal áll elő.
Vegyészként indult, etológusként számos remek szakkönyv és ismeretterjesztő munka után szépirodalmat is írt,  most pedig itt van ez a – hogy is nevezzem?, talán életrajz.
Hatalmas kíváncsisággal fogtam bele az olvasásba, de volt bennem egy kis félelem, hogy esetleg engem most nem fog érdekelni Ávilai Nagy Szent Teréz élete ilyen mélységben. Ez részben így is lett, de azért nagyot mosolyogtam – és valamiféle megkönnyebbülést éreztem −, amikor megszólalt a Könyv a könyvben.

IC: Ez érdekes, mert engem elsősorban Teréz miatt érdekelt a könyv, bevallom. Nagyon népszerű szent, ha lehet ilyet mondani, és mivel szentekből nem vagyok valami jó, szerettem volna tudni, mi az, ami ennyire vonzó benne a hívő embereknek. Természetesen arra is kíváncsi voltam, mit fog egy etológus ebből kihozni, de most mégiscsak a téma érdekelt elsősorban. Aztán én is nagyon hamar rájöttem, hogy ez itt most egy kicsit más lesz, mint amire számítottam. Olyannyira, hogy amikor megszólalt a Könyv a könyvben én egy kicsit inkább megrémültem, hogy majd itt valami irodalmi kísérlet áldozata leszek. De nem. Csak egy jó könyvé lettem.
Amikor kitaláltuk, hogy beszélgetni fogunk erről a könyvről, akkor az jutott eszembe, hogy vajon mennyire olvastuk mi ezt a könyvet más szempontból vagy más megéléssel – gondolok itt most a hitre vagy arra, hogy én felnőttként keresztelkedtem, tehát saját választás alapján lettem katolikus.

Nat: Nagyot bólintok, amikor azt mondod, hogy érdekelt, mit fog ebből egy etológus kihozni – ez volt talán az alapkérdésem olvasás előtt. Pontosabban, konkrétan az érdekelt, hogy Csányi Vilmos mit hoz ki ebből, akinek régóta rendületlen olvasója vagyok, és ha nem hatna furcsán egy szentről, vallásról szóló könyv kapcsán, azt is mondanám, hogy őszinte híve.
Éppen ezt a vonal hiányzott egy kicsit egyébként nekem A tökéletesség illatából, habár azért megörvendeztetett néhány igazán csányis gondolattal. Tehát, amikor a Könyv megszólal, nemcsak a mindent tudó, jövőből beszélő élő történelemkönyv értekezik, de ki-kiszól belőle a tudós is.
Az egyik ilyen fontos alapvetés a hiedelemrendszerekről szól. Erről nemrég egy előadásán is volt szerencsém hallani, Csányitól megszokott világos és érthető formában. Ott is idézte Szent Ágostont, (a Vallomások című munkájának hatodik könyvének VI. fejezetéből), és ez a könyvbe is bekerült:

„Fontolóra vettem ugyanis, milyen tömérdek dologban hiszek, habár sohasem láttam őket és megtörténtüknél sem lehettem jelen. Mennyi esemény akad a népek történetében, mennyi minden itt-ott, helyeken, városokban és sohasem láttam őket. Ámde ha mindezeknek nem adnánk hitelt, a kisujjunkat sem mozdíthatnánk meg ebben a földi életünkben. És elvégre alapos szilárdsággal elhiszem, hogy miféle szülőktől származom, holott tudomásom erről sem lehetne, ha a hallomásnak nem adnék hitelt.”

A hiedelemrendszereink különböztetnek meg minket embereket az állati csoportoktól, talán nem túlzás, hogy ez az egyik legnagyobb különbség köztünk és mondjuk egy csapat csimpánz között. Képesek vagyunk nem közvetlen tapasztalatra építeni – tudást, szabályrendszert.
A vallás tehát elsősorban ebből a szempontból érdekes nekem A tökéletesség illatában is, mint nagy erejű közösségszervező rendszer.
Természetesen Teréz életével ismerkedni szintén izgalmas, különösen így, hogy ezen a téren teljes mértékben azt kaptam amit vártam: egy elfogulatlan képet róla. Azt hiszem, ez egyszerre méltó Terézhez és Csányihoz.
Komoly teljesítménynek érzem az egyes szám első személyű Teréz-írásokat, és okos megoldásnak, hogy itt-ott elnagyolva inkább ugrik az időben, történetben, mint hogy elfogódott vagy túlszínezett képet adjon, valamint előszeretettel kapja elő a Könyv szavait, amivel végig segíti az objektív nézőpontunkat.
Lehet, hogy ez a kulcsa annak, hogy a könyv vallásos és nem vallásos alapon is könnyen befogadható és érdekes olvasmány?
Ugyancsak érdekes a párhuzam, ami felvillan a keleti filozófia és a keresztény vallásgyakorlás között, egészen pontosan aközött, ahogy Teréz igyekszik megtalálni – magában is – az istenét. Elég hamar észrevehetjük, hogy komolyan és elmélyülten meditál, erre aztán maga is ráébred.

IC: Igen, Csányi Vilmost nem csak ebben a könyvben foglalkoztatja a hit kérdése. Éppen most olvastam az Ironikus etológiát, ott is van erről a kérdéskörről egy kedves kis eszmefuttatás.
Én úgy látom, hogy az a nyitottság, és az a megbocsátó emberszeretet, ami az íróban/tudósban benne lakozik, maga a kulcs. Kulcs a hit problematikájának értelmezéséhez, és kulcs az emberek megértéséhez is. Egyáltalán, kulcs egyfajta örömteli élethez.
Úgy éreztem, és remélem, nem borzalmas belemagyarázás ez itt most, hogy éppen ez az, ami Csányi Vilmosban és Avilai Szent Terézben közös. Ez a megbocsátó, kicsit néha ironizáló szeretet az Ember iránt.
Ami Teréz életének részleteit illeti, nekem minden új volt, és khmmm… különösen új volt az emberi test igényei iránt érzett természetes megértése is. Itt most nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, inkább a könyv olvasására buzdítanék mindenkit.
Ami a keleti filozófia és a vallásos elmélkedés párhuzamát illeti, az engem is meglepett, Teréz mennyire tájékozott volt a keleti meditációs technikákat illetően, bevallom, eddig eszembe sem jutott, hogy a keresztény elmélkedési hagyomány és a buddhizmus valóban is érintkezési pontokat talált egymáshoz. Azt hittem, más-más úton, de végeredményben teljesen függetlenül jutott mindenki ugyanarra a következtetésre.
Nekem egyébként mindezek mellett az volt különösen nagy élmény, ahogyan egy férfi egy nő életébe bele tudott helyezkedni. Mindig nagy kérdés egy-egy karizmatikus történelmi szereplő esetén, hogy milyen személyiségvonásokkal lehet érvényesülni nőként a világban. Nagy megnyugvással vettem tudomásul, hogy az észbeli képességek történelmi korszaktól függetlenül az első helyen állnak. Borzasztóan jól szórakoztam például azon, hogy Teréz hogyan játszotta ki az inkvizíciót. Ehhez bizony rendkívül okosnak kellett lennie.
Nem tudom, te mit gondolsz, de nekem Teréz nagyon kedves példa lett arra, hogyan lehet nőként egyszerre megfelelni a társadalom elvárásainak és mégis újító gondolatokkal fellépni. Azt hiszem, az ma sem könnyebb, mint annak idején. (Ma ugyan nem az inkvizíció kopogtat, de a társadalmi nyomás és az előítéletre való hajlam talán még erősebb, mint annak idején.)

Nat: Mivel én alapvetően nem tudok Terézzel (céljaival, életvitelével) azonosulni, nem mondhatom, hogy kifejezetten példaként tudnék rá tekinteni ma, de elismerem a kitartását, elkötelezettségét, igen tiszteletreméltó asszonynak gondolom. Az inkvizíció zseniális kijátszásáról nem is beszélve…
Muszáj megint idéznem ezzel kapcsolatban, csak hogy lássuk, mennyire van a múltban és a jelenben egyszerre jelen ez a könyv – és a Könyv.
Amikor Teréz az életrajzát írja, kiokoskodja, hogy miként tud úgy fogalmazni, hogy alázatos, helyét pontosan ismerő és elfogadó nő írásának véljék majd a szövegét, ugyanakkor ne gondolják teljesen hülyének. Ezzel kapcsolatban a Könyv megjegyzi:

„Azért a Könyvnek feltűnik, hogy az emberi természet mennyire változatlan. Az ötvenes években, amikor a vasfüggöny mögött kellett életrajzokat írni, persze nem ennyire hosszúakat, pontosan ilyen szempontok érvényesültek. Némi igazság, sok alázat és odaadás a párt éppen érvényes elképzelései iránt. Mert ha nem, az itteni inkvizíció, amit akkoriban Államvédelmi Hatóságnak hívtak, tette a dolgát. Teréz életrajzának nyugati olvasói persze ezekről a technikákról mit se tudnak, vagy azt hiszik, már sehol sincsen a középkor.”

Az ilyen és ehhez hasonló megjegyzésektől lesz A tökéletesség illata igazán szerethető és elgondolkodtató. Szerintem nem a legkiemelkedőbb, de kétségtelenül az egyik legérdekesebb darabja a Csányi-életműnek. Amikor nevetve tanulok vagy észre sem veszem és mélyen elmerülök a gondolatokban, olyankor mindig tudom, hogy jó könyvvel van dolgom.

IC: Ó, hát persze én sem gondoltam bevonulni apácának hirtelen. Azt hiszem, én is Teréz kitartását és elkötelezettségét csodálom, no meg persze kiemelkedő szellemi teljesítményét is. Kora nagy gondolkodója volt, aki nő létére az egyház férfi tagjainak elismerését is magáénak tudhatta egy olyan időszakban, amikor erre nagyon kevés példa akadt. Önálló világlátása miatt lett szentté akkor – ma talán inkább elismert filozófus lenne.
Nem biztos, hogy igazam van, de azt hiszem, Csányi Vilmost is inkább a haladó gondolkodású nő ihlette írásra, semmint egy megközelíthetetlen szent.

„Győztünk. Persze még mindig óvatosnak kell lennem, gyóntatóm éppen tegnap rendelte el annak az elmélkedésnek az elégetését, amit az Énekek énekéről írtam. Még véletlenül se adjunk teret olyan feltételezésnek, hogy az Istennel való egyesülésnek bármiféle erotikus vonatkozása lehet, mondta. A nővérek lemásolták és elrejtették, én pedig engedelmesen elégettem az eredeti kéziratot, pedig úgy gondolom, a szeretet teljességéhez az erotikus szeretet is hozzátartozik, ilyen az emberi szeretet, miért kellene megcsúfolni Isten alkotását azzal, hogy úgy teszünk, mintha ez valami közönséges dolog volna.”

A tökéletesség illata műfaji határterületen mozog. Se nem igazán szépirodalom, se nem tudományos ismeretterjesztő mű. Ilyen kategória ugyan nem létezik, de legszívesebben talán regényes, életrajzi humánetológiának mondanám.

Könyvadatok:

• Csányi Vilmos: A tökéletesség illata
• Libri Kiadó, 2013
• 214 oldal
• ISBN: 978 963 310 2145