Mégis, mi a jó élet az, hogy van egy definitív főszereplőnk? Azért van, hogy tudjuk magunkat kihez tartani. Vagy mihez. Vagy… nem is tudom. Mintha nem is nagyon lehetne Barta András regényéről kívülállóként beszélni. Mennyivel egyszerűbb volna odabentről.

„Az elbeszélés ugyanis párás, reggeli időjárásra virrad fel. Az ilyen ködös-párás időjárás lépten- nyomon átjárja e regény lapjait, úgyhogy jobb, ha végképp megbarátkozunk vele. A narratíva domborzati viszonyai s tereptárgyai egyaránt mitikus ködbe burkolóznak, némely kisebb alakzatok határoló vonalai alig sejthetők, úgyhogy az ember úgy érzi, csak gondolja a kiemelkedéseket és depresszívumokat, mivel azok annyiszor változtatják színüket és formájukat, ahányszor csak rájuk pillant az olvasó. Némely dolgok a végtelenségig absztrahálódva puszta fekete pontokként lebegnek a horizont felett (térkép e táj): lehetnek vasútállomás, folyó, vándormunkás vagy igazságos Mátyás király.”

Minden sokkal egyszerűbb volna, ha én lennék XA20 WH középiskolai tanár, futurisztikus antihős, gandzsatermesztő lúzer, egykori forradalmár és mostani vezérjelölt, akinek egy gyermekkori, idegen civilizációban tett látogatása óta fejében egy rózsaszín hasábszerű lény tudata is él. Úgy éreztem, még nőként is egyszerűbb lenne ezt odabentről, mint olvasóként idekintről.

Barta András második regénye, a Magyarország = anyád nem egy romantikus füzetecske. Közel hatszáz oldalnyi sűrű, sötét, emberút felénél fetrengő erdő, melyen a definitív főhőssel, és a könyv korai szakaszában az önmagát egy szirtről levető és de facto szörnyethaló elbeszélővel együtt bolyongunk mi, az olvasók. Bolyongunk, mert a szerző azt találta ki, akkor nemesedik a lélek, ha a bolyongás minden nyűgét nyilait. Nem pont így mondja, de hasonló,  kreatív, nyelvi önfejlesztéssel.

Most mondanám én persze szívesen, hogy kedves olvasó, gyere, olvasd, szórakozz, de ezt óvatosan mondom, mert tényleg gyere, olvasd, bolyongj, csak közben egyrészt őrizd meg minden humorérzéked, másrészt vetkőzd le az előítéleteidet gyorsan (nem, nem a bugyi sem maradhat), és légy résen, mert a bolyongás után valahogyan majd ki is kell találni ám ebből a hihetetlen leleménnyel megfogalmazott, idézetekkel és kultúrtörténeti érdekességekkel át- meg átszőtt szövegből. Bozótvágó késnek kéretik a műveltséget használni.

Sok szempontból furcsa regény a Magyarország= anyád. Nagyon sok történetszálon fut a cselekmény, szeretném most írni, de hát bizonytalan vagyok, mert nem tudom, tulajdonképpen van-e cselekmény, és miféle történetszálak is lennének, amikről szó van itt. Hogy miféle regény is lenne ez, ha valaki a torkomat szorongatva kényszerítene, hogy azonnal mondjam meg. Nem tudom.

Lehetne ilyeneket mondani, hogy posztmodern, intertextualitással teli szöveg, vagy hogy sci-fi, vagy hogy politikai szatíra,  meg hogy (homo)erotikus, de leginkább mégiscsak azt szeretném mondani: Anyám. Vagyis: Anyánk.

Mert tényleg van itt minden:  főszereplőnk  XA20 WH  mellett például  a Rend és Tisztaság terroristái, Teller Ede, az olasz srácba átültetett Orbán Viktor agyhártyája, Biberach, a poraiból föltámadott Johann Projektmanager Wolfgang von Goethe költőfejedelem, Master of Business Administration vagy éppen Kovácsné Bözsike nagy-budapesti nonstop-vezér, hogy csak néhány szereplőt említsünk a sokból, és lehetőleg ne is a fontosakat.

Barta regénye egy dzsungel – az elme dzsungele. Valószínűtlen, hol magenta T-színű, hol fluoreszkálóan zöld világ, ahol mind a tér, mind az idő kifordul önmagából, dimenziócsúszás nehezíti a városon való átjutást, és az elbeszélővel együtt mi magunk is a legvalószínűtlenebb helyeken és szituációkban találjuk egymást. Semmi értelme semminek: a világidő kizökkent és senki nem született helyretolni azt. Vagy mégis. Egy anya halála teremt rendet.

Ez a regény nem könnyű olvasmány. Anyám meg nem könnyű eset, jut eszembe, senki anyja nem könnyű eset. Anyám és anyád (Magyarország vagy sem) beteg és boldogtalan, mert lelkiismeretétől vezérelve ilyen a magyar anya. Egy kicsit mindig beteg és egy kicsit mindig boldogtalan. Vagy nagyon. Ebbe aztán előbb-utóbb bele is hal.

„Anyám, Magyarország halott. És halott benne minden férfi
és nő. De leginkább én vagyok benne halott, egyetlen gyermeke.
Nem emelnek ki belőle, együtt temetnek el, mert féltest és
egylélek vagyunk.
Anyám, Magyarország – lakói és az orvosok szerint – megérett
a halálra, de gyermekeként csak azt látom, hogy kellemetlenül
fiatal volt. Más nemzetek évezredek óta laknak az
országukban: egy helyen; édesanyám azonban még nemileg
fogamzóképes lehetett volna, testvéreket, önmagának utódokat
szülhetett volna, és most mégis halott. Gyászoljuk mindannyian,
ki gyermeke, unok- és dédunokái, boldog ősei lettünk.
A mások azzal érvelnek, hogy anyámat súlyos mentális zavara,
melyet hol szkizofréniának, hol szkizoaffektív zavarnak,
hol pedig pszichotikus depressziónak diagnosztizáltak,
tökéletesen előkészítette a halálra. Elvette mindenét: érdeklődését,
tudását, szeretetét, szerelmét, fókuszát, külsejét, belsejét,
fölöttesét, de még az irháját és a mozgását is. Édesanyám
ténylegesen halálossá vált a szó majdnem minden értelmében,
kivéve, hogy a rémülete megmaradt. Utolsó éveiben már csak
rettegni tudott. Ez bizonyította életrevalóságát. Mert aki félni
tud, az még élni is.”

Barta András regénye nagyon sokszínű olvasmány, a sokrétűséget, a sokféle írói hangot, a fogcsikorogva összeláncolt szerkezetet a végére mégis csak keretbe foglalja az Anya. Az Anya, akivel ugyan nehezen (vagy sehogy sem) lehetett együtt élni, de aki meggyötört életének lezárásaként, félig nyitott, semmibe mélyedő sötét szemmel, a koporsóban is állig a hullaház nejlon zsákjában mégiscsak Istennek szánt, celofánban felejtett virágként indul a mennyország felé.

Mikor Budapesten, abban a lakásban, mely most az otthonomul szolgál, leülök, újra eszembe jut anyám. Tudod, ha sírsz, akkor átéled a katarzist, és a katarzis azt is jelenti, hogy helyreállt a világrend: a rosszak eltűnnek, és helyükbe a jók jönnek. Nem tudok sírni. Mert úgy élt, mint egy láncon tartott kutya, és úgy halt meg, mint egy láncon tartott kutya. Nem tudom már utólag jóra váltani se az életét, se a halálát.

Biztosan sokan fognak még írni erről a nagyon érdekes, sok idő- és térsíkot, sokféle alternatív és szürreális valóságot felvonultató regényről. Én azoknak az olvasóknak ajánlom elsősorban, akik toleránsak, és akik szembe tudnak nézni egy anya elvesztésével. Bármennyire is soknak éreztem időnként a nyelv és a történet túlburjánzását, az utóbbi évek egyik legmegindítóbb és legeredetibb olvasása volt számomra a Magyarország = anyád, igazi, katartikus élmény.

Keress rá a Rukkolán → Barta András: Magyarország = anyád

Könyvadatok:

• Barta András: Magyarország = anyád!
• Libri Kiadó, 2013
• 592 oldal
• ISBN: 9789633101902