Zsolnay Feszt másodszor – Vegyetek ki pár nap szabit!

Nouvelle Vague
Nouvelle Vague

Idén másodszor kerül megrendezésre a Zsolnay Fesztivál Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben. Ennyi, egy mondatnyi a hír, de ami mögötte van, az egy ötnapos, rendkívül gazdag kulturális-művészeti fesztivál egy varázslatosan megépített térben. Öt nap igényes szórakozás, zene, tánc és képzőművészet, úgyhogy tessék kérem beosztani azt az alvást.

Hogy miért ajánlom május közepére éppen ezt a fesztivált? Közel van hozzám például, de nem, nem ezért, hanem mert olyan művészeket lehet majd itt látni-hallani, akik  ritkán vendégei Pécsnek, sőt Magyarországon sem minden héten koncerteznek,  és azért is, mert itt most az ár-érték arány nagyon-nagyon rendben van.  Egy napijegy 1500 forint, egy bérlet pedig 6000. Vagyis egy mozijegy áráért mondjuk meghallgathatjuk a Stereo MC’s-t ÉS a Zagart vagy Barabás Lőrincet, no meg persze a Negyed összes kiállítását  is megnézhetünk ezért a majdnem hogy jelképes összegért.

De nézzük, mi mindennel múlathatjuk az időt május 16-tól 20-ig a Zsolnay Negyedben. A teljesség igénye nélkül, és súlyosan részrehajolva ajánlok azok közül, akiket én rajongásig szeretek:

Mindjárt május 16-án itt játszik majd este nyolctól a Che Sudaka. Nagy-nagy kedvenceim ők, mert… mert őszinte zenét játszanak. Utcazenészek egyébként Barcelonában, onnan indultak, pontosabban eredetileg a csapat jó része Dél-Amerikából. Rengeteg helyre hívják őket, de nagy szerencsékre most Pécsett is meg lehet őket nézni élőben, illetve az ne jöjjön, aki csak nézni szeretne, mert itt táncolni kell kérem szépen, és örülni az életnek. Akinek még marad energiája, folytathatja a vidámkodást este tíztől a román Fanfara Transilvania koncertjén. Őket még nem hallottam soha zenélni, de ha valaki fesztiválozik, akkor muszáj új együtteseket is meghallgatni. Táguljon az a kulturális horizont…

Che Sudaka
Che Sudaka

Másnapra, május 17-ére francia lányokat ajánlok: este nyolctól a Nouvelle Vague lép fel a Pirogránit udvarban. „Punk bossa nova” – írja az oldal, és a fején találja a szöget. Ha jól emlékszem, az ő daluk az ‘I’m too drunk to fuck‘ például. De jók ám, nem kell megijedni, nem is ilyen mocskos a szájuk általában, és kiváló zenét csinálnak. Még aznap tízkor pedig a Mrs. Columbót (három csaj vidáman jazzel) lehet meghallgatni az E78-ban vagy a Tudósokat (eszement srácok) az Ártérben.

Szombaton már kicsit majd jobban is ráérünk, körül lehet nézni a Zsolnay Negyedben alaposabban is, úgyhogy nézzük meg a Gyugyi gyűjteményt mondjuk, meg a Rózsaszín kiállítást, mielőtt zenébe vetjük magunkat, nyolckor ugyanis a világzene barátainak és barátnőinek a Besh o droM játszik, tíztől pedig Fábián Juliék varázsolnak. Na. Mondtam, hogy nem kell aludni.

Vasárnap is itt lehet tölteni akár az egész napot, program lesz elég, gyanítom, kaja is. Vasárnapra azonban kérjük kölcsön Hermione Granger kisasszony nyakba akasztós kis óráját, mert nyilvánvalóan egyszerre mindig két helyen kell majd lennünk. Nyolctól egyrészt Jordán Tamást kell hallgatnunk a Bóbitában, másrészt vízhólyagosra kell táncolni a lábunkat a Stereo MC’s koncertjén – Step it up, gyerekek.  Tíztől pedig egyszerűen muszáj meghallgatni a Zagar új lemezét (Light Leaks) és Barabás Lőrincet is. Melyik ujjamat harapjam???

Stereo MC's
Stereo MC’s

Hétfőn pedig a csúcs, kortárs szerzők kortárs jazz-zenészekkel olvasnak fel írásaikból. Pontosabban mindenki teszi a dolgát, az író olvas, a zenész játszik. Az írók közt ott lesz Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál, a zenészek közt pedig Dés András, Dés László és Barcza Horváth József. Az a program címe, hogy Szó és zene. És tényleg.

Ennyi nagyjából, de csak nagyjából, mert ez csak a hab a tortán, és a torta is jó, mert megint lesz gyárturizmus, lesz Detectivity, Kaleidoact, meg  … nem sorolom. A rengeteg programról és  a helyszínekről ITT lehet tájékozódni. Tényleg vegyetek ki pár nap szabit.

Kaleiodoact (forrás: www.zsolnayfesztival.hu )

Zsolnay Feszt másodszor – Vegyetek ki pár nap szabit!” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzászólás a(z) Izabella Carranza bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.