Újabb darabka a nagy Frida Kahlo-mozaikhoz – Slavenka Drakulić: Frida, avagy a fájdalomról

Slavenka Drakulić: Frida, avagy a fájdalomrólMindig örömmel olvasok róla, azt mondhatom, hogy mindent, illetve bármit, de még elkötelezett Frida Kahlo rajongóként sem tartottam túl szerencsés ötletnek, hogy tavaly a Libri Kiadó alig több mint egy hónapnyi különbséggel jelentetett meg két életrajzi kötetet a mexikói festőnőről. Főként azért nem, mert a sok párhuzam miatt elkerülhetetlen az összehasonlításuk.

Ahogy a Frida, avagy a fájdalomról-t olvastam, folyamatosan felidéződött a másik kötet, akaratlanul is mérlegre tettem, összevetettem őket. Először is azért furcsálltam a közeli kiadást, mert egyik könyv szerzője sem történész vagy művészettörténész, pedig – ha már Frida kétszer – érdekes lett volna egy egészen más megközelítésből olvasni róla. Persze ezt bármikor megteheti az ember, ha kicsit keresgél.

Slavenka Drakulić (szép)író, ahogyan Francisco G. Haghenbeck, a Frida füveskönyve szerzője is – habár utóbbi többnyire képregényeket és forgatókönyveket írt. Míg Haghenbeck mexikói szerzőként izgalmas művészi rekonstrukcióját hozta létre Frida elveszett naplójának, kiegészítve a különleges ételreceptekkel, Drakulićnál ez a „fűszer” nincs meg. Nagyon közelről szeretné láttatni ezt az életutat, s ez sikerülhet is neki, ha nem olvastunk előtte Fridáról túl sokat. Nem talált ugyanis új formát az egész életet behálózó tragédiák és fájdalmak megmutatására. Ezt is meg lehet érteni, hiszen olyan sokan olyan sokféleképpen írtak már róla.

Frida a betegágyban (fotó: Nickolas Muray, 1939)
Frida a betegágyban (fotó: Nickolas Muray, 1939)

Így fordulhat elő, hogy az egy oldalra jutó „betegség” és „fájdalom” olykor meghaladja azt a befogadásra alkalmas mennyiséget, amikor a szavak még nem veszítik el az élüket, jelentőségüket:

„Kimerítettem a betegségemet, kiszipolyoztam és kizsigereltem.”

„A mélyből a felszínre húztam a fájdalmat…”

„Lázadásom botrányos volt, mert nemcsak hogy festettem, hanem a fájdalmat festettem meg és a betegséget!”

„Nemcsak a betegség miatt, mert a betegség nemcsak a fájdalomból áll, a betegség mindaz, amit a fájdalom körülvesz, ami a fájdalom következménye.”

(95.o.)

Az alig tagolt szövegben az írónő eleinte még külön bekezdésben vált egyes szám első személyre, aztán a könyv végére ez néha eltűnik, és a legváratlanabb pillanatban csap át narrátorból naplóíróba. Engem ez kicsit zavarba ejtett. Ugyancsak rapszodikus a kurzív bekezdések elhelyezkedése, amelyekben konkrét Kahlo-festményeket ír le (a képekről nincs reprodukció a könyvben). Volt, ahol nagyon jól jött, és volt, ahonnan hiányoltam egy ilyen bekezdést.

Frida dolgozik

Mintha Drakulić maga sem tudta volna eldönteni, mit szeretne ezzel a könyvvel. Nem sikerült kitalálnia, hogy az  életművön keresztül szeretné-e láttatni és átfogni Kahlo világát, vagy belebújni a bőrébe és naplóregényt írni, esetleg a narrátor szerepénél maradva elmondani az életét. Nekem úgy tűnik, bármelyik lehetőség benne van ebben a kötetben.

Frida New Yorkban (fotó: Nickolas Muray)
Frida New Yorkban (fotó: Nickolas Muray)

Az ötlet, hogy a teljes szöveg egy utolsó reggeli ébredésbe ágyazódik (Frida az ágyban), jó. A stílusa kellemes, olvasmányos, érzékeny, néha egyenesen magával ragadó. Frida élete bőséggel ad lehetőséget az írói kibontakozásra. Frida Kahlo ikon, a mai napig folyamatos inspirációforrás.

Gyermekbénulással sújtott gyerekkora, majdnem halállal végződő buszbalesete, egész életén át tartó küzdelme a fájdalommal, szövetsége a halállal, megpróbáltatásokkal teli szerelme Diego Riverával, és bátor művészete egyenként is tökéletes alapanyagot nyújtanak, nem csoda, ha időnként előállnak róla szóló regényekkel.

Aki egyszer belebotlik a Frida-jelenségbe, előbb-utóbb megpróbálja valahogy feldolgozni, megemészteni, értelmezni, megfejteni – ezt teszi Slavenka Drakulić is.

És közben hozzáteszi a  magáét a nagy mozaikhoz, amiből kirakni próbáljuk Fridát, és az életén keresztül a leghétköznapibb és leghajmeresztőbb érzéseinket. Hozzáteszi a szerelmeket, kalandokat, Lev Trockijt, Muray Miklóst (Nickolas Muray, magyar származású fotográfus); megmutatja az ezerféle viszonyát a nőkkel: a kényszerű barátságokat Diego szeretőivel; saját női szeretőit; a felismerést Trockij feleségével, Nataljával kapcsolatban, hogy különbözőségük ellenére mennyire hasonlítottak is egymásra. Végigkísérjük a féltékenység, az élvhajhászat, a szenvedés, a leépülés valamennyi fázisát.

Azért nem mondom, hogy Frida-rajongóknak kötelező darab, mert én is az vagyok, és nálam inkább kis összefoglalóként működik a könyv, mint alapműként. Aki viszont most készül először bepillantani a festőnő ablakán, mindenképpen vegye kézbe a Frida, avagy a fájdalomról-t.

Diego Rivera és Frida Kahlo (fotó: Nickolas Muray)
Diego Rivera és Frida Kahlo (fotó: Nickolas Muray)
  • Slavenka Drakulić: Frida, avagy a fájdalomról (Frida ili o boli.)
  • Fordította: Gállos Orsolya
  • 152 oldal
  • Libri Kiadó, 2012
  • ISBN: 9789633101377

Keress rá a Rukkolán → Frida, avagy a fájdalomról

Advertisements

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s