A non-kontextualitás különös szenvedélye – Simon Márton: Polaroidok

Ami a költészetet illeti, annyi minden volt a huszadik században, és még annyi minden lesz a huszonegyedikben, hogy minket már elég nehéz meglepni. Voltak és lesznek itt betépett szerelmesek, adrenalinfüggő forradalmárok, lírikus (ki)elégikusok, vizuálakrobaták és csak a Jóisten tudja, még kik nem. Ilyen a líraszakma, gyerekek. Aztán néha, mondjuk évente egyszer, mégis meglepődünk. Különleges pillanat.

simon.marton (forrás:http://www.szepiroktarsasaga.hu/Videovers/Simon_M%C3%A1rton )
Simon Márton

Bár egyáltalán nem szokásom, Simon Márton idén április 11-én megjelent kötetét előfeltételeztem. (Hozzál vizet, Attila fiam.) Előfeltételeztem egy fiatalos, slam poetry-s, jól megmondós valamit. Gondoltam, majd bontja a formát, de azt olyan, na, hogy is mondjam, olyan úrigyerek-rapper formán. Hogy mocskos a szája, de azért csak tud késsel-villával enni. Félre ne legyek értve, ez itt átvitt értelem. Kedvelem én a slam poetryt, őszinte gyerekek, őszinte versekkel, csak hát a dagadt ruha ugye, az nem várhat. Nem bánatból mondom, megállapítok. Én, a nyájas olvasó.

Amikor végül eljutott hozzám Simon Márton kötete (de nagyon vékony, édes istenem! mindig elfelejtem, hogy csak a halott költők kötetei vastagok, mert ugye az ÖSSZES VERSEIK ÉS HALÁLFÉLELMEIK ), már majdnem tudtam is, mi van benne.  Aztán nem az volt benne. (Ilyen hülye az olvasó, pardon, az olvasó én.)

polaroidok

Nem baj, ha elsőre nem értünk meg valamit, mondta nekem annak idején egy zseniális matektanár, mert akkor legalább tovább gondolkodunk rajta. De már milyen verseskötet az, amin gondolkodni kell? (Kívánkozna most ide intertextuálisan egy szomorú avagy csodálkozó fejecske a.k.a. emotikon.) Hát ilyen.  Ilyen veszélyes fajta.

A Polaroidok nem veszélytelen olvasmány. Mint ahogy persze az igazán jó líra sosem az. Nem veszélytelen, mert a jó verstől ott fáj, ahol eddig nem fájt semmi; az igazi líra, mint a fényesre csiszolt fogkorona alatt erjedő baktériumra koppantó jóindulatú fogorvos. Ott piszkál bele az életünkbe, ahol eddig  nem látszott a baj.

Simon Márton, azt hiszem, tényleg jóindulatú. Olyannyira, hogy orvos is lehetne. Dr. Simon Márton rezidens. Kardiológiai osztály, II. emelet 6. ajtó. Rendel: hétfő, szerda, péntek 10.00-14.00.

De másért is veszélyes ez a rövidke kötet. Simon Márton ugyanis olyasmit tesz, amiből egy kicsit nehéz jól kijönni: megszabadítja a mondatok nagy részét attól, ami segít az olvasónak eligazodni a szövegben, vagyis a kontextustól. A Polaroidok mondatai valóban úgy állnak magukban, mint a polaroid felvételek. Öntörvényű, tartalomtól és terjedelemtől független valóságként, ami a képeken kívüli világot egyszerűen kizárja a közlési folyamatból. Ennyit mondok, a többit tedd hozzá magad. A fénykép hátoldalán sem érdemes a képről lemaradt faágakat keresni.

De mivel a látszattal ellentétben nem

engedik törölni a feltöltött fotókat,

a valóságnak innentől

van egy pontja,

ahol nyár van és minden oké.

context-free-tree (forrás: wikipedia)Egy ilyen majdnem minden kontextustól megszabadított szövegben azonban az olvasó magára marad, és kényszerűségből saját kontextust teremt.

‘Context-free’ üzemmódban ugyanis nem úgy működik a nyelv, ahogyan egyébként a mindennapokban szokott; abban a közegben csak nyelvészek és programozók boldogulnak, nem az átlagolvasó. Ez természetesen nem baj, sőt nyilván nem is véletlen, hiszen lehet ez egy írói elképzelés: helyet adni az olvasónak a versek megalkotásában. Simon Márton kötetének nincs passzív olvasata, mert a mondatokkal minden olvasónak kezdenie kell valamit. Vagy az én mondatom lesz, vagy az övé, de itt mindenért meg kell dolgozni.

Bármelyik mondatom leírhatnád.

Bármelyik mondatod leírhatnám. 

A szerző kontextusától, értelmezési támpontjaitól (majdnem teljesen) megszabadított szövegeinek azonban lehet hátulütője is. Az olvasók által teremtett kontextusok miriádjaiból idővel kiszorulhat a szerző maga,  a mindenki számára érvényessé váló mondatok pedig univerzalizálhatók, bárki számára bármikor felhasználható idézetként járhatják be a világot. Nagy a szövegek Coelho-együtthatója, írnám, ha létezne ilyesmi. Azt hiszem, arra is vigyázni kell, hogy az ember ne legyen idézhető minden életpillanatban. Még akkor sem,  ha tényleg mindenki nagyon akar hiányozni.

Hogy a Polaroidok verseiből igazából kiben mi lesz, nem nagyon lehet megmondani előre. Ha a szándékot nézem, leginkább szorongó szépség.

Ez is milyen

Nem akarok hasonítani. Én nem.

Halálfélelem és 

halálfélelem 

között is van különbség.

Csak nem elég nagy.

  • Simon Márton: Polaroidok
  • Libri Kiadó, 2013
  • 88 oldal
  • ISBN: 9789633101933

Keress rá a Rukkolán → Simon Márton: Polaroidok

Advertisements

A non-kontextualitás különös szenvedélye – Simon Márton: Polaroidok” bejegyzéshez ozzászólás

  1. [számomra ezek izék (nemversek), még a legjobbak is cincogva szólnak, mint a triangulum, a legtöbb legfeljebb biciklifék csikorgása eső után, miközben a róluk való kritikák meg hangrobbanások, mint ahogy szól egy mérethelyes cintányér.]

    Kedvelés

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s