Mi a közös Mihail Bulgakovban, Csáth Gézában és Sir Arthur Conan Doyle-ban azon kívül, hogy mindhárman írók voltak? Ahogy híres pályatársaik közül sokan – például Bólya Péter, Benedek István, Alfred Döblin, Lénárd Sándor, Louis Ferdinand Céline, François Rabelais, Arthur Schnitzler – ők is orvosok voltak, mielőtt írásra adták volna a fejüket.
Pontosabban: sokan a fent említettek közül már azelőtt is publikáltak hosszabb-rövidebb szépirodalmi munkákat, hogy doktoráltak.
Mihail Afanaszjevics Bulgakov doktor 1916-ban szerezte meg diplomáját a kijevi egyetemen és Szmolenszk vidékén kezdett dolgozni. Három évvel később az orosz polgárháború kellős közepén találta magát, mivel az Ukrán Köztársaság hadserege igényt tartott rá, mint katonaorvosra.
1921-től Moszkvában élt, és már publikálta cikkeit különféle lapokban, például a Berlinben megjelenő emigráns lapban, a Szirénekben, és belépett az orosz írók egyesületébe is. Az 1920-as években mutatták be először színdarabját Moszkvában, a Bíbor szigetet. Ezekben az években jelent meg többek között a Morfium című kötete is – a kábító hatású szert ő maga is előszeretettel használta. Magánéletében már a harmadik feleségét fogyasztotta.
A ’30-as évektől azonban mellőzni kezdték. Darabjait nem játszották, írásait nem közölték, ezért a Szovjetunió vezetéséhez fordult nyílt kérelemmel: vagy engedjék emigrálni, vagy adjanak neki munkát, például rendezőasszisztensként a Moszkvai Művészszínházban. Maga Sztálin hívta fel és ígérte, hogy segítséget nyújt az írónak. Munkát ugyan kapott, de műveit továbbra sem közölték.
Az 1939-es évben vesebajt és magas vérnyomást diagnosztizáltak nála, s állapota rohamosan romlott. 1940-ben, halálának évében diktálta le feleségének A Mester és Margarita utolsó változatát.
Doktor Csáth Géza 1909-ben diplomázott a Budapesti Orvosi Egyetemen. Már az egyetemi évek alatt megjelentek írásai a Budapesti Naplóban, majd alapító tagja lett a Nyugatnak (1908).
Ugyanekkor jelent meg az első novelláskötete, A varázsló kertje. A diploma megszerzése után dolgozni kezdett az Elme- és Idegkórtani Klinikán (ez ma a SOTE Pszichiátriai Klinikája). Itteni tapasztalatai alapján írta meg legnagyobb szabású művét, az Egy elmebeteg nő naplója című naplóregényét. A paranoiás nőről szóló művéből Szász János rendezett filmet 2007-ben.
Csáth is morfiumhasználó orvos volt, illetve pontosabb, ha morfiumfüggőnek nevezzük. Azt is tudjuk (naplójából), hogy 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használta először a szert, akkor még terápiás céllal, mivel tévesen tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Ettől kezdve azonban folyamatosan (és tudatosan) rászokott, és élményeit, tapasztalatait orvosi megfigyeléseivel elegyítve hagyta ránk irodalmi műveiben.
Őt sem kerülhette el a háború, 1914-től katonaorvosként dolgozott, de ekkorra végleg elvesztette uralmát a szenvedélybetegsége fölött, ezért 1917-ben leszerelték. Falusi orvosnak állt, de a morfiumtól és saját paranoiájától nem tudott szabadulni. 1919-ben már elmeosztályra került ápoltként, s ugyanebben az évben ölte meg feleségét (lelőtte) és próbált magával is végezni. Saját öngyilkossága sikertelen volt, kórházba került, de megszökött és kábítószer-túladagolásban halt meg 1919. szeptember 11-én.
Sir Arthur Conan Doyle doktor 1881-ben vette át orvosi diplomáját az Edinburgh-i Egyetemen. Habár legtöbben Sherlock Holmes megteremtőjeként gondolunk rá, ő maga történelmi munkáit mindig sokkal fontosabbnak, értékesebbnek gondolta a detektívregényeknél.
Szolgált hajóorvosként, majd Plymouthban praktizált (ahol nem akadt túl sok betege), és még húszéves sem volt, amikor első novellája megjelent a plymouth-i újságban.
1877-ben bukkant fel először Sherlock Holmes alakja A bíborvörös dolgozószoba című művében. A figurát Joseph Bell egyetemi tanárról mintázta, s olyan precízen sikerült megrajzolnia, hogy Rudyard Kipling, miközben gratulált a műhöz, ezt a megjegyzést tette: „Ez nem dr. Joe, az én öreg barátom?”
Doyle szerteágazó érdeklődésére jellemző, hogy ugyanúgy rajongott a fociért, mint a spiritizmusért. Alapító tagja volt a Plymouth AFC-nek (egyes legendák szerint az első kapusa volt a csapatnak – annyi bizonyos, hogy maga is örömmel focizott), és tagja volt a Phoenix szabadkőműves páholynak. Itt ismerte meg James Watsont – az ő nevét adta Sherlock Holmes legjobb barátjának és munkatársának.
Szemészeti tanulmányokat is folytatott, s Londonban működtetett újabb sikertelen praxist – ám írni legalább maradt ideje. Sokszor fontolgatta Sherlock megölését, úgy érezte ugyanis, hogy a „fontosabb dolgokon” nem tud tőle gondolkodni. Az utolsó eset című Holmes-történetben ki is nyírta a nyomozót, de ez olyan mértékű olvasói felháborodást váltott ki, hogy Doyle kénytelen volt egy frappáns megoldást keresni és A lakatlan házzal visszahozni a rajongott hőst.
A való életben is az igazság elkötelezett híve volt, sőt két alkalommal nyomozóként is szerepet játszott ártatlanul elítéltek ügyének felülvizsgálatában, s végül felmentésükben. 71 éves korában hunyt el szívrohamban.
GITTEGYLET 