Bíró Szabolcs regénye előbeszédében (amit Praefationak nevez) azt állítja, hogy a Sub Rosa „(…) elsősorban egy kommersz műfajba bújtatott, habkönnyű válasz Umberto Eco munkásságára (…)”, s ezzel igen precízen határolja körül, hogy mire lehet számítani a további háromszáz-egynéhány oldalon.

Azt is hozzáteszi: „(…) tudom, hogy az olvasók többsége csuklóból Dan Brownhoz fog hasonlítgatni.” – ezzel mintha mentegetné magát, amiért túlságosan is habkönnyűre sikerült ez a válasz.

Ami a könnyűséget illeti, mindenképpen jogos a mentegetőzés, egy templomos lovagokkal foglalkozó, rejtélyes-nyomozós regényt bizony ennél sokkal összetettebben, izgalmasabban, mélyrehatóbban is meg lehet írni, de nyilvánvaló, hogy a cél az egyszerű szórakoztatás volt, s ennek a Sub Rosa tökéletesen eleget is tesz.

A szöveg végtelenül egyszerű felépítése a kései Agatha Christie-könyvekét juttatta eszembe: egy szálon futó cselekmény, egyszerű, könnyen megjegyezhető figurák, viszonylag kevés szereplő, semmi kalandozás, mellékvágány, az első laptól az utolsóig szigorúan menetelünk a cél felé a főszereplővel, Ferenczy Lászlóval.

A szerencsés fiatalember egy prágai antikváriumot (ami nyilván nem véletlenül viseli a Vilmos nevet) örököl a nagyapjától, és vele jó pár antik titkot is, amiről a regény kezdetén persze fogalma sincs. Irigylésre méltóan nyugodt életet él, napjait olvasgatással tölti, és olykor felkeresi öreg barátját, a bibliofil Jiřít, akivel hosszan beszélgetnek (olykor latinul) – na, vajon miről? Könyvekről.

Ezt a kellemes, sörözgetős (naná, Prágában?) életet borítja fel egy váratlan megbízatás, amire egy hobbitörténész, illetve antikkönyv-rajongó milliomos kéri fel Lászlót. Természetesen a nyomozás titkokat rejt, újabb kérdéseket vet fel, utazni kell miatta előbb Svájcba, Ausztriába, majd Magyarországra is; nem maradhat ki az antikvárius nyomában járó gyilkos és a megcsillanó szerelem sem. Közben érezhető, hogy a szerző jól felkészült a templomosokból, ha túl nagy titkokra nem is derül fény, azért az alapvető műveltségünket kiegészíthetjük egy-két adalékkal, valamint örömmel fedezhetjük fel a számos kisebb-nagyobb utalást A rózsa nevére.  Mindezt pergőn, kissé talán elnagyolva, ahogy a ponyvától elvárható.

Nem leminősítésként használom itt a ponyva kifejezést, sokkal inkább szeretném ezt a kategóriát (végre) a megfelelő helyen kezelni. Fontos a jó arányérzék, a figyelem folyamatos fenntartása, megfelelő információmennyiség átadása (tehát nem terhelni az olvasót, mégis eligazítani), és tudnia kell széles réteget megszólítani. Könnyen belátható, hogy jó ponyvát írni nem is olyan könnyű dolog. Habár az a szerző, aki egyszer rájön a receptre, már valamivel könnyebben boldogul, ahogy a Sub Rosa óta újabb, hasonló regények kerültek ki Bíró Szabolcs keze alól is. Ezt a regényt jó szívvel ajánlom utazáshoz (prágai kiránduláshoz különösen), vagy egy könnyed vasárnap délutáni ejtőzéshez.

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a Rukkolán → Bíró Szabolcs: Sub Rosa

• Bíró Szabolcs: Sub Rosa
• 336 oldal
• Ulpius-ház kiadó, 2012
• ISBN: 978 963 254 4458