Montázs Ágh István verseiből
Peng a világ aranylantja
a rettenetes földmélyi hidegből
a sóhajok fölhangosodnak
anyám ki fiút szültél ne feledd
kötelességem elragad mint a hajnali villamos
és könnyűek leszünk mint gyerekünk
s összegubancolódnak a hidegben az írógépszalagok
te jutsz eszembe
bálványok bundás gyerekek mosolyába veszett
inkább szőrben szundítanék
mint a nagyfröccsök zöld mocsarában
MILYEN GYÖNYÖRŰ KILÁTÁS!
Nem ismernek már a kutyák
cikáznak pókháló között
RÁK VASKERÉK BOMBA ÉS IDEGBAJ
MEGTALÁLTUK AZ IGAZ SZERELMET
valamit írni kellene
óra hallgat a falon
árnyékként száll a fájdalom
kezemben nézhetem magam
ég áldjon újnevű Zsuzsánna
csak kinyithassam szememet
nem megyünk együtt az eszpresszóba
oda ahonnan olyan fájdalmasan
halott szivárványt írnak szádhoz
Pelenkám Krisztus leple
mert száműzöttnek szülte meg az anyja
boldogságom örömtelen
gyaloglásom útja rövid
nyújtózik bennem a görcs
teherautókon katonák haját szőkíti a nap
CSUKJA BE SZEMÉT ÉS NYISSA KI OTT AHOL
CIGARETTÁMAT ELOLTOM
HÁROMSZOR VISSZAJÖVÖK
ROSSZ NŐKKEL KÉSHEGYEKKEL
Törvényt sért aki fázik tudtam én
szavam másnapos szakállamra csorog
Ady pusztájából feketén nyargal
elveszett drága lovam
házaim házmestereim
szólnak a rekvirált harangok
karnyujtásra sem tudhatom ki van
s az öntvénnyé hűtött füst a jövő télből
nem melegít
gyerek se vénember se lehetsz már
PAPÍRJAIDAT LERAKTAD
MINTHA GALAMBTOLL HULLOTT VOLNA LE
Jönnek a napok mennek a napok sorra
bedöglött órákkal múlik ki az idő
tollászkodik a csonttollú madár
fölégtek a riviérák mögöttem és előttem
a némaság süket esztendői alatt
akkor kezdődik a nagy költészet
betolakszik az ablakon
fél Európát befog lezár haránt
S NEM TUDHATOM MEG SOHASEM
MÉLYSÉGBE MÁRTJÁK TOLLUKAT A KÖLTŐK
MINT EGY ELVESZETT KISGYEREK
az éjszaka részege feketében
a hazából hiányzik
Ez lesz a túlvilág amit majd itt hagyok
itt nincs egyetlen csillagom
mégis zsoltárt énekelünk
riadókészültségen át MINTHA
AZ ISTEN SZÍVVERÉSE
MINTHA NEUTRONBOMBA LENNÉK
Állj meg vonat állj meg
cukrot kivántam volna tőled
fölosztottam a temetőket
MOST KELLENE KÉPZELNI VALAMI SZÉPET
UGYE BIGIN TE PROLETÁR
hiszen az idegsebészet boldog
ha mosolygósra görcsölöm az arcom
ebben a virágos utca-koporsóban
valaki néz a rohasztó időben
s renoválhatom magam hanyatt
Sokáig álmodtam ezt a verset
mint háborúzó katonák karácsonykor
körülöttem az elveszett haza
mit betakar az ország kartográfiája
Alkalmas vagyok az alkalmatlanságra
nem érdekel nevetek egyénisége
zeng-búg bennünk az elhagyatottság
SEMMI SEM MEGBOCSÁTHATÓ!
Befröcskölted fehér ingemet vérrel
öreg vagyok
sivataga szélnek és ketyegésnek
kiválasztottak hogy lehessek
örök életbe akartam látni
régi tyukanyók fürödnek a porban
nép balfelén tövig a kés
Búcsúzkodom anyám
azért mert félek mert nem is ősz van hanem
omló part homok és cápatetem
itt nyugszik dicsőségem
fölsöpört dinnyehéj és almacsutka
itt ahol nincs mult és jövő
kan Mona Lisa mosollyal
göthösen mímelem az énekest
míg el nem száradok
SZÓ NÉLKÜL AD KONYAKOT A KOCSMÁROSNÉ
[megjelent a Sőt mi több című kötetben, Syllabux kiadó, 2011]
GITTEGYLET 