Tapétavirág

the-perks-of-being-a-wallflower01

Nem csinálok úgy, mintha tudnám, tulajdonképpen hogy is szólna a The Perks of Being a Wallflower című film címe helyesen magyarul. Majd kitalálja valaki, ha úgy adódik, de nekem a Tapétavirág olyasmi, ami akár lehetne egy kult film címe is. Mert az a helyzet, egyáltalán nem lehetetlen, hogy ebből a Stephen Chbosky által írt és rendezett filmből még a végén kult film lesz. (A wallflower kifejezés egyébként arra az emberre vonatkozik, aki kívülállóként mindent lát, mindent megfigyel, de nem vesz részt a történésekben. Ő az, aki áll a fal mellett, és néz.)

A film alapjául szolgáló azonos címmel megjelent Chbosky regény a jól ismert amerikai un. ‘coming-of-age’ műfajába tartozik, vagyis a kamaszkorból a felnőtt korba való átmenet gyötrelmeiről és örömeiről szóló fejlődésregény. Jó, arra még mindenki emlékszik a saját kamaszkorából, hogy az öröm az mindig kevesebb, de azért itt-ott akad néhány. (Nagy hagyományai vannak ennek a műfajnak a modern amerikai irodalomban, legegyszerűbb, ha a Zabhegyezőre gondolunk.)

Azt hiszem, a film forgatókönyve egyáltalán nem rossz, egyszerre ismerősek és meglepőek a helyzetek, de jó, hát ilyen a kamaszkor, mindenkié ugyanolyan, mégis mindenkinek a sajátja fáj a legjobban. Ezt persze az ember már csak felnőtt fejjel látja át; amikor benne van, magával ragadja az a sötét mocsár, amit önmaga megismeréséből, és a világ ellenséges reakcióiból fejben generál. Mindenki egy kicsit másképp, de mégis mindenki ugyanúgy csinálja. A lényeg, hogy az ember túlélje valahogy.

Hogy ki hogyan éli túl, milyen technikával, az már más kérdés. Ezt tényleg mindenki másképp csinálja. Van, aki a napokat számolja és közben ír, mint Charlie ebben a filmben, mások mesterséges mennyországokban keresik a kiutat, megint mások a szerelemben, és folytathatjuk jó sokáig.

A film története annyiban eredeti, amennyiben bármelyik kamasz története az, de a film valódi értékét számomra mindenképpen a színészi játék adja. Nagyon könnyen túl lehet játszani egy-egy ilyen szerepet; nagy örömmel mondom, hogy ebben a filmben ez nem történik meg. A színészek közül a pálmát egyértelműen Ezra Miller viszi el,  aki egy meleg végzőst alakít hibátlanul (ő volt a Beszéljünk Kevinről című film Kevinje, ha ez segít valakinek), de a Sam-et játszó Emmma Watson, és a Charlie-t játszó Logan Lerman is tiszták.

The Perks of Being a Wallflower egy kellőképpen fordulatos, kellőképpen sötét, kellőképpen szívszorító, és kellőképpen szórakoztató történet, amit mindazoknak érdemes végignézni, akik még benne vannak ebben a küzdelemben, vagy legalább emlékeznek még arra, milyen volt reggelente felvenni a páncélinget és a kardot, és csatába indulni a világ ellen.

A kamaszok erőt meríthetnek a történetből, mert ugyan vidámnak egyáltalán nem mondanám, azért nevetni lehet, és mindenképpen azt a pozitív üzenetet közvetíti, hogy egyszer ennek a vergődésnek is vége szakad, és akkor az ember végre felnőtt lesz, és elköltözik otthonról jó messzire. De azoknak is biztosan kedvére lesz a film, akik már felnőttek és tudják, hogy felnőttnek talán ezerszer szarabb lenni, mint kamasznak, mert akkor és ott legalább a megalkuvás nem volt napi szinten elvárás, és volt valami remény a dicső, hősi halálra.

A filmet egyáltalán nem ajánlom azoknak a felnőtteknek, akik nem emlékeznek saját kamaszkorukra, és akik szerint minden, ami nem a szabályok szerint van, az bűn, és örök kárhozat jár érte, és akik már nem tudják, mi a száguldó autóban üvöltő zene mellett azt érezni, hogy az ember végtelen. Mindenki másnak viszont bátran.

A film – www.port.hu

A regény – www.moly.hu

A szerző – www.hyperink.com

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s