Azt nem mondom, hogy meglep, ha egy amerikai film heroikus megvilágításba helyezi honpolgárai küzdelmes életét. Sőt. Mi másban is bízhatna az ember, ha nem abban, hogy a JÓ egy szép napon győzedelmeskedik a GONOSSZAL  szemben? Na ugye. Persze azt, hogy ki és mi a jó meg a rossz, elvetemült filozófusok elég sokat boncolgatták, de ezzel mi ne törődjünk, legyünk nagyvonalúak és nézzük a világot egyszerűen. Az ember csak összezavarodik, ha túl sokat filozofál.

Lám, Ben Affleck sem bonyolítja túl a világot, amikor ismét kedvet kap a rendezéshez. Mert miről is szól az Argo-akció, ha nagyon egyszerűen közelítjük meg a problémát? Van ugye a JÓ, aki az Egyesült Államok, egy szegény, vétlen ország  aki a világ távoli csücskének konfliktusába önhibáján kívül valahogy belekeveredik, mit keveredik?!, sodródik (itt lehet picit gonoszul mosolyogni), és van a ROSSZ, a megátalkodott, gonosz irániak. (Hajjaj.) De gond egy szál se, jön a hős, bocsánat a HŐS, a CIA ügynök (azért van új elem ebben, eddig a CIA nem volt ilyen csuda jószívű fiúk gyülekezete, mindegy), aki megmenti a kint rekedt  derék követségi alkalmazottakat. Az ember szíve szakad meg, tényleg.

Na jó, nem akarok igazságtalan lenni, az Argo-akció nem rossz film. Mondjuk nem is annyira jó, szerintem, hogy rögtön egy Golden Globe-ot kapjon a nyakába, de ízlések és pofonok különbözőek, a sok rossz film között, amibe manapság bele lehet botlani a mozikban, lehet ez akár erény is. A rendező tisztességesen megrendezi a filmet, izgalmas, fordulatos, sőt a régi felvételekkel még egy kis történelmi hitelességet is sikerül becsempésznie a dologba. Jó a fogatókönyv, a színészi játékkal sincs gond (bár Affleck faarcát nem könnyű megszokni, de mit tudom én, milyen egy hiteles és finoman árnyalt karakterű CIA ügynök?!), a maszkmester is ügyes volt, a jelmezes is rendben, az operatőr kiváló  … Jól nézhető, élvezetes film az Argo-akció. Tényleg.  Akkor mi a fene a bajom?

Azt hiszem, egy kicsit az a bajom, hogy tényleg nem értem, tulajdonképpen miért is kapott ez a film Golden Globe díjat. Mert nem szar? Egy tisztességes mesterember tisztességes munkája, igen, még ez is igaz. Csak hát … Nem tudom, én vagyok-e túlérzékeny a témával kapcsolatban vagy más is elgondolkodott azon, szerencsés-e, tisztességes-e manapság muzulmán embereket dühödt, lincselni kész szélsőséges, gondolkodásra képtelen masszaként mutogatni a filmvásznon.

Nagyon is egyszerű ez így. Túl egyszerű. Van a jó és furfangos fehér hős, meg az iráni gonosz horda. A nem fehér, nem amerikai, nem nyugati értékeket valló embert Ben Affleck egyszerűen olyan felháborító sztereotípiák mentén ábrázolja, hogy bocsánat, de nekem ettől felfordul a gyomrom. Mert értem én ám, hogy a nyugati, kényelmes kis életébe beleszokott, fehér középosztály sorozatnéző, hazafias polgárának  ijesztő egy keleti bazár, és hogy igen, persze voltak/vannak gonosz, elvakult, ostoba, gyermeteg iszlámhívő emberek, de ezt általánosítani … jaj, naaaa, ez aztán nagyon nem vall jó ízlésre. Pláne úgy, hogy az amerikai-közel-keleti viszonyt ma sem éppen a világbéke gyengéd, rózsaszín-fehér csíkos felhőcskéi lengik be.

Nem, nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudnám, a díjak odaítélését sok-sok szempont befolyásolja. És nem, nem zavar, hogy annyi év után ezt az igaz történetet megfilmesítette valaki, de sokkal jobban örültem volna, ha nem pont most jut eszébe ez a kis történet Hollywoodnak.

Amúgy tessék nyugodtan megnézni, túszdrámás, amerikai magányoshősös, itt-ott vicces, ám igen akciódús filmet fogunk látni. Ha szép fehér a bőrünk, és ha hiszünk Isten, meg a CIA mindenhatóságában, fogjuk szeretni ezt a filmet. És akkor sincs semmi, ha mégsem.

A filmről – port.hu