A történelmi hűség kedvéért azzal kell kezdenem, hogy volt bennem rengeteg némi előítélet, és éppen ezért  hagytam én ennek az ismerkedésnek jó sok időt. Megvártam, amíg lezajlik az őrület nagy része, kijön az utolsó film (melyből egyetlen részt sem láttam), kicsit elcsitul a hájp, és a lendületes fantasy-ponyvarajongó ifjúság éppen új prédát keres magának a Harry Potter és a Twilight után. Igen, nekem a HP is megvolt, és ott is csak azt mondhattam az olvasás (majd filmnézés) után, hogy sem a megveszekedett rajongóknak, sem az ördög kénköves bűzét érzőknek nem volt igazuk.

Úgy kezdtem bele Stephenie Meyer regényébe, hogy most valami könnyedet fogok olvasni, és meglehet, hogy nagyon ócskát, de senki nem szorít pisztolyt a halántékomhoz, hogy végig is kell csinálni, és ez fölöttébb felszabadító érzés – pláne, ha az ember polcán amúgy gyűlnek a recenziós példányok. Próbáltam félretenni mindent, amit akaratom ellenére eddig tudtam a történetről, egy dolgot nem sikerült: a filmváltozatot. Adta magát, hogy a szereplőket a plakátokról, dvd-borítókról ismert arcokkal azonosítsam. Nagyjából. Olvasás közben (illetve előtte és utána) megállapítottam a következőket:

Mind tudjuk, milyen az ilyen…

Egyrészt pontosan tudjuk, hogy az ötszázas oldalszám körül mozgó sikerkönyvek valamiféle receptet használnak újra meg újra. Ennek bizonyos összetevőit pontosan ismerjük: egyszerűen beazonosítható borító, könnyen olvasható betűtípus, megnövelt sorköz, szellős tördelés, csak hogy a leglátványosabbakat említsem. Nem túl bonyolult cselekmény, különösebb írói teljesítmény nélkül. Ezek mind elmondhatók a Twilight – Alkonyat kötetéről is. De minek? (Én is csak azért írom le, hogy lásd, látom én is.)

Azt is tudjuk, hogy egy komolyabb irodalmi szerkesztés még ráfért volna, de akkor a felét kihúzták volna, és máris csak kétszázötven oldal lenne.

Tudjuk, hogy a siker oka a misztikum és a romantika, s ha ezeket nem bírjuk, ez a könyv nem nekünk szól.

Mese az, gyermek. És jó.

Úgy fogtam tehát neki, hogy mesét olvasok. Egyébként is múlhatatlan szerelmem a vámpír-téma (mint bizonyára Meyer kisasszonynak is), mondhatom, hogy gyerekkorom óta nem hagy hidegen.

A mesében pedig éppen az a jó, ha egészen elhisszük. Alighanem ez van itt jól eltalálva: egy magát teljesen átlagosnak mondó kamaszlány szemén keresztül (E/1) csöppenünk a szelíd vámpírokkal színesített kisváros, Forks életébe. Pontosabban, maga a városka rém unalmas, állandóan esik az eső, az eget mindig vékony felhőréteg fedi, épp ezért ideális vámpírok számára, akik – mint az köztudott – messzire kerülik a napfényt. De hogy miért is, arról csak mendemondákból vannak információink, pedig sokkal egyszerűbb a válasz, mint gondoljuk.

Ez az átlagos lány, bizonyos Bella (Isabella) Swan elvált szülők gyermeke, és éppen az apjához költözik ebbe az unalmas, ködös városba, és mint a villámcsapás, úgy éri a találkozás osztálytársával, Edward Cullennel, akibe menthetetlenül beleszeret. S akiről kiderül (elég könnyen), hogy vámpír. Ezt persze csak Bella tudja. Meg néhány bennszülött indián a rezervátumban, akiket mindenki tök hülyének néz amúgy is, tehát a tudásukat jobb, ha nem hangoztatják.

Szóval, Edward itt él az egész vámpírcsaládjával együtt. Hihetetlen. Mégis elhisszük, ugyan miért ne hinnénk, hiszen vámpíroknak csak létezniük kell ilyen terjedelmes irodalmi múlttal, ami Stoker óta csak gyűlik-gyűlik.

A királyfi

Ahogy az egy mesében elvárt, Edward, a szív elrabolója, tökéletes. Túlságosan is az. De milyen legyen egy 17 (egyébként 109) éves vámpír? Talán csak az a baj vele, hogy külső tökéletessége, testi adottságai mellett minden más jó tulajdonsága háttérbe szorul. Nem a kifogástalan modorával, az évszázados tudásával, műveltségével, zeneszerzői ambícióival veszi le a lábáról ezt a szerencsétlen kis Bellát, hanem a „görögisten-külsővel”. Sok. Sok a szépsége, illetve annak méltatása, vagy még pontosabb, ha azt mondom: kevés, nem méltó. Megteremteni egy ilyen jó kis vámpír-hőst, és ilyen üresen hagyni kár. De mi, lelkes és gyakorlott meseolvasók úgyis továbbárnyaljuk majd.

A regény minden klasszikus meseelemet hoz, a tökéletes ifjú mindig kész megmenteni tökéletlen kedvesét, mert persze a románc kialakul. De hogyan is szerethet egy vámpír egy embert? Nehezen, kivált, ha állandóan meg akarja enni, illetve ki akarja inni belőle az összes vért. [Itt jegyzeném meg, hogy egy átlagos testben 4,5-5 liter vér kering, plusz a vészhelyzeti tartalék, ezt mind kiinni néhány perc alatt nem semmi teljesítmény, le a kalappal a vámpírok előtt.]

Ez teszi tehát a Twilight-királyfit olyan különlegesen vonzóvá: egyszerre isteni és ördögi, rajongani lehet érte és halálra lehet tőle rémülni.

A királylány

Egy kicsit szerencsétlenebb, mint az általam megszokott hősnők, kétbalkezes, kétballábas, de éppen annyira tudja eldobni az agyát a szerelemtől, mint bármelyik nő. Vajon kik érzik a leginkább cikizésre méltónak? Alighanem a nők. Van egy tippem, miért.

Ahhoz képest, milyen fiatal, meglepően kész az önfeladásra. És képes is rá. Rajongása Edwardért persze egy idő után egyszerűen unalmas, de még belefér. Hiszen neki ez a dolga. Hogy legyen állandóan elalélva a tökéletes királyfitól. És persze szerencsétlensége számos remek alkalmat nyújt a hősnek, hogy kisegítse a bajból, vagy éppen megmentse az életét.

A románc

Szeretlek – szeretlek – én jobban – nem, én jobban – de nem lehetünk egymáséi – de lehetünk – nem lehetünk és így tovább. Unalmas? Meglehet. De mégiscsak az örök történet, amire valahogy mindig vevők vagyunk, akár a Montague és Capulet család  harca, akár a vámpírság és halandóság feloldhatatlan ellentéte választja el a szerelmeseket.

A történet igen gyér, tulajdonképpen ennyiben össze is foglaltam, de ez ne vegye el a meseolvasó-kedvet, ha lassan is, azért alakul némi izgalom. Habár a folytatást mindig könnyű kitalálni, és ha életünkben nem hallottunk a Twilight-ról akkor is nagy biztonsággal megjósoljuk, mi lesz a vége, de ez minden valamire való mesénél éppen így van.

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvből a Rukkolán → Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat

Könyvadatok:

• Könyvmolyképző Kiadó, 2009
• Fordította: Rakovszky Zsuzsa
• 504 oldal
• ISBN: 9789632455549