Hát, nekem ez a Bartos Erika, ez egyáltalán nem volt szimpatikus. Lehet, azért, mert úgy telenyomta magával a könyvespolcokat, hogy szinte már kezdett az a sokkoló gyanúm támadni, hogy a Bartos a modern gyerekirodalom Courths-Mahlere. Egyszerre azon kaptam magam, hogy ott van – betolakodott, hogy úgy mondjam – a Bartos finoman és észrevétlenül, benne az aurámban nyakig, azt meg azért elég nehezen viselem, ha birtokhatáron belül ledominálnak.
Pláne, hogy amikor ennek hangot is adtam, a postás, a házmester, az autószerelő, szóval mind egyhangúlag olyan apologetikus túlzásokra ragadtatták magukat, mint hogy: na pedig aaaz, már hogy a Bartos, ugye, maga az anyaúristen, hát azt még a Marcellka is kétpofára, meg hogy az a gyerekirodalom nonpluszultrája.

Jójó, hát akkor feszt elolvasok tőle valamit, okoskodtam, hátha valami kis rálátásom támad arra a – máskülönben igen figyelemre méltó – literális hézagra, ami nyilván ki kellene, hogy bökje a szemem, mert hát mekkora nagy hézagnak kell annak lenni, kérem, amit már ilyen mennyiségorientáltan kelletik tömködni. 
Joviális pofával és heroikus önfegyelemmel kezdtem bele, aztán úgy vártam, vártam, hogy majd csak rábukkanok valami kis nyelvi leleményre, vagy derült égből rajtamüt legalább valami csekélyke cselekményszövési blikkfang, de nem ám. Hogy mondjam, unatkoztam.
Nem vagyok gyakorló szülő, ellenben van nekem empátiám, mi több, színes, szélesvásznam is, és amivel engem nem motiválnak, azzal – úgy képzelem – én magam is elég kevéssé tudok motiválni; szóval húztam a számat erősen, de azért marhára meg akartam érteni a Marcellkákat is.

Aztán hirtelen úgy mellbelökött, hogy hát a Bartos – bár a Szabolcska Mihály egyszerűségével és a Nagy háztartáskönyv pátoszmentességével ír/rajzol – a hétköznapok praktikus és kompakt megéléséről mesél nyakra-főre, és akkor itt a hangsúlyt úgy a hétköznapokra, mint a megélésre egyaránt fektetném. Szóval hogy semmi lila köd, semmi nyálasrózsaszín barbiromantika – nem, ezek zöldségest játszanak, meg szerelőst, meg kiszámolják, hány körme van összesen a családnak, meg aztán arra is ügyesen rá van itten, kérem, világítva, hogy az anyu, az nem egy kibaszott glóriás ikon a festett egekben, hanem mérgelődős, meg kiabálós, meg együttjátszós hús-vér anyu, rögvaló anyu. És akkor végre leesik, hogy mit zabálnak ezen a Marcellkák, hogy tulajdonképpen mi is azoknak a Bartos. Hát a mindennapi betevőjük.

Hogy, kérem szépen, az ennek éppen a színe, ami a visszája: kijózanít abból az elbaszott társadalmi ideálból, hogy legyen má’ mindenki művész, meg értelmiségi. Hát ne. Ne legyen má’. Ebben a cifraszűrű világban legyenek má’ egyszerű, hétköznapian praktikus, vagy praktikusan hétköznapi életszemléletek is itt, ahol a kurta farkú malac túr, ha kérhetem, jó? Köszönöm szépen.

Könyvadatok:

• Alexandra, Pécs, 2009
• 256 oldal
• ISBN: 9633709511