Mi a létezés értelme? – Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz

Csányi Vimos
Csányi Vimos

Regény, melyben lezajlik az egész emberi történelem, röhögünk, álmélkodunk és elmélkedünk, felépül a modern civilizáció, meg is bukik, és néha Isten is beszól. Regény, amelyben bármi megtörténhet és meg is történik. (A közhelyes címadásomat talán a cikk végére megbocsájtjátok.)

Kezdjük a kentaurokkal. Csányi Vilmos is a Kentaurregény alcímet adta a könyvének – és szó mi szó, megtudunk róluk egyet s mást. Ha azt írom, hogy tökéletes összhangban élnek a természettel, semmit sem mondtam. Jó tudóshoz méltón komplett természetrajzot ad róluk a szerző, láthatjuk, hogyan élnek együtt a lófügével, mely egyetlen(!) táplálékuk, s a fügefurdancs nevű rovarral, ami a növény szaporodásához kell. Tökéletes önszabályozó rendszerben léteznek, szaporodásuk, életmódjuk a másik két élőlényétől függ.

Amellett okosak. Csányi kentaurjai jobbak az embereknél (ez nem nagy kunszt, mondhatod és igazad van), de jobbak a lovaknál is. Úgy látszik, mindent tudnak, ami az élethez – a jó, méltó, teljes élethez – kell. És kihalnak.

Kentaur csontváz (Wikimedia)

A Kisfiam, Ikarosz persze nem róluk szól, nem csak. Az emberről szól, aki miatt nem létezhet a kentaurokéhoz hasonlóan tökéletes társadalom. Vagy igen?

A regényidő pár év, de átfogja az emberiség egész eddig megélt idejét.

Kréta szigetén Minósz király uralkodása alatt járunk, itt éldegél a zseniális Daidalosz és kisfia, Ikarosz. Az apa naphosszat a laboratóriumában tevékenykedik, olyan konstrukciókat hoz létre, mint Kerberosz, a beszélő kutya és Ráció, a Hatalmas Elme. Őkelme nem más, mint egy lombik tetején csücsülő fej, hétkilós aggyal. Ráció – aki gyűlöli, ha Rácikának hívják – egy nap hatalmas tervvel áll elő: építsék meg Labirintoszt, az emberiség legnagyszerűbb alkotását, amelyben számosan élhetnek biztonságban, szorgos munkával addig ismeretlen (ám bizonyára fölöttébb kívánatos) javakhoz jutva.

Csányi Vilmos: Kisfiam, IkaroszBekövetkezik az emberiség robbanásszerű fejlődése, néhány évbe sűrítve. A történetet ismerjük. Ismerjük, de nem gondoljuk el. Legalábbis azt hiszem, nem sokan töltik azzal az úgynevezett szabadidejüket (amit a rendszer komolyan igyekszik megkurtítani vagy kitölteni látszólag kikapcsolódásra alkalmas tevékenységekkel), hogy legalább megpróbálják átlátni a világ működését. És valószínűleg még kevesebben töltik azzal, hogy kérdéseket tegyenek fel róla. Maguknak, Istennek, bárkinek, csak úgy. Ha ki kellene emelnem a Kisfiam, Ikarosz legfontosabb üzenetét, örömmel tenném, mert hálistennek (haha) pont az, ami szerintem a világ legfontosabb üzenete: Gondolkozz és kérdezz!

A gondolkodás roppant jópofa emberi képesség, feltételezi a megismerést, és magával hozza a kérdést, ami újabb megismeréshez, további gondolkodáshoz vezet. Én ezt képzelem fejlődésnek. Ráció a szó szoros értelmében vett racionális fejlődést, az emberekből álló gépezet (metropolisz, azaz itt Labirintosz) létrejöttét, működését tekinti annak. A kentaurok a tárgyak és eszközök nélküli elmekonstrukciókat, amelyeket hosszú életük végére maguknak alkotnak meg maguknak, és tökéletes teljességében élveznek.

De mit szól ehhez Isten? Egyáltalán, hogy jön ide?

…ahogyan így elnézem, nem is tudom, hogy én miért nem a görögöket választottam? Demokrácia, olimpia, művészetek, a görög joghurt receptje, igazán kellemes népek, ahogyan a hirdetés is mondja. Persze a szabadosságok, Bacchus, meg a sok különböző, mindenkivel kefélő isten kicsit riasztó volt. Mózes vett le a lábamról, az egyetlen, mindenható Isten lehetőségével. Végül is, csábító pozíció, nem? (176.o.)

Hacsak nem az ember volt olyan túlgondolt, hogy még saját maga fölé is el tudott képzelni egy szuperintelligenciát. Olyan tényezőt, amely ugyan valóságos, „fontos és hatékony”, de csak az emberi elmében. Legalábbis, egy gondolkodókörben egy Kurt Gödel nevű pasas, aki azt állítja magáról, hogy többször fog újjászületni, és egy alkalommal matematikai logikával foglalkozik majd, valami ilyesmit állít. Isten persze nem lenne Isten, ha ehhez ne lenne egy-lét szava:

Na, kisfiam, Gödel, kizártál a világból. Se alkalmas eszközök a beavatkozásra, se saját történet, csak szemlélődés. Még szerencse, hogy a modern fizikusok rám bízzák majd az ősi kvantumállapot felbontását a megfigyelés, szemlélődés révén, ez a teremtés igazi aktusa. Azért jól ki vagyok találva, az emberi elmében létezem, mondtam én is az imént. Már régen gondolkodom azon, hogy mi lesz velem, ha ti már nem lesztek. (…) Lesztek szívesek nem kihalni! (292. o.)

Azt hiszem, leszünk szívesek. Csányi aktuális – és alighanem az is lesz még egy darabig – és felemelő olvasmányt alkotott. A humor remek eszköze a gondolkodtatásnak, ezt nyilván jól tudja, kár, hogy a könyv vége felé kissé hanyagolja. Csányi Vilmos összes művét  most is olvasásra ajánlom.

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvből a Rukkolán → Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz

Könyvadatok:

  • Kalligram, Pozsony, 2011
  • 368 oldal
  • ISBN: 9788081014062
Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s