Év- és világzáró Gittegylet módra

Úgy döntöttünk, hogy indulásunk évét közös visszatekintéssel (hát ez komolynak hangzik…), egy afféle közös öninterjúval zárjuk. Elmondjuk a leg-jeinket könyvről, filmről, színházról, saját dolgainkról, így egy kicsit virtuálisan veletek beszélgetünk, mesélünk. Azért, ha december 21. után is itt leszünk, igyekszünk majd sort keríteni valódi, személyes beszélgetésekre is, ha lesz kedvetek.

Mivel nagyon kulturálisak vagyunk, az első kérdés legyen könyves. Melyik 2012-es könyv volt számodra a legnagyobb pozitív meglepetés?

Izabella Carranza in the homály
Izabella Carranza in the homály

Izabella Carranza: Nem tudom, hogy meglepetésnek mondjam-e, mert olvasás előtt nem várok semmit egy könyvtől. Inkább azt mondom, melyik olvasás volt a legnagyobb öröm, ha így is jó. Valamikor május környékén, amikor tanácstalanul és dühösen kutattam olvasnivaló után a könyvespolcon, került a kezembe Nádas Péter egy esszékötete. Annyira megtetszett, ahogyan ír, hogy úgy éreztem, olvasnom kell még valamit tőle. Ez volt a Párhuzamos történetek. Sok nagyon jó könyvet olvastam 2012-ben, ez a regény azonban egészen különleges olvasásélmény volt.

Cippo: A legnagyobb pozitív A gandzsa urai, amitől kissé féltem, mivel korábban már láttam belőle egy pazar mozifilmet. Kissé nehezen hangolódtam rá, a Winslow-val (pontosabban a fordítóval-lektorral-korrektorral) kezdetben volt is némi felületes félreértésből fakadó nézeteltérésem, de momentán úgy néz ki, hogy valójában ez egy hosszú és szép barátság kezdete.
Aztán a Baráth Katalin-, illetve Kondor Vilmos-könyvek is nagyon kellemes élményként szerepelnek az éves listámon. Dávid Veron zsurnálhölgy és Gordon zsurnaliszta jóvoltából kiderült, hogy szeretem a krimit. Számomra ez volt a legnagyobb meglepetés.

Birschalma: Bár már korábban megjelent, de az ez évi Púder bárbeli bemutatója miatt Szeifert Natália: Láz című kisregénye „lepett meg”. Pontosabban akkor és ott újra meggyőzettem, a szöveg időtálló, remek. De hogy ne csak hazafelé beszéljek: David Mitchell: Felhőatlasz és Neil Gaiman: Amerikai istenek című regényei bűvöltek el, illetve Gaimant ismertem régebben is, tudtam, hogy nagy varázsló (jó író).

Nat: Nem idei könyv, de én idén olvastam Raana Raas: Csodaidők első kötetét (Görgey Etelka a szerző, aki a Raas-család egyik tagja nevében írta a történetet), ami szó szerint meglepetés volt számomra. Egyrészt, mert nem vagyok kifejezetten sci-fi-rajogó, másrészt mert egy olyan elbeszélésfolyamot olvashattam, ami a legjobb nagyregények hagyományait követi. Eleinte ódzkodtam tőle, valahogy nem hittem, hogy ennyire olvasmányos, tartalmas szöveggel lesz dolgom.

És melyik könyv okozott csalódást?

Izabella Carranza: Mivel nincsenek elvárásaim egy könyvvel szemben (lásd fent), nem csalódom. Ha valami nem tetszik, nem talál meg, idegesít, lelkiismeret-furdalás nélkül félreteszem. Ha olvasással kapcsolatban csalódom, akkor is inkább csak magamban. Ebben az évben Spiró Fogságát nem tudtam elolvasni, pedig szerettem volna. Ötszáz oldalig bírtam.

Cippo képfényezőgéppel
Cippo képfényezőgéppel

Cippo: A Dexter-sorozat. Tán nem kellett volna annyi Stephen Kinget olvasni (már persze nem nekem, hanem a nagyreményű Jeffry P. Freundlich bácsinak), vagy nem kellett volna írás közben olyasfajta misztikus thrillereket nézni, mint a Letaszítva meg ilyenek.
Mer’hogy dalnokunk dicső dolgozata durván delíriumos, allűrösen alliteráló az agybajig – hovatovább, hogy a Seszták Ágnes szavaival éljek: „élénk tévedés” –, én meg durcás vagyok, mint aki halkan belelépett. Nem tetszett, na.
A 2012-es Dupla Dexter megjelenésére már a szemem se rezdült. Így utólag azt gondolom, az is elég lovagias gesztus volt tőlem, hogy az első négy köteten átrágtam magam. Szörnyen hiányoltam azt a finom humort, és azt a rafinált “utolsó pillanatban itt bedobunk még egy csavart”, amit a tévésorozat kifogástalanul és kifogyhatatlanul hozott.

Birschalma: Sokat vártam Gerlóczy Márton: Chek-in című regényétől – s az történt, ami korábbi műveivel sosem: cserben hagyott, nem tudtam ráhangolódni.

Nat: Erre egyértelműen Murakami Haruki 1Q84-ét mondhatom, ami szintén nem idei megjelenés, de én most olvastam el a trilógiát. Egy vontatott, lapos történetet kaptam, helyenként kínos megoldásokkal. Nem azokra gondolok, amik egyértelműen a fordításból adódnak, hanem a teljes szerkezetre, történetvezetésre, a számos sallangra, és a közhelyszerű, unalmas lezárásra. A marketing és az alapötlet teljesen átejtett, úgy érzem.

Melyik filmet és/vagy színházi előadást tartottad idén kiemelkedően jónak?

Izabella Carranza: Színházba sajnos alig jutok el, talán ha két előadást láttam idén, de nagy filmrajongó vagyok. Nehezen is tudok erre a kérdésre válaszolni. Nagyon kedvelem a francia filmeket, az idei nagy kedvenc talán az Életrevalók volt. Meg még vagy tíz, tizenöt. Ez egy nagyon nehéz kérdés.

Cippo: John Hillcoat filmjét, a Fékezhetetlent. Virginia államban járunk, a húszas évek végén, vastagon a prohibíció és a szeszcsempészet virágzása idején. Revolver ott a csörgő, és vér az anyatej, csípőből lő a csecs’mő, ha anyja nem tejel – ahogy Galócza úr is megjegyezte anno a Katona színpadán. Szóval, igazi pálinkázós, száraz férfias mozi, amibe én, nőként, totálisan beleszerettem. És akkor a Tom Hardyról már nem is merek beszélni. A Tom Hardy, az a szív szava. Szóval a Fékezhetetlen a favorit.

Birschalma a Toldiban
Birschalma a Toldiban

Birschalma: Színházba keveset járok, szerelmem a (mozi-) film, ezért is mondom, hogy idén három film tette rám a legnagyobb hatást, még ha nem is tökéletesek minden ízükben és erősen megosztóak: Prometheus, Looper – A jövő gyilkosa és Felhőatlasz.

Nat: Film konkrétan nem jut eszembe… illetve volt nagy moziélményem, mert életemben először voltam IMAX 3D-ben, a Hubble űrteleszkópról szóló filmet láttam, az hatalmas élmény volt.
Színházban idén pont előfordult, hogy egy darabra kifejezetten alacsony elvárással ültem be, és az előadás után még nagyon sokáig a hatása alatt voltam. Igazi pofáncsapás. Ez Az ötödik Sally volt a Cetrál Színházban, Szalay Krisztával a főszerepben. Elképesztő munka volt abban az előadásban, nagyon meggyőző volt. Le a kalappal Szalay Kriszta előtt.

Ugyanez csalódásban?

Izabella Carranza: Ó, sajnos sok is. Gyakran előfordul, hogy a film végén, a moziból kifelé jövet bizony nagyon sajnálom, hogy pénzt dobtam ki egy unalmas és/vagy értéktelen filmre. Nincs is kedvem címeket sorolni.

Cippo: Úgy nevezett klasszikus csalódásom filmügyekben nem volt, csak olyan, ami elveszett. Az egyik a Prometheus. A másik a Suszter, Szabó, Baka, Kém. Nem akarok róluk beszélni. Öö… nem is tudnék. Mondom, elveszett. Mindkettő.
Aztán egy színházi előadás, ami csupán annyiban csalódás, hogy ezidáig még nem sikerült megnéznem. Jövőre viszont feltétlenül bepótolom, hiszen egy generációs kultelőadásról, Bárány Ferenc – Phillipp István: Vérszipoly című darabjáról van szó. Az előadás külön pikantériája, hogy jó néhány szereplővel már a nyolcvanas években, a Pinceszínházbeli ősbemutatón is találkozhattunk. (Ajánlóként csak annyit, hogy emlékeim szerint én legalább hatszor néztem meg annak idején.)
Még egy érdekesség: a darabot jelnyelvi tolmács közreműködésével, akadálymentes formában állították színpadra a Pólus Film-Színházban.

Birschalma: A 2012-es filmbemutatók közül az Emlékmás-remake okozott nagy csalódást.

Nat, téliesített változat
Nat, téliesített változat

Nat: Általában az okoz nekem csalódást, hogy évek óta alig van olyan film, amire igazán kíváncsi lennék.

A saját életedben mi lenne „az év eseménye”?

Izabella Carranza: Hűha.
Kulturálisan, intellektuálisan vagy magánéletileg?
Jó, tudom, nem lehet visszakérdezni. Akkor 3in1: Róma. Nagyon szép, nagyon pihentető és nagyon meleg egy hetet töltöttem ott júliusban. Nagyszerű város, és még fotózni is hagyja magát.

Cippo: Minden nap. Hogy itt és jól lehetek.

Birschalma: Első, szűretlen csirkehúslevesem. Zavaros volt, fura színű, de ízben megállta a helyét. Egyébként meg, hogy: a) „gittegyletezhetek”, b) neki láttam hosszabb írásoknak, c) Nővérem letelepedett Kanadában, d) láttam élőben Palvin Barbarát.

Nat: Nekem többek között az, hogy a Rukkola szerkesztői csapatába tartozom a nyár óta, ami sok-sok munkával, és rengeteg pozitív élménnyel jár együtt.
Ezen kívül talán még a könyvem (Láz) megjelenését említeném, aminek Cippóval közösen könyvbemutatót is szerveztünk. Illetve, hogy díjat kaptam az És-tárcanovella-pályázatán. Ilyen munkás dolgok voltak most előtérben.

A világ, szűkebb vagy tágabb környezeted történéseiből mi érintett leginkább, mit tartasz fontosnak 2012-ből?

Izabella Carranza: A klímaváltozás. Régóta izgat, miért nem lát az ember az orránál tovább, és miért nem tesz semmit a környezetért. Ami a szűkebb környezetem illeti … talán a hajléktalan emberek élete érint meg nap mint nap.
Egyébként nyugtalannak és bizonytalannak érzem a körülöttem lévő világot, ezért sok matematikai/fizikai stb. tárgyú könyvet olvasok. Megnyugtatnak a természettudományok.

Cippo: Minden, ami a kultúrával, színházzal manapság történik, elég velőt rázó, de hát én szakmailag amúgy is elfogult vagyok.
A labdarúgó EB.
Az olimpia.
Életemben először láttam a halojelenséget a Hold körül. Odavagyok. Vagy voltam. Na.
Tizennyolc évesen meghalt a Csaba cicánk, aki a legjobb tanítónk és pajtásunk volt. Rémesen hiányzik.

Birschalma: Lakhelyem – Esztergom – mélyrepülése érintett 2012-ben a leginkább. Globálisan pedig: a január 17-én Észak-Maliban kitört tuareg-felkelés. Minden mindennel összefügg.

Nat: Teljesen snassz leszek: a 3-as metró katasztrofális helyzete érint leginkább – gyakran kényszerülök utazni vele és idén elég sokszor szivatott meg ez a vonal. Szóval, kicsinyes és hétköznapi, de a mindennapi életemben ez egy nagyon meghatározó dolog. Ezen kívül megnéztük a Vénusz-átvonulást, napnéző szemüveg híján lencsével papírra vetítve, korán keltünk miatta, és kimentünk a határba. Klassz volt. Az év eseménye pedig egyértelműen a londoni olimpia volt, nyitó- és záróünnepséggel együtt. Még tévén nézve is nagy élményt jelentett, és persze családi programot csináltunk belőle.

Várod a világ végét?:)

The end?

Izabella Carranza: Ha a világvégén csend van, és sok könyv van a környékemen, akkor igen. Egyébként a viccelődésen kívül közömbös számomra a dolog. Világvége lesz, legfeljebb nem most, és nem érint majd mindenkit, csak engem. (Azért veszek pár konzervet, és megnézek egy Bear Grylls részt a neten.)

Cippo: Á, ha valamit utálok, az a várakozás.

Birschalma: Nem. Azaz: egyfajta világnak vége van, nem mehet úgy tovább, ahogyan eddig. Ezt a változást várom, illetve tudom, hogy bekövetkezik, és készülni kell rá.

Nat: Nagyon!

Ha mégsem lesz világvége, melyik könyvet/filmet/eseményt várod jövőre legjobban?

Izabella Carranza: Nos, ha kiadják, akkor Junot Diaz: Oscar Wao csodálatos, rövid élete című regényét. (Persze függetlenül attól, hogy én fordítom-e vagy sem.) Szívesen olvasnék kortárs amerikai költőket is, ha esetleg van olyan kiadó, aki ilyesmin gondolkodik. És azt is remélem, Frank Schätzing esetleg ír egy új regényt.
Filmet nem várok, de színházban szívesen megnézném a Picasso kalandjait. Remélem, eljutok rá.
Amit még szoktam várni, azok koncertek, de nem tudom, mi van tervben jövőre. Mindenféle zenét szeretek, úgyhogy szívesen mennék Avishai Cohenre vagy Bonobo-ra, de akár Stingre vagy egy Manu Chao-koncertre is. De legszívesebben egy jó operaelőadásra szeretnék elmenni 2013-ban, mert már évek óta nem voltam ilyenen.

Cippo: Könyvek: Az összes Cserna-Szabókat, Háy Jánosokat, Kondor Vilmosokat, Papp Sándor Zsigmondokat. Ja, és a Don Winslow-kat. És a Stephen Kingeket.
Filmek: Mindet, amiben dolgom lesz. Meg mindet, amiben nem, de hirtelen felindulásból úgy döntünk, hogy megnézzük.

Birschalma: Leginkább sorsom jobbra fordulását várom, ebbe beleértve első krimi-próbálkozásom megjelenését. Ami a könyveket illeti, egy új Esterházy Péter-regénynek örülnék nagyon. A mozifilmek közül remélem, a Warm Bodies (meleg testek) című romantikus (!) zombifilm meg tud lepni, amiből – az előzetesből legalábbis az derül ki – az élőhalottaknak is van szívük.

Nat: Benedek Szabolcs Vér-trilógiájának befejező kötetét (Vértanú) várom, mert nagyon szórakoztató, vintage-regényfolyam. Ha jól tudom, februárban jelenik meg. És persze a remek ötlet megvalósulását, hogy „húzzunk iparágat” Iza Angol-Na! – nyelvlecke-sorozatára.

Végül álljon itt egy karácsonyi üdvözlet az olvasóknak:

Izabella Carranza: Legyenek jók, ha tudnak.

Cippo: Sose felejtsétek el használni a szárnyaitokat.

Birschalma: Még hogy Joulupukki, Télapó meg Gyed Maróz? Ennek az elhülyült világnak minimum egy olyan hentelős, piros-kabátos, nagyszakállú rém dukál, mint akit a finn horror-gyöngyszemben, a Rare Exports-ban láthatunk:


Messze kerültünk Szent Miklóstól és az eszméjétől, és az sem hihető, Jézus azt kérte volna, hogy agyonvásárlással ünnepeljük a születésnapját. Ezért is mondom azt, amit a Rare Exports végén láthatunk/olvashatunk: „…And Happy Fucking New Year”! Több észt, szívet, alázatot és együttérzést kívánok Minden Kedves Gittegylet-olvasónak, jövőre is.

Nat: Kívánok mindenkinek sok-sok szeretetet karácsonyra, kintre és bentre is (mert tudjuk, hogy ami kívül van, és ami belül van: ugyanaz).

Képeslap helyett:

Róma - Izabella Carranza fotója
Róma – Izabella Carranza fotója
Advertisements

Év- és világzáró Gittegylet módra” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Csatlakozom Natihoz, köszönjük az olvasást, és a kommenteket minden kedves idelátogatónak. A kedvetleneknek is. Boldog karácsonyt, és senki ne felejtsen ismételni, mert hamarosan Angol – Na! (Lesz itt még szenvedés. 😉 )

    Kedvelés

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s