1928 december 13-án, 84 éve megkezdték az utcai telefonfülkék felszerelését Budapesten.
Az első úgynevezett „MaTaRt-fülkét” 1928. december 13-án állította fel a cég a Váci út 6. számú épület előtt, a Nyugati pályaudvarral átellenben. A 80 x 80 centi alapterületű fülkéknél a tervező még olyan apróságokra is gondolt, hogy az ajtó pántjait szántszándékkal ferdén kialakítva, azok maguktól bezáródjanak. Éjszakai világítás, sőt, a Duna-korzón levő állomások esetében beépített ventilátor is emelte a szolgáltatás színvonalát. A készülék mögötti oldalra kívülről reklámot lehetett helyezni. Első körben 50 nyilvános telefont a székesfővárosi hirdetővállalat oszlopaiban helyeztek el, majd további 150 darab önálló fülke került felállításra nagyrészt a Nagykörút és a Duna által közrezárt területen. 1930-ban további kétszáz fülke felszerelésére került sor, két év múlva összesen már 600 üzemelt, a háború alatt pedig ez a szám már kétezer körül mozgott. (forrás)