Az út, az autó és az élet – Alessandro Baricco: Történet

tortenet-uj (Forrás: http://akcioskonyv.hu/konyv/alessandro-baricco/tortenet-uj/)Hogy az út metaforája mióta foglalkoztatja az embert, azt nehéz egészen pontosan megmondani, de gyaníthatóan már a Tao előtt sem volt közömbös,  milyen hosszú az az út, mennyire kacskaringós, avagy éppenséggel vezet-e valahová. Mert az út oda visz, ahová menni akarunk. Vagy lehet, hogy fordítva van? Ahová menni akarunk, oda feltétlenül valamiféle útnak kell vezetnie? Hogy még a legnagyobb lázadók sem a bokrokon keresztül indulnak, hanem ott, ahol a fű legalább le van taposva?

A huszadik század emberét persze már ritkán viszi a földút bárhová, a huszadik század automobilhoz szenvedélyesen (vagy kevésbé szenvedélyesen) ragaszkodó emberének lehetséges útjait a kőolajszármazék fekete nyomai rajzolják a porba.

Alessandro Baricco regényének főhőse, Ultimo Parri éppen olyan szenvedélyesen szereti az automobilokat, mint amilyen szenvedéllyel szereti megalkotója az írás mesterségét. Baricco ugyanis úgy ír, ahogyan csak az tud írni, aki örömét leli ebben a tevékenységben. És ez öröm, nem szégyen. Istenáldotta tehetségnek is szokták mondani az ilyesmit, hogy joggal-e, akár Istenre, akár az ihletett tehetségre gondolunk most, az már más kérdés. Azt döntse el mindenki saját maga.

A kortárs olasz szerző életművének talán nem minden darabja tanúskodik erről a tehetségről, illetve pontosítok, nem minden alkalommal tetszik nekem az, ahogyan ez a tehetség megnyilatkozik. (Ó, volt énnekem tragikus Baricco-olvasásom is, de még mennyire, hogy volt.) Szerencsére a Történet című regény nem az utóbbi csoportba tartozik. Éppen ellenkezőleg, ez a szöveg már a legelején magával ragadja az olvasót.

Langyos májusi éjszaka Párizsban, ezerkilencszázháromban. Az éjszaka derekán százezer párizsi örvénylik otthonából a vasútállomás, a Montparnasse és a Saint-Lazare pályaudvar felé. Néhányan nyugovóra sem tértek, mások egy lehetetlen időpontra állították az ébresztőórát, nesztelenül keltek, hangtalanul mosakodtak és a tárgyakat csöndben kerülgetve a kabátjukat keresték. Olykor egész családok kerekedtek fel, többnyire mégis a férfiak indultak egyedül útnak, gyakran minden logika vagy jóérzés ellenére. A feleségek később az ágyban üresen maradt helyre nyújtóztatták lábukat.

A regény hét fejezetből áll, melyek elbeszélője más és más, és csak Jelizaveta, a nagy szerelem, kap három lehetőséget, hogy nekifusson a mesének.  Az elbeszélők más és más stílusban, más és más logikai rend szerint, és egymástól nagymértékben különböző pontokra fókuszálva mesélnek. Nehéz volna választani, melyik is mutat igazabb képet Ultimo életéről. Ha önzőségemben nekem kellene választani, én minden bizonnyal Ultimo öccsének fejezetét választanám könyvnek. Milyen  szerencse, hogy a választás Bariccóé volt, mert így lett a Történet az, ami. Regény. Nagybetűvel.

Az életút csak az élet végén válik beláthatóvá, akkor válik egyetlen, tizennyolc kanyarral leírható úttá. Addig semmi sem biztos, semmi sem igaz, semmi sem egyetemleges. Az út csak a végén válik azzá, ami: önmagába záródó körré.

monica_bellucci_baricco-44 2x332   (Forrás: http://magazine.ferrari.com/blog/2012/10/monica-pianist/monica_bellucci_baricco/ )

A Történet egy történet. A Történet egy út. A Történet egy élet. A Történet Ultimo Parrié. 

Alessandro Baricco térképet rajzolt, badarság, nem is térképet, utat. Utat rajzolt, hol akkurátus történelmi hűséggel, már ha bármely világháború poklát lehetséges hűségesen … a hányinger határán is túlig …, hol szenvedélyesen, hol andalítóan, hol lélekbe markolóan, hol éppen úgy, ahogy azt egy érzelmeitől túlfűtött kamaszlány tenné.
Ultimo élete út, és az út ő maga, Az igazság az út, az igazság Ultimo. Ultimo, Ultimo, drága, megszerettelek.

az utak elmondhatók
de az örök út nem
a nevek megnevezhetők
de az örök név nem
Lao Ce

Amúgy Ultimo az automobilokat szerette. Ultimo az életet szerette. Ultimo Jelizavetát szerette. Az autókról nem szól a Tao te king. Mondjuk Jelizavetáról sem. De az életről, és Ultimóról azért egy kicsit szól.

A férfi négy évvel később halt meg, Dél-Amerika egyik sztrádája szélén. Egyike volt azoknak a széles autóutaknak, melyek száz és száz kilométeren át futnak előre a semmiben, egyetlen kanyar nélkül. Egyike azon utaknak, melyekről senki sem tudja, hogy hol kezdődnek és hol végződnek. Mivel a férfi ott élt, ott állt meg a szíve.

Könyvadatok:

  • Helikon Kiadó, 2012
  • Fordította: Balkó Ágnes
  • 264 oldal
  •  ISBN: 9789632273471

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvből a Rukkolán → Alessandro Baricco: Történet

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s