csak magamat tudnám ismételni mondja a nő
a rádióhullámokkal már több mint száz éve üzenünk magunkról
elkap ez a kozmikus szégyen ilyenkor
bárcsak meg tudnám ismételni magam gondolja a férfi
vagy téged gondolja még
lehet bízni benne hogy az a távoli civilizáció más irányba fejlődött
és nem értelmezi a jeleket vagy majd csak tízezer év múlva ér el
arra a szintre amikor
persze lehet hogy másképp kéne fogalmaznom mondja a nő
de nem tudom gondolja
talán az egyik legjobb eset ha egyszerűen elmegyünk egymás mellett
adó és vevő soha nem
értelek sajnos értelek gondolja a férfi
azt hiszem értelek mondja
vagy kicselez a téridő elgörbül az összes jel egy pont körül akkor aztán
szégyentelenül mindent lehet
akkor jó mondja a nő zavartan nevet
nem értesz gondolja de azt is csak halkan
a féreglyuk egy röhögő torok na vajon kinek a torka könnyen elnyel
mindent amit kimondani
ha megérintenélek szétpattanna ez a délután gondolja a férfi
kérsz még egy kávét kérdezi
széttartó párhuzamosok axiómaőrlemény akikre büszkék vagyunk
tabló hanglemez űrszemét ezt küldjük a
nem sietnem kell mondja a nő
örökké ülnék a végtelen asztal mellett veled érinthetetlenül gondolja
semmibe belegondolni is kemény intergalaktikus szívás a várakozás
egyesek szerint az élet értelme mások szerint a legnehezebb
elengedlek hagyd magad becsapni gondolja a férfi
jó mondja és fizet
a sötét anyag talán kiegyenlíti ezt a számlát nekünk
hallgat iszik egy korty vizet
