csak magamat tudnám ismételni mondja a nő

a rádióhullámokkal már több mint száz éve üzenünk magunkról
elkap ez a kozmikus szégyen ilyenkor

bárcsak meg tudnám ismételni magam gondolja a férfi
vagy téged gondolja még

lehet bízni benne hogy az a távoli civilizáció más irányba fejlődött
és nem értelmezi a jeleket vagy majd csak tízezer év múlva ér el
arra a szintre amikor

persze lehet hogy másképp kéne fogalmaznom mondja a nő
de nem tudom gondolja

talán az egyik legjobb eset ha egyszerűen elmegyünk egymás mellett
adó és vevő soha nem

értelek sajnos értelek gondolja a férfi
azt hiszem értelek mondja

vagy kicselez a téridő elgörbül az összes jel egy pont körül akkor aztán
szégyentelenül mindent lehet

akkor jó mondja a nő zavartan nevet
nem értesz gondolja de azt is csak halkan

a féreglyuk egy röhögő torok na vajon kinek a torka könnyen elnyel
mindent amit kimondani

ha megérintenélek szétpattanna ez a délután gondolja a férfi
kérsz még egy kávét kérdezi

széttartó párhuzamosok axiómaőrlemény akikre büszkék vagyunk
tabló hanglemez űrszemét ezt küldjük a

nem sietnem kell mondja a nő
örökké ülnék a végtelen asztal mellett veled érinthetetlenül gondolja

semmibe belegondolni is kemény intergalaktikus szívás a várakozás
egyesek szerint az élet értelme mások szerint a legnehezebb

elengedlek hagyd magad becsapni gondolja a férfi
jó mondja és fizet

a sötét anyag talán kiegyenlíti ezt a számlát nekünk

hallgat iszik egy korty vizet