Az élet értelmetlensége – Janne Teller: Semmi

Janne Teller regénye kamaszokról, de egyáltalán nem csak kamaszoknak. Akár biztosak vagyunk benne, hogy tudjuk, mik a fontos dolgok az életben, akár nem, érdemes megvizsgálni a kérdést a fiatalok szemén keresztül is. Bármikor.


Manapság viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy olvasok egy fülszöveget, és azt mondom magamban: Ez kell! Janne Teller könyvével pedig éppen így jártam tavaly. Ismét átéltem ezt a kamaszos akarást, pedig még nem is tudtam, miről lesz itt szó, csak sejtettem. Kétségkívül növelte az érdeklődésemet, hogy Dániában először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették. Ráadásul még vicces is, amikor az ember azt mondja, hogy márpedig akarom a Semmit.

Na igen, a cím: Semmi – Hogy adhatja ma valaki ezt a pofátlanul egyszerű címet egy könyvnek? Ifjúsági regény? Ami azzal indít, hogy a világon semminek nincs értelme? Itt kezdtem megijedni. Mert vagy egy nagyon tanulságos, nihilizmustól (szép felnőttesen) eltántorító, tehát szirupos könyvecske lesz ez, vagy valami kegyetlen és őszinte, amire talán még én sem vagyok felkészülve, nemhogy az „ifjúság”.

Azt mondhatom, hogy az utóbbi feltevésem állt közelebb a valósághoz. A Semmi alapvető létkérdéssel szembesít minket, méghozzá egy nyolcadikos fiún, Pierre Anthonon keresztül. Ő a mi kiabáló „ördögünk”, aki egy szép iskolakezdő napon egyszerűen feláll, kisétál az osztályteremből, és soha többé nem tér oda vissza. Előtte még elmondja azt a négy rövid mondatot, amivel tettét indokolja, és sokkolja az összes jelenlévőt:

„Semminek nincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”

Kezeket a szívekre! Kinek nem jutott még eszébe ugyanez? Nem arról van szó, amikor belefogunk valamibe, aztán értelmetlennek ítéljük, és elkeseredetten felhagyunk vele – hanem az egészről. Parányi emberi létünkről, küzdelmeinkről, hogy „valakivé legyünk” – s arról, hogy mindez az égvilágon semmit sem befolyásol, semmire nincs hatással.

Pierre Anthon tehát felül a házuk előtt álló szilvafára, ahonnan ragyogóan rálát az iskolába igyekvő osztálytársaira, s onnan dobálja rájuk a szilvamagokat meg az élet értelmetlenségéről, a hiábavalóságról szóló gondolatait.

„A Föld négymilliárd-hatszázmillió éves, de ti legföljebb csak százévesek lesztek! Az a pár év nem éri meg a fáradságot.”

A diáktársak viszont elkeseredetten próbálják meggyőzni magukat arról, hogy Pierre-nek nincs igaza. Hogy igenis van a világon valami, ami számít. Csak kell lennie… S ezt be is kéne bizonyítani. De hogyan? Azt találják ki, hogy egy elhagyott városszéli pajtában gyűjteni kezdik a Fontos Dolgok Halmát. Ezzel fognak rácáfolni Pierre Anthon folyamatosan visszhangzó, nyugtalanító szavaira.

A szöveg beszélője egy kislány (Agnes), aki – akárcsak osztálytársai – egyre fokozódó kegyetlenséggel szolgálja az eszmét, tudniillik a Fontos Dolgok Halmára mindennek oda kell kerülnie, ami igazán fontos valamelyiküknek. Megindul az egyre kíméletlenebb gyűjtés. Valamit be kell szolgáltatni, ami számít, amit értékesnek vélnek. És ragyogóan kiviláglik: a kiskamaszok értékrendjében a magas sarkú zöld szandál, amiért egy egész nyáron át kellett nyúzni a szülőket, ugyanolyan fontos lehet, mint egy aranyhörcsög, vagy a kistestvér kiásott koporsója. És még nem is említettem az ennél durvább áldozatokat.

Janne Teller

A Semmi szövege teljes egészében erre a harcra van kihegyezve. Olyan sima ez a szöveg, mintha tükörjégen korcsolyáznánk. Időnként jól seggre is ülünk. És nem tápászkodunk fel. Ott maradunk a súlyos kérdésekkel, ott, az egyre növekvő gyermeki (?) kegyetlenséggel, és végső soron azzal az átkozott Pierre Anthonnal, akinek valahogy mégiscsak igaza van. Vagy talán mégsem? Mibe fogódzhat meg a tæringi általános iskola nyolcadik osztálya? Mibe fogódzhat meg a huszonegyedik században bármelyik felnövekvő generáció?

Erős könyv a Semmi, mondanám, habár felmerül a kérdés: mi számít erősnek A Legyek Ura után? Az asszociáció ugyanis elkerülhetetlen. Azonban engem végig nyugtalanított még valami, legalább annyira, mint Pierre Anthon mondatai és a gyerekek reakciói. Megpróbáltam elképzelni ugyanezt egy mai magyar iskolában. És csak arra tudtam gondolni, hogy az osztálytársak jó része talán nem is választaná a dacos ellenállást. Talán gondolkodás nélkül felülnének Pierre Anthon mellé a szilvafára.

Könyvadatok:

  • Scolar Kiadó, 2011
  • Fordította: Weyer Szilvia
  • 172 oldal
  • ISBN: 978 963 244 2952
  • adatlap a moly.hu-n
  • adatlap a Rukkolán

Nézd meg, mi van a címlapon! »

Advertisements

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s