Weninger Antalnak van egy csodálatos könyve, aminek az a címe, Az idő partján. Tulajdonképpen jógakönyv, de az általam minden idők egyik legbölcsebb emberének tartott szerző (mert ott van Yoda is ugyebár, ja, ő nem is ember, akkor az egyik el is maradhat) azt mondja benne: aki a jógát testgyakorlatok soraként fogja fel, soha nem kerül az igazi  jóga közelébe. Azt hiszem, így van ez az angol igeidőkkel is.

Az angol igeidők ugyanis, mint a jógában a testtartások, fegyelmet, precizitást és koncentrációt igényelnek, DE aki a koncentráció közben nem tud ellazulni, az úgy beszél majd angolul, mint én németül. Elméleti síkon. Szóval ha csak arra kell az angol, hogy angol filozófusokat (????) olvassunk valami eldugott, poros könyvtár olvasótermében, akkor hajrá, nyissuk ki az Akadémiai Nyelvtant, osztán biflázzuk orrvérzésig a fjúcsör pörfikt kántínjuözt. Fegyelem, táblázat, rendhagyó alakok, és az életünk sínen van. Háááát, ez egy nagyon egyenes sín. És nem baj, ha tudjuk, hogy olyan egyenes, amilyen igazából talán nincs is.

Én az akadémikus grammatika híveitől ezen a ponton el is szeretnék búcsúzni, menjünk mindannyian békével, Istennek legyen hála. Ámen.

Azoknak  azonban, akik gondoltak már valaha  arra, hogy a megszerzett nyelvtudásnak valami gyakorlati hasznát is vegyék, talán szolgálhatok néhány jó tanáccsal. Kezdjük ott, hogy megértjük azt, amit a drága mester a jógával kapcsolatban mondott: a testtartásokat a lehető legpontosabban kell kivitelezni, de a koncentrációt a relaxációval egy időben kell megvalósítani. Ha ez sikerül, akkor végre kikeveredhetünk a mindennapi hajszából, és kiülhetünk az idő partjára.

Nézzük hát, mi a helyzet az idővel angolul? Az angolszászok mindazt, amit az idővel kapcsolatban el tudnak gondolni, 12+1 kis dobozkába tudják belepréselni. Mindenkinek a maga keresztje, csóválja a fejét egy büszke, alanyi és tárgyas ragozásban a világ komplexitását kifejezni vágyó magyar. Érdekes, hogy míg a magyar nyelvelkövető három dobozzal elvan, másnak ez csak ilyen bonyolultan megy. Más lelki alkat, más történelmi csapások. Ne kutassuk a miérteket. Vannak dolgok az életben, amit egyszerűen csak el kell fogadni.

A JELEN: A jelen az nem bonyolult. Egyrészt a jelen az, ami általában van, történik, amit általában csinálunk.

Ez a SIMPLE PRESENT.

Time is money. Az idő pénz. Na ja, ez tényleg igaz, főleg ha például Tóth Gyulát kérdezzük. (Bádogos és vízvezeték-szerelő, csak azok kedvéért, akik lemaradtak az Éjszaka csodáiról.) Figyeljük meg, hogy a létige, a kis bohó, kivétel angolul csakúgy, mint sok más nyelven. A lét kivételes kegy, ezért az angol nyelvben a be ige nagy önállóságot kapott. Individualista nemzet a brit, az amerikai, de az ausztrál is. A létigét önállóan is tagadhatjuk, nem szorul segítségre (értsd segédige.) Például: I am not (I’m not) an idiot.  Nem vagyok idióta. Illetve önállóan is kérdezhetünk vele: Is this your new girlfriend? Ez az új barátnőd?

Az összes többi ige nem ilyen önálló. Sajnos.  A többi igéhez segédige kell, ha tagadni akarjuk. Ez minden igeidőben más, sőt van, hogy többen is vannak. Life is difficult. Az élet nehéz. Úgy is mondhatnám: Life sucks. Az élet szívás. Vegyük észre, hogy nem is kicsit, mert ebben az igeidőben az ige egyes szám harmadik személyben  kap egy -s igei személyragot. Azt mondtam volna, hogy angolul nem kell ragozni? Hazudtam. Everybody lies.  Mindenki hazudik. Greg House örökérvényű mondata is egyszerű jelen. Tessék ezt a mondatot jól az eszünkbe vésni. (A mindenki egyes szám harmadik személy??? Ezt a hülyeséget.)

Na jó, lehet lazítani, több személyrag nincs, innen már minden csupa móka és kacagás. (Emlékszünk még Greg mondatára? Akkor jó.) Szóval nézzünk pár használható példamondatot ebben az igeidőben. Nem felejtettük el, ugye, hogy ez általános dolgokra, gyakran előforduló ügyekre vonatkozik:

I love my life.  Az élet királya vagyok. Na ez nem pontos fordítás, de kábé ezt jelenti. Hogy minden kerek.

I don’t love you any more. Már nem szeretlek. Ezt Manu Chao énekli egészen jól, igaz, franciául, de azért hasznos lehet tudni angolul is.

We like Shakespeare. Szeretjük Shakespeare-t. Jól használható panel. A jó Will helyettesíthető bármivel, amit kedvelünk, például sör, bor, matematika. Jó, értem, ahhoz más kellene. Tessék.  We don’t (=do not) like maths. Nem szeretjük a matekot. Különben persze, hogy szeretjük, de mindegy. Matek helyett mondhatjuk a spenótot is. Bár én mindkettőt szeretem, de … Na jó, elég már, tisztára úgy beszélek, mint egy tanár.

You talk like my mom. Úgy beszélsz, mint anyám. Ja? Ez egy sértés ám! Vágjuk pofán. You don’t even remember me, do you?   Nem is emlékszel rám, ugye? Na ez egy fontos mondat, ha ezt halljuk, azonnal lépjünk le. Ilyet csak egy energiavámpír mond, azokkal meg angolul is pont olyan nehéz, mint magyarul.

S/he loves me, yeah, yeah, yeah!! Szeret (engem). A négy liverpooli srác énekelte, de megtanulhatjuk mi is. Ha nem karaoke-bárban vagyunk,  a három yeah elmaradhat a végéről.  S/he doesn’t (=does not) have any money. Nincs pénze. Vegyük észre, ez olyan jelentőségteljes mondat, mely az előző fontosságát alapjaiban kérdőjelezi meg.

Kérdés: Mi van a kérdésekkel? Válasz: Vannak. Kell a segédige, egy kis bűvészkedés a szórenddel, előre a kérdőszó, ha van, utána a segédige, aztán a többiek, akik maradtak még.

Do you still love me? Szeretsz még? Yes, I do. Ja. No, I don’t. Nem. Ezt most csak a példa kedvéért írtam ide, mert az ember hazudozik össze-vissza, hogy a nyelvtanuló lássa a rendszert. Erre a kérdésre nem létezik nemleges válasz, mert az emberek nem viselkednek éretten, amikor érzelmekről kell beszélni. Szóval vagy azt mondjuk, hogy Yes, vagy azt, hogy How can you ask me this after all these years?? Hogy kérdezhetsz ilyet ennyi év után? Ez persze azt jelenti, hogy nem, de úgy kell annak, aki ilyen hülyeségeket kérdez.

De menjünk tovább, mert az idő pénz. Jöjjön a következő igeidő, a PRESENT CONTINUOUS, vagy ahogy mostanában becézik a nyelvtankönyvek, a PRESENT PROGRESSIVE. Én magam is jobban szeretem így hívni, mert marha nehéz megjegyezni, hogy a continuousban hol vannak az u betűk. Folyamatos jelen idő, ezt szokták rá mondani magyarul. Nem mintha nem lenne mindegy, hívhatnánk kismackónak is.

Szóval ez arra kell, hogy el tudjuk mondani, éppen most mi történik.

I’m (I am) having lunch. Épp ebédelek. (Hagyj már békén egy kicsit.) She’s (She is) sleeping. Alszik. (Vagy nem, de nem akar veled beszélni.) They’re (They are) playing football. Fociznak. (Fociznak. Tényleg. Ilyenek ezek az angolok.)

I’m not watching House. Nem a House-t nézem. (Everybody lies.) We aren’t (=are not) Facebooking. Nem Facebookozunk. (Everybody lies.)

Világos, ugye? A be segédige ragozott alakjához hozzápasszítjuk az ige -inges alakját, aztán kezit csókolom. A könyvek hablatyolnak még arról, hogy nem minden igének van -inges alakja, de ezzel ne foglalkozzunk túl sokat, mert az anyanyelvi beszélők úgyis megértik, amit mondunk, ha meg nem, majd jó hülyén néznek, mi meg észbe kapunk. Különben is, azt ki a franc találta ki, hogy

I’M LOVIN’ IT ? 

Én? Na ugye? Akkor meg nem kell itt játszani az eszünket a kivételekkel. Még negyven év, aztán pisloghatnak az akadémikusok.

De menjünk tovább, mert jön a nagy szerelmünk, a PRESENT PERFECT SIMPLE. Simple. Egyszerű. Nem kell beszarni.

Ez így néz ki: HAVE/HAS + V3.  Mondtam, hogy egyszerű. És mire kell? Hát arra, hogy olyasmiről beszéljünk, ami megtörtént már, de azt nem áruljuk el, hogy pontosan mikor. Aha, értem én, hogy magyarul másképp van ez, de a tea se ugyanolyan mindenhol, nem? Erről beszéltem.

I have lost my keys. Elhagytam a kulcsaimat.  Ugyebár ha tudnám, mikor, akkor tudnám, hogy hol, és akkor nem lennének elveszve. I haven’t (=have not) seen you for ages. De rég láttalak! Nem is tudjuk ezt pontosan időhöz kötni. Rég. Az nem időpont. He has got married. Megnősült. Értsd: most nincs esélyed nála. Mondja még valaki, hogy ez nem jelen idő! They have already finished their homework. Ők már befejezték a leckét. Tehát most már azt csinálják, amit akarnak.

Nem kell megijedni és nem kell túlgondolkodni az egészet. A present perfect a barátunk. Használjuk minél többet, minél lazábban. Ha nincs a környéken valami múlt időre vonatkozó időhatározó, akkor mindenképpen. Ha a mondatban olyanok vannak, hogy already, yet, ever, never, recently, just már, még nem, valaha, soha, mostanában, éppen az előbb, akkor 98% az esélyünk, hogy ez kell. És ha nem? Kicsit tévedtünk. Mosolyogjunk. Az élet nem grammatika.

Jó, most lazítsuk el egy kicsit a nyakizmokat, mindjárt abbahagyom. Már csak egy jelen idő maradt, a PRESENT PERFECT CONTINUOUS a.k.a. (=also known as) PRESENT PERFECT PROGRESSIVE.

Ez egy randa igeidő, mert két segédige is van benne: HAVE/HAS BEEN Ving, de a használata nem vészes. Arra kell, hogy amikor lihegve, vörösen hazaérünk és anyánk érdeklődik, mi a jó isten történt velünk, nyugodt eleganciával tudjuk azt válaszolni:

I have been running. Futottam.  Ez van. Az anyák nem bírják, ha a lépcsőházi szexszel hozakodunk elő. Hát nem bájos, hogy erre egy tök önálló igeidőt gründoltak a szemérmes angolok? Ja, tudom, másra is jó.

She has been writing e-mails all afternoon. Egész délután e-maileket ír. (=A rossebet. Facebookozik, csak falból van nyitva a levelezőrendszer is. Vagy ha meg tényleg, akkor fél, hogy kirúgja a főnöke.)

Tagadni is lehet: I haven’t been Facebooking all afternoon. Nem a Facebook előtt ülök egész délután. Elég fura, nem? Az ember inkább arról beszél, amit hosszasan csinált, nem arról, amit hosszasan nem.

Na jó, ennyi volt mára. Azt hittem, túljutunk az összes igeidőn, de nem. Sebaj, majd legközelebb. A fontos az,  hogy  jól ellazultunk, kisimult az arcbőrünk, és egyensúlyba kerültünk minden létezővel. Innen majd hamarosan elrugaszkodunk a múlt sötét titkai felé.

Levezetésként 7 perc 12 másodperc könnyed jóga jár ajándékba. Egészségünkre!

• 2. lecke
• 1. lecke