A tanatológia a görög thanatosz (halál) kifejezésből ered.
A tanatológia a halál, a haldoklás, a gyászfeldolgozás tudománya.
Az orosz tanatológia inkább a patológia, a biológiai folyamatok vizsgálata, míg a spanyol, illetve amerikai inkább a szociális munka tárgykörébe tartozik; az angolszászoknál, és más nyugati országokban, továbbá itt, minálunk a tanatológia a pszichológia egyik alkalmazott terülétének tekinthető – és akkor mondjuk ezt megfogalmazhattam volna tömörebben úgy is, hogy interdiszciplináris, de ez a szó nem része az aktív készletemnek, úgyhogy ennyit a szárazanyag-tartalomról.

A tanatológiát a Polcz Alaine-től tudom. Nem a pszichológus szakmai tudálékoskodásából, hogy a hipofízis lebenyei és hormonjai, vagy hogy a tobozmirigy melatonin-termelése, vagy ilyenek, nem. Hanem a kornisi értelemben vett angyal szemével való látásmódjából, abból.

Az Alaine azért még a legnagyobb jóindulattal fogalmazva is általában a poklot járta – egy huszadik századi nő-Faust; két Margitja is volt neki, a Vitányi János, meg a Mészöly Miklós, csak történetileg az Alaine sztorija egy kicsikét mégiscsak más azért, ugye.
Részben mert egyszerre volt benne vastagon, úgy értem, a pokolban benne, és látta kívülről az egészet az öntudatnak valami csodálatos, a valósággal szembeni irgalmas nagyvonalúságával, amit aztán ő maga később, közvetlenül a halála előtt felületességnek nevezett.

“…becsapódás a hátunk mögött. Becsapódás oldalt. Fogadalmakat tettem magamban: Uramisten, ha van benned irgalom, add, hogy ide essen, és ne a hátsó kocsira. Ha ide esik, lemondok mindenről, teljes életfogytomig aszkézisben fogok élni. (…) Nagy szorultságomban nem vettem észre, hogyha a halált hívom, nem tehetek fogadalmat az életemre.”

Az Alaine, az a fajta író, akiről úgy beszélsz, hogy az Alaine mesélte, hogy. Mert igazából az Alaine nem is ír, hanem mond, bele a diktafonba, magnóba, tollba (nahát ez elég hülyén hangzik azért), amibe; szóval az Alaine ilyen elmondós ember, és szerintem ez lehet a titka, mert az Alaine se nem irodalmiaskodó, se nem pszichologizáló, az Alaine egyszerűen csak Alaine, néha tárgyilagosan, néha kis mosollyal a hangjában, néha beletorokreszelgetve vagy hirteleneszébejutva, szóval az Alaine rettenetesen őszintén és természetesen van.

Az egésznek a kulcsa az Alaine szemléletmódja. Az az elképesztő, ösztönösen életigenlő lelkialkata, amellyel a minden emberi mérték szerint rémisztő dolgokról mesélni képes, hogy azáltal is tanítson. Bátor, azt hiszem. Nem úgy bátor, hogy nincs benne félelem. Úgy bátor, hogy szembenéz vele. Pedig félelem, az ugye sokféle van.

Máskülönben október 7-én volt a születésnapja. Kilencvenéves angyal. Láttál te már olyat?

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvből a Rukkolán → Singer Magdolna: Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvből a Rukkolán → Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvből a Rukkolán → Polcz Alaine: Meghalok én is?