Neszes semmi – Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek

“Lehet, hogy nem hiszik el neki, de a besúgáshoz is kell némi rutin. Olyan ez, mint a vízszerelés vagy az asztalosmunka: amíg az ember ki nem tapasztalja az alapvető fogásokat, csak vergődik, maszatol. Legtöbbször a kliens orra előtt. Na itt, mondjuk, nem bámulja senki. Persze kapott néhány tanácsot annak idején, mire figyeljen, mit hova írjon, de akkor se könnyű. Néhanap csak ül elárvultan a kikészített ív előtt, és fogalma sincs, hogyan fogjon hozzá. Egyedül van, akár az anyjában. Mi legyen a mindent eldöntő első mondat? Legyen az egészenek valamilyen íve, vagy csak a csupasz tények libasorban? Melyik hang a meggyőzőbb: a tartózkodóan unalmas vagy a bizalmasan olvasmányos? Mennyi dilemma egyetlen napon…”

Szóval, mi legyen a mindent eldöntő első mondat?
Fedlap, szennylap, címlap…
A 12. számozott oldalon tépem a hajam, hogy nincs nálam jegyzetfüzet.
A 14. számozott oldalon úgy ver pofán a “totojázó stréberség”, hogy torkomra fagy a röhögés, pontosan érzem, hogy találva vagyok –  ingem ez nekem, hiába na.
A 22. számozott oldalon konstatálom, hogy bár még nem tudom, mit osztanak, “igazából nem is fontos. A sor teszi azzá.”  Sorból pedig, hál’ Istennek, nincs hiány, feszes mondatszerkezetekben, eposzi terjedelemben hömpölyög a szürke ötven-sok árnyalata.

“A házban, akárcsak egy nagy fazékban, mindenki réges-rég összerogyott már. És ez a massza nem szül hősöket, szúrós szemű halhatatlanokat, csak önmagát termeli újra, sűrűn és elpusztíthatatlanul, hogy kitöltsön minden szabadon hagyott rést. Ha egy nagyravágyó művész köztéri látványosságnak akarná kifaragni a város történetét, a múló időt, mert hely akad bőven, akkor ezt az egybepárolt semmit kellene megformálnia, a vasárnapi ebédek töppedt hangulatát, a létezés iránti csöndes elkötelezettséget, ami itt közönyt jelent, vagy valami furcsa nemtörődömséget.”

Last minute ajánlatunk egy kedélyesen semmi kis, partiumi és erdélyi városokból összegyúrt fiktív helyre, nagyjából mintegy tíz-tizenöt évet felölelő időtartamra szól, a humánusan és illedelmesen távolságtartó hétköznapi hátterébe a romániai történelmi-politikai rendszerváltozásnak. Az apartman címe: Törekvés utca 79.

A történet az, hogy igazából nincs történet. Ahol nincs történet, ott nincsenek hősök. Idő van, nyúlós, hájas, nehéz idő. Rendszer van. Semmi kis életek vannak. A széprajzú keményfedél mögött (a borító Meimei Ding munkája), mint egy kettéfűrészelt babaházba, pillanthatunk be egy társadalom keresztmetszetébe, bele a semmi kis életekbe, bele a fenyegetőleg a szereplők szájra tapasztott tenyerű, manipuláló, kiszivárogtató, kriptaszagú diktatúrába. Mégis, minden kíméletlenség ellenére érzéki regény ez, színes, szagos, neszezős nagyeposz, melyben a hús fájdalma mögül azért elő-előbuggyan néha az a “véletlen, alig látható rés, ami az émelyítő látszat és a görcsös önfeledtség között húzódik”, a boldogság is.

A regény nagyívű szerkesztésmódja három fő egységre, három, látszólag különálló történetre tagolja a könyvet. Lassanként csepegtetve azonban felsejlenek a kapcsolódási pontok, míg végül az utolsó fejezetekben eljuttatja az olvasót oda, ahonnan tulajdonképpen a nemtörténet indult. Papp Sándor Zsigmond pazar érzékkel minden nagy egységet a dramaturgiai csúcsponton zár le, ő is, hogy úgy mondjam, manipulál, szivárogtat, ezzel is ügyesen szítva az olvasó kíváncsiságát. Közben pedig, mintha szétszaggatná, visszafelé pergetné az időt: a jelenből a múlton át szinte észrevétlenül eljutunk, mintegy visszahátrálunk a jelenbe, azaz a regény elejére. Vagyis a végére. Neszes semmi. Fogd meg jól.

“Hát nem érti? Ezekben megállt az idő. A vér megszokásból kering bennük. Halottak, csak még lejárnak kenyért.”

Szép, tiszta próza ez a Papp Sándor Zsigmond prózája. Terjedelmessége ellenére sem felszínes, fecsegő. Pompás humora van. A fejezetek kisebb egységeiből tisztán érezhető, hogy az író nagyon erős a kisepikai műfajokban. Is. Jegyezzük meg jól a Háromnevűt. Jegyezzük meg, mert szeretjük.

Nézd meg, van-e elérhető példány ebből a könyvből a Rukkolán → Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek

Könyvadatok:

Hírdetés

Neszes semmi – Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A besúgókat miért pont a vízvezeték szerelőkkel hasonlitja össze? A mi szakmánkat kb. 5 év szakmai tapasztalat után lehet profin csinálni. Árulkodni már az óvodások is tudnak. A mi szakmánkhoz gerinc kell, elég sokat kell hajolgatni, míg a besúgók kifejezetten gerinctelen emberek.

    Kedvelés

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.