Be kell látnunk, angolul tanulni nem nehéz, de időigényes dolog. Hagytunk hát időt a szerelmes mondatok elsajátítására jócskán. Most azonban megyünk tovább, és elmerülünk az ultimatív bölcsességek angol tárházában. Ki más is jöhetne akkor, mint a jó Shakespeare William.

A drága (állítólag jótestű, bár ezen állítás még nem bizonyított teljes egészében, vagyis teste volt, kérdés, hogy … na hagyjuk) William az angol irodalmi hagyomány szerint jópofa drámák és komédiák írásával töltötte idejét, sőt időnként szonettek faragására is ragadtatta magát. Ja és közben játszott is saját (?) és mások darabjaiban. Hát nem lehetett egyszerű összehozni vele egy randit, az is biztos.

De hagyjuk az irodalomtörténet bizonytalan mezejét, lássuk, mi mindent írt össze Will direkte a nyelvtanulók örömére.

Szerzőnk első és legfontosabb lételméleti alapvetésével kezdjük, miszerint:

To be or not to be … (Lenni vagy nem lenni …) Most nézzük el neki, hogy ezt a fontos mondatot egy zakkant fickó (aka Hamlet) szájába adja, aki hosszú jeleneteken át virgódik, mi a rossebet csináljon, és nézzük a mondat csodálatos hasznát nyelvtanulási szempontból. Mert mit látunk? Na mit? Dehogy az apja szellemét. Főnévi igeneveket látunk. Egy állító és egy tagadó alakot. Ezt tessék kérem kívülről megtanulni, és ha megy, bármilyen igével behelyettesíthetjük a be létigét. Angolságunk ettől kellően irodalmi és filozofikus felhangot kap.
Például: To cook or not to cook. (Főzni vagy nem főzni.) To sleep or not to sleep. (Aludni vagy nem aludni.) To go or not to go. (Menni vagy nem menni.) Satöbbi. Azért túlzásba ne vigyük a filózást, ha úgy alakul a helyzet, lépjünk a tettek mezejére, és ne mélázzunk azon, hogy to kiss or not to kiss (csókoljam vagy ne csókoljam)…

A következő fontos idézet, melyből minden nyelven sokat tanulhatunk:

All the world ‘s a stage … ( Színház az egész világ…) Az Ahogy tetszik méltán elhíresült félmondata persze angolul egy picit más, mint magyarul, hiszen Shakespeare mester nem színházról, hanem színpadról beszélt, de sebaj. A lényeg, hogy mi mind színészek vagyunk. Hanem most vessünk egy pillantást a mondat nyelvtani tanulságaira, mert abból több is van. Az All the world megjegyzendő fordulat, ami azt jelenti, az egész világ. Csereberéljünk egy kicsit.
Például: all my life (egész életemben), all the time (egész idő alatt), all the way home (egész úton hazafelé, ezt műfordítóknak sem árt tudni), DE így mondjuk azt is, ha az összes lányról/fiúról stb. akarunk beszélni; all the boys (minden fiú), all the books (az összes könyv)…

A félmondat másik érdekessége az ‘ .  Lám az angol nyelv mennyire odafigyel a hiányokra. Ha valamit kihagy, ha valami nincs ott, azonnal jelezni szeretné. A the world’s természetesen zsenge leánykorában the world is volt, de időközben elveszített egy -i betűt. Előfordul. Nincs rá különösebb magyarázat, hacsak az nem, hogy Shakespeare takarékoskodni szeretett volna egy kicsit a tintával. Na jó, persze nem feltétlenül erről van szó. Nyilván a kiejtés vezérelte szerzőnk lúdtollát.

De mire is jó az ‘? (Hadd ne írjam ki, hogy aposztrof, mert az rettenetesen hosszú.) Ja, tényleg. Pont erre jó. Hogy rövid. Mert a nyelv rövidségre törekszik, vagy egyszerűségre, ha úgy tetszik. Az ‘-ot bárhol használhatjuk, ahol kihagytunk egy-egy magánhangzót. Például: He’s here. (Itt van.) I’m yours. (A tiéd vagyok.) There’s no more sugar at home. (Nincs több cukor itthon.) We’ve never been to New York. (Még sosem voltunk New York-ban.)

Azért van egy aprócska bökkenő. Az ‘ egy esetben mégsem hiányt jelöl. Az egyes számú birtokos jelölésére ugyanis az ‘s használatos. Itt az ‘ szerepe tulajdonképpen kimerül abban, hogy megkülönbözteti az ‘s végződést a többes szám -s végződésétől. Jó, abba itt most ne menjünk bele, milyen súlyos fantáziátlanság eredményeképpen alakultak úgy a dolgok, hogy az angol nyelv egyetlen igei személyragja is -s lett. Egy biztos, Will ebben vétlen. Tehát akkor the boy’s book azt jelenti, hogy a fiú könyve, de a the boys are quite good-looking már azt, hogy a fiúk jóképűek. (Zavaros? Bonyolult? Akkor ne írjunk angolul, csak csevegjünk. Szóban nem látszik az ‘ .)

Más. Az angol igeidők rendszere egyáltalán nem bonyolult, bár való igaz, hogy jóval több van belőlük mint a magyar nyelvben. Első körben a kímélet jegyében csak néhányat említünk meg. Bevezetés a bevezetésbe.

But love is blind… (A szerelem vak …) Idézhetjük A velencei kalmárból éppen, de azért a napi tapasztalat sem mond mást. Ez egy jelen idejű mondat. Mindenre, ami általánosan érvényes, egyszerű jelen időt használunk.
Például: Hungary is an interesting place. (Magyarország érdekes hely.) Pálinka is good. (A pálinka jó.) We are smart. (Okosak vagyunk.) Most direkt csak a létigét használtam, mert végtére is ez most csak bevezetés. A legközelebbi alkalomig elég, ha összebarátkozunk a létige jelen idejű alakjával.

We have seen better days … (Láttunk már jobb napokat …) Az Athéni Timont a jó Will állítólag alkotói időszakának végén írta, de még mindenképpen a halála előtt. Miért érzek egy kis keserűséget ebben az idézetben vajon? Hja, ahogy az ember öregszik, egyre több napjáról gondolja azt, hogy ment ez régen jobban is. A használt igeidő a magyar nyelvtanulók által rettegett Present Perfect (prezent pörfikt, lánykori nevén befejezett jelen, na ha van valaki, aki tudja, mi ennek a szókapcsolatnak az értelme, majd szóljon, legyen szíves). Egyelőre azonban ne kutassuk az univerzum titkait, jegyezzük meg a mondatot, és használjuk magyaros kesergések alkalmával.

This was the noblest Roman of them all. ( Ez volt a legnemesbik római, mindnyája közt.) Ki más, mint a holt Julius Ceasar. Shakespeare nyilván hallotta már a magyar ‘halottról vagy jót, vagy semmit‘ szólást, de mivel szorította a határidő, és a csend semmiképpen sem volt színpadképes a No színház feltalálása előtt, hát beszéltek mindenféle jót a megholt uralkodóról. Ezért van ez múlt időben. Mert a WAS a létige múlt ideje.

Mostanra ennyi, aztán majd folytatjuk. Shakespeare konferenciára még ne menjünk, de egy-két William-érzékeny csajt/pasit azért elkápráztathatunk hirtelen támadt nyelvtudásunkkal addig is, míg meg nem ismerkedünk az angol igeidők rejtelmeivel.

Folyt. köv.