Nobel-díj 10 év után – Sorstalanság ünnepi kiadás

A Magvető Kiadó a Sorstalanság harmincadik, ünnepi kiadásával emlékezik a jeles eseményre és köszönti Kertész Imrét. (forrás: Magvető Kiadó)

Tíz évvel ezelőtt, 2002. október 10-én jelentette be Stockholmban a Svéd Akadémia, hogy az irodalmi Nobel-díjat Kertész Imre magyar írónak ítéli oda. A rövid indoklás így hangzott: ”Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

Már egy évvel korábban is felmerült a neve az esélyesek között, ahogyan ő fogalmazott: azzal „fenyegették”, hogy Nobel-díjat kaphat, végül, miután elkerülte ez a „szerencse-katasztrófa”, a következőt írta naplójába:

„Auschwitzról írok; márpedig nem azért vittek Auschwitzba, hogy Nobel-díjat kapjak, hanem azért, hogy megöljenek; mindaz, ami velem ezen túl történt, anekdota. Az, hogy nem kaptam Nobel-díjat, ugyanolyan képtelenség, mint ha Nobel-díjat kaptam volna.”

Nos, a képtelenség egy évvel később megtörtént. Tavaly megjelent Mentés másként című naplójegyzeteiben a következő rövid kommentárt olvashatjuk:

„2002. október 12. Valahogyan interpretálni a Nobel-díjat. Azt hiszem, a Svéd Akadémia döntése nagy bátorságról tanúskodik. Azért kaptad, mert… az indoklás lényegtelen. Egy művelt, kifogástalan képességű, magányos, hazátlan es védtelen író kapta, aki semmiféle „hivatalos” támogatásban nem részesült, nincs lobbyja, nem tud angolul, és igen sötéten látja a világot. De látja. Az Akadémia törékeny értékek mellett szavazott, és megdöbbentő az egyöntetű szeretet, amellyel döntését fogadták. – Én magam még nem fogtam fel semmit sem. Két napja interjúkat adok csak; úgy viselkedem, mintha mindig ezt tettem volna. De valahogy távol-, s kívül állok az egészen, igazi „valaki más”- élmény.”

Kertész Imre

Azóta eltelt tíz év. Decemberben Kertész Imre Stockholmban elmondta fontos beszédét és átvette a Nobel-díjat.
Azóta megjelent a Felszámolás, a K. dosszié, az összegyűjtött esszék (Európa nyomasztó öröksége), a Haldimann-levelek és az ezredforduló utáni naplófeljegyzések (Mentés másként).
Elkészült a Sorstalanság filmváltozata. A regény pedig nemzedékek olvasmánya. A Magvető Kiadó a Nobel-díj odaítélésének tizedik évfordulóján a Sorstalanság harmincadik, ünnepi kiadásával emlékszik a jeles eseményre és köszönti Kertész Imrét.

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s