Interjút készíteni egy vadidegen emberrel izgalmas dolog. Persze, hogy pontosan mennyire izgalmas, azt az ember élete első interjúja előtt nem biztos, hogy jól el tudja képzelni. Előfordulhat, hogy az ember azt gondolja, az interjú a megbeszélt időpontban lesz a megbeszélt helyen, és nem két és fél órával később egy sörözőben. Ebből is látszik, hogy az interjúkészítéshez nem árt a fantázia és kifejezetten hasznos a reggeli jóga.

A Libri Kiadónál múlt héten jelent meg Senko Karuza horvát szerző Szigetlakók című kötete. A szerzőnek pécsi látogatása alkalmából végül a Rengetegben sikerült feltennem néhány kérdést. A kérdések és válaszok fordításában Halmos Árpád, a kötet fordítója volt a segítségemre.

Mivel nem sok időnk van, megpróbálok nagyon rövid lenni. Rosszul érzi magát a szárazföldön egy szigetlakó?

Hogy rosszul érzem-e magam? Miért érezném rosszul? Csodálatos hely ez itt.

Sajátos közösségből érkezett ide látogatóba. Minek tartja magát inkább: szigetlakónak, horvát állampolgárnak vagy európainak?

Egyszerre mindegyiknek.

Az írásaiban elég gyakran beszél arról hogy a turisták nyáron megszállják a szigetet. Igazából áldás ez vagy átok?

Természetesen jó dolog ez, hiszen ebből élünk.

Néhány írásában arról olvashatunk, hogy amikor a nyár végén a turisták elmennek, akkor magukra maradnak az emberek ezen a szigeten. Hogyan lehet segíteni ezen az elszigeteltségen?

Ez a szigetlakók sorsa, hogy ilyen életet élnek, és nem kell a szigetlakókon segíteni. Ez valójában azért alakult így, azért jött létre a magány állapota, mert elvesztették a tradicionális mesterségeket, melyek helyét a turizmus vette át. Eltűnt a hagyományos értelemben vett halászat. Ez tulajdonképpen egy ideiglenes állapot, hiszen három hónapot dolgoznak, aztán kilenc hónapig nincsenek turisták egyáltalán, és ez nem elég arra, hogy egy új kulturális kontextus, egy új kulturális dimenzió létre tudjon jönni. Tulajdonképpen három hónap alatt meg kell keresni azt a pénzt, amiből élni fognak egész évben.

Segíthet-e ezen az internet? Valamiféle internetes közösségek létrehozása?

Nem tud. Ahogy rajtunk sem. Az internet nem épít igazi közösségeket, csak egy eszköz. Nem helyettesíti az igazi embereket.

Veszít-e valamit ez a kultúra magából a turisták miatt? Arról is ír, hogy úgy érzi, meg kell őrizni a szigetet saját maguknak. Meg lehet-e őrizni a szigetet érintetlenül?

Nem a turisták a hibásak abban, hogy megváltozott az a tradicionális életforma. A turizmus az csak egy iparág, ami nem alkalmas arra, hogy a hagyományos életmódot folytatni lehessen.

Kinek a feladata lenne megőrizni vagy újraéleszteni a hagyományos életformát?

Ez a közösség és az állam közös feladata kellene, hogy legyen, de az igazi probléma az, hogy amikor egy kritikus szint alá csökken a népesség, akkor onnantól kezdve nem alkalmas a közösség arra, hogy bármit is tegyen. Ez ugyanaz a jelenség, mint amit a világ bármely pontján tapasztalhatunk az elnéptelenedő kis falvakban.

Egyáltalán nincsenek új betelepülők?

Nincsenek. Vagy nem tudunk róluk. Senki nem érkezik, csak elmennek vagy meghalnak az emberek, úgyhogy egyre kevesebben élnek a szigeten. A dalmát szigeteken hatvan év fölött van az átlagéletkor.

Értem. Ez valóban probléma. Ami az írói mesterséget illeti, a sziget lehet ideális környezet egy író számára, hiszen nyáron sok élmény éri, télen pedig van ideje írni. Ön mikor ír?

Egy ember  számára, aki gépnek érzi magát, ez valóban ideális.

De tényleg, mikor szokott írni?

Kizárólag reggel. Kora reggel. Egészen pontosan öttől nyolcig.

Magyarul a kötete Szigetlakók címmel jelent meg, horvátul egy kicsit más a cím: Teško mije reći, ami azt jelenti, nehéz elmondanom. Mit nehéz elmondania?

Az összegyűjtött rövid prózák címe a Teško mije reći. Ennek egy része az, ami ebben a kötetben megjelent, és azokból az egyik történet viseli ezt a címet, egy városi történet, ami végül aztán nem került be a magyar kötetbe. A magyar kötet tulajdonképpen válogatás három könyv szövegeiből. A Teško mije reći mellett a Kamara obscura, illetve a Vodič po otoku című kötetek írásaiból is beválogattunk néhányat a most magyarul megjelent Szigetlakókba.

Ennek mi volt az oka?

A fordítóval (Halmos Ádámmal) együtt hoztuk ezt a döntést. Közös választás volt, hogy olyan történeteket válogassunk be a kötetbe, amelyek jól tudják szemléltetni azt a hangulatot, amit ábrázolni szeretnék az írásaimon keresztül. Vannak olyan történetek, amelyek nagyon nehezen lettek volna érthetőek a magyar olvasó számára. Olyan történetek, amelyeket szinte kizárólag csak a szigeten élők értenek.

Halmos Ádám: Van ennek prózai oka is, a fordítás egy Európai Uniós pályázat támogatásával tudott megvalósulni, amely egy könyv megjelentetését támogatta, részben ezért is döntöttünk a válogatás mellett.

Látom, hogy nagyon kevés időnk van már. Hadd kérdezzek két apróságot. Az egyik az, hogy ezek a rövid novellák akár blogbejegyzések is lehetnének. Írt-e valaha blogot? Vagy ír-e blogot?

Gyűlölöm a blogot, és gyűlölöm az internetet.

Romantikusan papírfüggő? Írógépen ír vagy számítógépen?

Természetesen számítógépen.

Csak nem dugja be az internetcsatlakozóba. 

Művelt ember vagyok, aki számítógépet használ. Az informatikai műveltségem megvan. Még egy kicsit sok is.

Értem. Nos, akkor az interjú végére egy könnyű kérdést hagytam. A könyv alapján úgy gondolom, szeret főzni. Illetve inkább megkérdezem. Szeret főzni?

Muszáj főznöm. Mivel nem főz otthon senki, muszáj főznöm. Én vagyok a háziasszony, vagy ahogy horvátul mondják, a papucs, otthon.

Magyarországon egy férfi számára a főzés büszkeség kérdése. Ön büszke arra, amit főz?

Persze, hogy büszke vagyok. De ez nem egy egyedülálló dolog. Dalmacijában minden férfi főz. Vagy hát legalábbis tud főzni.

Lehet, hogy odaköltözöm. Hogy maradjon idő felérni a klubba, én most el is búcsúzom. Köszönöm szépen a beszélgetést, és sok sikert kívánok a további munkájához.

Nagyon szívesen. És köszönöm. Kinek is lesz az interjú?

Egy kulturális weboldalnak. Gittegylet.com. 

Senko Karuza: Szigetlakók – fülszöveg

Szigetlakónak lenni egyszerre jelent bezártságot és nyitottságot – a társadalom izgága hullámzásától messze a tenger fenséges kéksége felé fordulást. Fergeteges humor, hatalmas életkedv és bölcsesség árad ebből a könyvből. A robinsoni lét boldogságát és küzdelmeit megörökítő történetek mellett megismerjük a szerző legkedvesebb dalmát ételeit. A forró nyár pezsgése után ellenpontot képeznek a téli időszak kiüresedéséről szóló mesék, amikor a viharos hullámzással dacolva már csak az igazi szigetlakók maradnak. Ám az emlékezet, a színek, illatok, ízek és az egymásra utalt emberek összetartása még a legnehezebb időkön is átsegít. Senko Karuza világa magával ragadja olvasóit, hogy könyvébe feledkezve egy kis ideig mi is úgy élhessünk, ahogyan mindig is szerettünk volna a nyugalom tengerében. – Senko Karuza 1957-ben született Splitben. Gyermekkorát Vis szigetén töltötte, majd a Zágrábi Tudományegyetemen szerzett diplomát. A kis és távoli szigeteken való túlélés alternatív módszereinek multimediális mobil kutatóközpontja nevű civil szervezet alapítója, mely évente egy kis szigeten rendezi meg a MareMare művészeti fesztivált.

Libri Kiadó, 2012
Fordító: Halmos Ádám
254 oldal
ISBN: 978 963 310 1698