Könnyűbulvár – Beauvoir és Sartre, a szexualitás Bonnie és Clyde-ja

Ennek a látszólag angyalarcú, kimondhatatlanul hosszú nevű  kis czukornak (egyébiránt Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir) – ahogy a papa is gyakran mondogatta:férfiagya van, Simone tulajdonképpen fiú.

Fiú, nem fiú, mindenestre állítólag elég hisztis kisgyerek volt. A szülők szigorú, katolikus konformizmusa elleni lázadásból húgával, Poupette-tel (Hélène de Beauvoir, festőnő) sajátos kis tolvajnyelvet alakítottak ki maguknak, tele összekacsintásokkal, intim gesztusokkal. Kitaláltak egy, a szentek életén alapuló fikciós játékot is, melyben Simone szinte mindig a mártír szerepét játszotta.

“Húgom – cinkosom, alattvalóm, teremtményem – segítségével autonómiámat fejeztem ki. Világos, hogy csak az “azonosságot a különbségben” ismertem el benne, ami egyik formája az elsőbbségre vágyás kifejezésének. Anélkül, hogy valóban megfogalmaztam volna, feltételeztem, szüleim elfogadják ezt a hierarchiát, és én vagyok a kedvencük.” 

(S. de Beauvoir: Egy jó házból való úrilány emlékei)

Beauvoir – figyeld’a, itt már bontogatja szirmocskáit a bimbózó szexualitás – lényegében már gyermekkorától szemtelenül flörtölgetett közvetlen környezetével, és felfedezte, hogy minden, ami provokatív, felkelti az emberek figyelmét.

Kotortam ide egy képet legjobb barátnőjéről, Zazáról (Elizabeth Mabille). Zazához való viszonyát Beauvoir az Egy jó házból való úrilány emlékeiben is boncolgatja.

“Eleinte nem volt világos előttem, milyen helyet foglal el ez a barátság életemben; alig tudtam tisztábban megfogalmazni azt, ami bennem zajlik, mint kisgyerek koromban. Arra szoktattak, hogy azonosnak lássam a kívánatost a létezővel: nem vizsgáltam, mi rejtőzik a szavak konvenciója mögött. Magától értetődő volt, hogy gyengéd érzelmekkel viseltetem egész családom iránt, beleértve ebbe a legtávolabbi rokonokat is. Szüleimet, húgomat szerettem: ez a szó mindent fedett. Érzelmeimben árnyalatnak, hullámzásnak nem volt lét joga. Zaza a legjobb barátnőm: ehhez nem kellett semmit hozzátenni. Egy rendezett világú szívben a barátság tisztes helyet foglal el, de nem ragyog úgy, mint a titokzatos szerelem, s nem oly megszentelten méltóságteljes, mint a gyermeki gyöngédség. Én nem tettem vitássá ezt a hierarchiát.”

(S. de Beauvoir: Egy jó házból való úrilány emlékei)

Ezzel a legjobb barátnő státusszal kapcsolatban csak  annyit jegyeznék meg, hogy Zazát majdnem mindenhol ilyen finomkodó szemérmességgel említik, turkálás közben azonban megbökött valahol egy elejtett félmondat,  miszerint Simone csendben szenvedett a kölcsönösség hiányától. Hátizéugye. De jól van, ebbe inkább ne másszunk bele.

Matematikát és irodalmat tanul, majd 1926-ban filozófiát a Sorbonne-on. Itt ismerkedik meg Sartre-ral.

Azért lássuk be, ez a Jean-Paul nem egy matyóhímzés, és ahogy ezt a mellkasig fölhúzott gatyát elnézem rajta, tulajdonképpen értem én, hogy Simone eleinte nem gerjedt rá különösebben, annak ellenére, hogy Sartre volt az évfolyamelső – közvetlenül Beauvoir előtt. Na de itt van ez az elhanyagolt külsejű, öcsiszemüveges kis vakarcs, aki agyban legalábbis egy Audi 6, és aki elég pofátlan és rámenős ahhoz, hogy még a kezét is megkérje, és hát – mert ilyenek vagyunk mi, nők –, Beauvoir végül csak beadta a derekát.

“A kapcsolatunk mulatságosan kezdődött. Láttam őt az órákon a Sorbonne-on. Tetszett, szimpatikusnak találtam. Szép volt, de rosszul öltözött. Valószínűleg azért, mert a szülei öltöztették. Láttam órára menni, óráról jönni, előadást tartani, de soha nem beszéltem vele. Maheu, aki Beauvoir nagy barátja volt, egy nap megkérdezte tőlem: „Nem akarsz megismerkedni vele?” Azt válaszoltam: „Miért is ne? Kérj nekem egy találkozót!” No, ez el is árulja, hogy miként történt. Meghívtam őt egy cukrászdába, a Médicis utcába… ám Maheu megtréfált. Simone de Beauvoir maga helyett a húgát küldte a találkára. Kénytelen voltam meghívni, hogy töltse velem az estét, anélkül, hogy a legcsekélyebb rokonszenvet is éreztem volna a kishúg iránt.” 

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Egy szó mint száz, bár Beauvoir úgy döntött, hogy nem lesz házastárs, és nem lesz közös háztartása Sartre-ral, tanárbácsi-tanárnéniként innentől cinkos egyetértésben pallérozták elméjüket  mindenféle  egzisztencialista és a feminista ideálokkal, és utasították el a monogámiát mint életformát.

“…amikor Simone de Beauvoirral találkoztam, az volt az érzésem, hogy a legjobb kapcsolatra találtam, ami valakivel is lehetséges. A legteljesebb kapcsolatra. Nem a szexuális életre és az intimitásra gondolok, hanem a beszélgetésre, vagy egy-egy fontos döntésnek a megvitatására. Ez a teljesség mélységes egyenlőséget vitt a kapcsolatba. Egyenlőek voltunk egymás számára. Nem tudtunk mást elképzelni. Találtam egy nőt, aki egyenlő volt azzal, ami én voltam férfiként; azt hiszem, ez mentett meg a teljes machoságtól. A nő elfoglalta igazi helyét.”

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Beauvoir különben nyíltan felvállalta biszexualitását, s számos kiskorú tanítványát-szeretőjét Sartre-nak is bemutatta.

A képen Olga Kosakiewicz – az egyik ilyen tanítvány, akivel Beauvoirnak viszonya volt –, Nelson Algren, amerikai író – akivel Beauvoirnak szintén viszonya volt –, és Beauvoir. Remélhetőleg a képet meg maga Jean-Paul készítette, de erre azért ne vegyél mérget.

Sartre különben két éven át sikertelenül próbálta elcsábítani Olgát, majd találkozott Olga nővérével, Wandával, akit viszont csakhamar legyűrt. A “győzelem” után Sartre faképnél (pontosabban az ágyban fekve) hagyta Wandát, és hanyatt-homlok rohant egy kávézóba, hogy azonnal megírja a hírt Beauvoirnak, aki  vígaszágon mindeközben valószínűleg már Nelson Algrennek adott zöld utat.

“Lehet, hogy ez bizonyos machoság, de mindig nagy felelősséget éreztem azokkal a nőkkel szemben, akikkel kapcsolatom volt. Érzelmi felelősséget, ez nyilvánvaló, de az életben általában is. A munkával kapcsolatban. A pénzzel kapcsolatban. Ha segíthetek egy nőnek, akkor megteszem. Tudom, hogy ezt manapság nem nézik jó szemmel, főleg a pénz miatt. Ahogy mondtam, szeretem, ha egy nőnek olyan elmélyült pillanatai vannak, mint nekem. Ezekben a pillanatokban úgy érzem, mintha egészen az enyém lenne, s én egészen az övé. Tehát, ha segíthetek – nemcsak érzelmi téren, hanem abban, hogy megkeresse a kenyerét, találva egy érdekes foglalkozást –, vagy ha pénzt adok neki, mert nincs, nos, szívesen teszem. Számomra ez nem „kitartást” jelent. Azt jelenti, hogy segítek valakinek kibontakozni, aki nem egészen az, aminek lennie kéne.”

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Sartre sokáig kitartott Wanda mellett, aki Beauvoire szerint egy szitakötő szellemi képességeivel rendelkezett. Annak ellenére, hogy tökéletesen tehetségtelen volt, Sartre rávette Wandát, hogy legyen színésznő. Bár színpadi karrierje nem sikerült túl fényesen, Wanda érzelmileg és anyagilag tökéletesen független maradt Sartre-tól.

Simone 1943-ban megjelent regényében, a L’Invitée-ben  írta meg a Sartre-Kosakiewicz-Beauvoir szex-tett történetét.

“Az esetek nagy részében a Simone de Beauvoirhoz fűződő kapcsolatom volt a lényeges. Most is így van. A többi hölgy, akinek viszonya lett velem, másodlagos helyen állt. (…) Nem alakoskodtam. Megmondtam a nőnek, hogy tisztán lásson: van egy asszony, Simone de Beauvoirnak hívják, és ő a nagy Ő az életemben. Ezt el kellett fogadnia.”

(Sartre és a nők – Beszélgetés Catherine Chaine-nel)

Források:

Reklámok

Könnyűbulvár – Beauvoir és Sartre, a szexualitás Bonnie és Clyde-ja” bejegyzéshez egy hozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s