A mobiltelefon története címszavakban

Tudtátok, hogy a mai mobiltelefon-hálózat őse a második világháborúban a hadsereg által használt rádióhullám-alapú telefon-összeköttetés? A mostani mobilok 0G generációját, a mobil rádiótelefont 1945-ben kezdték gyártani. Ezeket a készülékeket azonban hivatalosan már nem sorolják a mobiltelefonok közé, mert a 0G nem támogatta a beszédcsatorna frekvenciájának beszélgetés közben történő automatikus átváltását. Ezt az úgynevezett hívásátadást, mely lehetővé tette, hogy beszélgetés közben a hang több cellán (a cellák lényegében egy-egy adó-vevő állomás sugárzási körzetét jelentik) is áthaladjon, Amos Bell találta fel 1970-ben. Ugye, ugye, ezek a furfangos Bellek.

Dr Martin Cooper az első kézi mobiltelefonnal (forrás)

Az első klasszikus kézi mobiltelefon Martin Cooper nevéhez fűződik. Cooper 1973. április 3-án kezdeményezte az első mobilhívást egy meglehetősen nehéz, és így visszatekintve meglehetősen mulatságos hordozható mobilkészülékkel.

Teljesen automatikus hangcsatornás  hálózatokat – 1G  néven – a nyolcvanas években hoztak létre először. Hát, ha meggondolom,  micsoda szerencse, hogy beszélhetünk a vén szülékkel a gondolatátvivő készikészülékel…

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s