Talán kevesen tudják, hogy a londoni olimpiára utazó nagyszerű sportolókon kívül volt még magyar résztvevője az olimpiának, pontosabban a megnyitónak. Kiss Angéla (Angie) a sikeres London, csak oda című könyv szerzője önkéntesként vett részt a 2012-es londoni olimpia nyitóünnepségén. Korábban (Intro Rádió korunkban) már interjúztunk vele az első könyve megjelenésének apropóján – ezt a 2010-es riportot a cikk alján lehet meghallgatni – most az olimpiai megnyitóról és új könyvéről, a Dominika, csak oda-ról kérdeztem.
Honnan értesültél arról, hogy önkénteseket keresnek az olimpia megnyitójához?
Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmem tavaly ősszel, hogy megkezdődtek a meghallgatások. Rögtön tudtam, hogy ott a helyem. Nem azért, mert sportrajongó vagyok – semmilyen sportot nem űzök és űztem soha, még sportközvetítéseket sem nézek. Egy olimpia-fanatikus hozzátartozóm emlékére szerettem volna mindenképpen részese lenni a londoni olimpiának.
Milyen feltételeknek kellett megfelelni? Szigorú volt a szűrés? Összesen hány önkéntest alkalmaztak?
Elsősorban a ritmusérzékünket mérték fel. Ami nekem egyáltalán nincs, így kétség sem fért hozzá, hogy a táncosok közé nem fognak beválogatni. De nem csüggedtem, rendszeresen eljártam minden meghallgatásra, ahol nagyon sok lelkes és elhivatott emberrel ismerkedtem meg. Fantasztikus élmény belülről látni, hogyan épül fel a kezdetektől egy ilyen rendezvény. A sokadik meghallgatás után végül dobosnak vettek fel. Ezt nem teljesen értettem, hisz tudtommal ahhoz is kell ritmusérzék. Bevallom, nem hittem magamban annyira, hogy elhiggyem, meg fogok tudni tanulni ritmusra dobolni, miközben egy másik ritmusra menetelek. Ők hittek bennem. Nekik lett igazuk. Több mint tízezer önkéntes vesz részt a 2012-es londoni olimpián. Mi, dobosok ezren voltunk, a megnyitón összesen négyezer fellépő szerepelt. További önkéntesek a versenyeken segítenek, illetve a fontosabb csomópontokon az eligazodásnál.
Milyen rendszerességgel, hol zajlottak a próbák?
2011-ben volt három válogatás a Three Mills Filmstúdióban, majd a próbák idén májusban kezdődtek heti két-három alkalommal messze a belvárostól, Dagenham-ben. Az utolsó három hét volt a legizgalmasabb, amikor már szinte naponta próbáltunk a Stadionban.
A híres fellépők közül találkoztál valakivel személyesen? Esetleg a rendezővel?
Igen, szinte mindenkivel. Danny Boyle [Gettómilliomos, Trainspotting] Oscar-díjas filmrendező is nap mint nap közöttünk járkált, bármikor leszólíthattuk, meghallgatott bennünket, kíváncsi volt a véleményünkre. Számomra a legnagyobb élményt Rick Smith [Underworld] jelentette. Ő volt az, aki megértette velem a londoni olimpia lényegét: Sokszor megnéztem a pekingi olimpia nyitórendezvényén a 2008 fő, tökéletesen egyszerre mozduló dobost, és mindig felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mi, a londoni megnyitón fogunk-e tudni valaha ilyen összehangoltan együttműködni. A válasz egyértelmű nem volt. És bevallom, ez zavart, mert szeretem a rendet és az összehangoltságot, talán túlságosan is. Ezzel szemben dobolás közben a jobb oldalamon egy idős kínai hölgy és egy vézna angol srác, a bal oldalamon pedig egy afro lány, egy kopasz angol nyugdíjas és egy kétméteres punk állt. Esélyünk sem volt az egységességre. De Danny Boyle-nak és csapatának nem is ez volt az elképzelése. Erre akkor jöttem rá, amikor Rick rám szólt, hogy ne próbáljam már olyan eszeveszetten utánozni a többieket, hanem vigyem bele az előadásomba a saját egyéniségemet.
„Azt hittem, az a lényeg, hogy mindent egyszerre és egyformán csináljuk” – mondtam.
„Ha ezt akartuk volna, akkor katonákat vagy profi előadókat szerződtetünk volna. De mi titeket akartunk! London a világ minden tájáról érkező népek olvasztótégelye, ahol senki nem egyforma, ahol mindenki más, külön egyéniség. És azt szerettük volna, ha az olimpia megnyitója is ezt tükrözi.” – mondta.
A bevonulásnál az országok nevét hordozó hostessek az önkéntesek arcképével díszített ruhát viseltek, melynek pont a közepére került a te képed. Ez hogy történt?
Még tavaly télen az egyik meghallgatás végén Sarah Hardy fotóművész tömegfotókat készített rólunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy száz-kétszáz embert egy kupacba tömörítettek, majd utasításokat kaptunk, hogy ki kivel cseréljen helyet, ki merre forduljon. Ezt követően megkértek bennünket, hogy nézzünk bele a terem tetején lévő kamerába, végül mondtak egy viccet, mire mindenki elkezdett nevetni. Több ezer önkéntesről készültek tömegfotók, de nem árulták el, hogy miért. Álmodni sem mertem volna, hogy annak a képnek egy darabjából ruhát fognak készíteni, aminek ráadásul az én arcom kerül a közepére. Errefelé egyébként nagy „divat” az önkéntes munka, ami a szakmai önéletrajzoknak is fontos része. Az, hogy a ruhán is a mi arcunk látható, előttünk, önkéntesek előtt tiszteleg: nélkülünk nem jött volna létre a londoni olimpia.
A nyitóünnepség melyik része tetszett a legjobban?
A kedvenc részem, amikor a süket-néma gyerekek jelbeszéddel eléneklik az angol himnuszt. Rettentően megható. Ahogy az is, hogy a zászlóvivő sportolók mellett lépkedő tündérlányok és fiúk között mozgássérült és tolókocsis gyerekek is voltak, továbbá, hogy az országok nevét vivő hölgyek kivételesen nem modellek voltak, hanem erre a pozícióra is bárki jelentkezhetett: volt köztük pattanásos és duci lány is. Egyszóval a 2012-es olimpián bárkiből lehetett bármi. Emiatt szeretek Angliában élni.
Az olimpia záróeseményén is részt vesznek önkéntesek? Ha igen, köztük leszel?
Mindenképpen. Életem egyik legfantasztikusabb éjszakája volt a nyitórendezvény, semmi pénzért nem hagynám ki a zárórendezvényt sem.
Az olvasóid az Ünnepi Könyvhéten az új könyved (Dominika csak oda) megjelenése alkalmából találkozhattak veled itthon. Milyen visszhangja van eddig a könyvnek?
Eddig csak pozitív. Bár a Dominika csak oda az első könyvem, a London csak oda folytatása, mégis önálló regényként is élvezhető, így a régi olvasóim mellett újak is lettek. A legtöbben azt szeretik a könyveimben, hogy könnyedek, olvasmányosak és humorosak. Az utóbbiban nem vagyok teljesen biztos, de az olvasók igen. És ez a lényeg, hogy ők jól szórakozzanak.
A London csak oda önéletrajzi ihletésű, valóban Londoba költöztél, ez után írtad. Most nem költöztél Dominikára, ugye?
A Dominika csak oda is önéletrajzi ihletésű könyv, Miss Kiss valóban járt a Dominikai Köztársaságban – ez az út ihlette a könyvet – de ezúttal nem az övé volt a “csak oda” jegy.
Mikor jössz legközelebb Budapestre?
A harmadik könyvem megjelenésekor. Addig is itt, a Facebook-oldalamon lehet velem kapcsolatba lépni.
A 2010-ben Angie-vel készült interjú itt hallgatható:
Kapcsolódó cikkek:
GITTEGYLET 